Kezdetét vette a VII. Ung-vidéki Népzenei és Néptánctábor

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2024 nyarán 9 tábort valósít meg 5 helyszínen 4 hét alatt Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatásával. 2024. július 29. – augusztus 3. között 4 tábort bonyolítunk le, közöttük a VII. Ung-vidéki Népzenei és Néptánctábort, melynek a II. RF KMF Egán Ede Szakképzési Centrum Nagydobronyi Szakképzési Központja ad otthont.

Az alapítvány által szervezett népzenei és néptánctáborokra való rekordszámú jelentkező miatt 2017-től azok 2 helyszínen valósulnak meg: Beregszász és Nagydobrony, így az Ung-vidéki Népzenei és Néptánctábor célcsoportja és kitűzött céljai egyeznek a Beregvidéki Népzenei és Néptánctáborral. A tehetséggondozó hétre 10–16 év közötti fiatalok jelentkezését vártuk, akik elkötelezettek a magyar népi kultúra és hagyományok iránt, örömüket lelik a népi hangszerekkel való zenélésben, és a néptánc is szívügyük. 

Az élménydús tehetséggondozó programra 2024. május 3. – június 3. között lehetett jelentkezni, mely idő alatt 57 fiatal regisztrált, és 38-at sikerült beiskolázni. A fiatalok az egyhetes programra 13 településről és 10 oktatási intézmény diákjaiként érkeznek:

Ssz. Település megnevezése Beiskolázottak száma
Bátfa 1
Beregszász 1
Csap 1
Csongor 2
Kisgejőc 1
Korláthelmec 1
Nagydobrony 14
Nagygejőc 1
Tiszasalamon 1
Szalóka 1
Szürte 7
Ungvár 7
38

 

Ssz. Oktatási intézmény megnevezése Beiskolázottak száma
Csongori Gimnázium  1
II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete 1
Kisgejőci Egri Ferenc Líceum 1
Nagyberegi Református Líceum  1
Nagydobronyi Líceum 12
Nagydobronyi Református Líceum 5
Nagydobronyi Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola 1
Sislóci Líceum 1
Szürtei Líceum  2
Ungvári Dayka Gábor Líceum 13
38

Az VII. Ung-vidéki Népzenei és Néptánctábor megnyitóját megtisztelte jelenlétével Balog Henrietta, a tábor helyszínéül szolgáló II. RF KMF Egán Ede Szakképzési Centrum Nagydobronyi Szakképzési Központjának megbízott igazgatója, Hidi Tünde, a Kárpátaljai Magyar Líceum igazgatóhelyettese.

A hét folyamán 8 szakképzett oktató foglalkozik a gyermekekkel, akik munkáját 5 nevelő segíti majd. A tábor szakmai vezetője Mészár Katalin, a Nagydobronyi Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola citeraoktatója, aki népiének-órákat fog tartani.

 További oktatók:

  • Molnár István (Csipkés zenekar) – hangszeres oktató, hegedű; 
  • Bernáth Ferenc (Csipkés zenekar) – hangszeres oktató, brácsa; 
  • Lénárt Leontyij (Csipkés zenekar) – cimbalmos kísérő oktató;
  • Juhász József (Csipkés zenekar) – hangszeres oktató, nagybőgő;
  • Illár Viktória – néptánctanár.

A hegedű, brácsa, nagybőgő hangszeres és néptáncórákat népijáték-, ének- és kézműves-foglalkozások színesítik, melyek minden évben hatalmas népszerűségnek örvendenek. A kézművesórákat Nagy Anikó tartja, Kupás Gizella pedig a szövés világába kalauzolja el a fiatalokat.

A tábori héten a néptáncosok nagydobronyi táncokat fognak tanulni, a népijáték-foglalkozásokon kárpátaljai játékokat játszanak a gyerekek. A hangszeres foglalkozásokon is nagydobronyi, valamint szatmári népzenét fognak muzsikálni. Az ének szekció alföldi népdalokkal foglalkozik.

This slideshow requires JavaScript.

Váradi Natália
programfelelős,
a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója