Kezdetét vette a XIV. Jankovics Mária Alkotótábor I. turnusa Beregszászban

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatásával immáron tizennegyedik alkalommal valósítja meg a Jankovics Mária Alkotótábort azon kárpátaljai iskolás diákok számára, akik vonzódnak a képzőművészetek, festészet, szobrászat és rajz iránt.

Az alkotótáborba 10–16 éves kor közötti tanulók jelentkezését vártuk 2024. május 3. – június 3. között, melyre ez idő alatt 54 fő nyújtotta be jelentkezését (39 lány és 15 fiú), akik közül 39-et sikerült beiskoláznunk.

A tábor évről évre nagy népszerűségnek örvend, és a befogadóképesség határait súrolja. Az idei évben is többszörös túljelentkezés volt. Azért, hogy egyetlen fiatal tehetséget sem utasítson el az alapítvány, az idei évben is két turnusban valósulhat meg az alkotótábor: 2024. július 29. – augusztus 3. között Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bázisán, 2024. augusztus 5–10. között pedig Tiszapéterfalván, a II. RF KMF Egán Ede Szakképzési Centrum Tiszapéterfalvai Szakképzési Központjában.

A fiatal művészpalánták Kárpátalja 14 településéről, 15 tanintézményből érkeztek a táborba:

Ssz. Település Beiskolázott diákok
Asztély 1
Beregszász 27
Beregújfalu 5
Déda 2
Gát 1
Jánosi 1
Kígyós 2
Kisbégány 2
Kisszelmec 2
Munkács 4
Salánk 1
Som 2
Ungvár 3
Verbőc 1

 

Ssz. Oktatási intézmény Beiskolázott diákok
1. Beregszászi Bethlen Gábor Líceum 10
2. Beregszászi Fedor Potusnyak Líceum 4
3. Beregszászi Kossuth Lajos Líceum 14
4. Beregszászi Platán Líceum 1
5. Beregszászi Tarasz Sevcsenko Líceum 3
6. Dédai Gimnázium 1
7. Horváth Anna Gimnázium 1
8. II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete 2
9. Kisbégányi Gimnázium 1
10. Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola 4
11. Nagyberegi Dobrai Péter Középiskola 4
12. Nagyberegi Református Líceum 2
13. Salánki Mikes Kelemen Középiskola 1
14. Ungvári Dayka Gábor Líceum 5
15. Verbőci Középiskola 1

A tábor öt napja során a gyerekek művészetek iránti hajlamát több szakember fogja fejleszteni: Kulin Ágnes, a tábor szakmai felelőse, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának elnöke, Kovács Gyöngyi, a Rákóczi-főiskola tanára, beregszászi kézműves, Kutasi Csaba, a Rákóczi-főiskola művészeti részlegének laboránsa, Néger Krisztina, a „PADIUN” Kárpátaljai Megyei Ifjúsági Tehetséggondozó és -fejlesztő Palota dekorációs, ajándéktárgy-készítő és formatervező, szakkörvezető tanára, Ruszin Noémi festőművész.

A szaktanárok segítségével különböző tematikus és fakultatív foglalkozásokon kézműves technikákat, festészetet, origamikészítést és korongozást sajátíthatnak el a művészpalánták, míg a délután folyamán egy-egy előadáson vehetnek részt, amelyek a 2024-es év érdekességeire és jubileumaira reflektálnak. A szaktanárok munkáját 4 főiskolai gyakornok hallgató és Nagy Zsuzsanna egészségügyi ápoló segíti.

Augusztus 2-án tradicionálisan ünnepélyes estre és kiállításra kerül sor a héten készült munkákból. A program vetélkedővel zárul a tábor ideje alatt tanultakból. 

This slideshow requires JavaScript.

Váradi Natália
programfelelős,
a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója