Kezdetét vették a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által szervezett nyári táborok

A „GENUS” Jótékonysági Alapítvány 2011 óta szervez nyári táborokat a gyermekek érdeklődési köréhez igazodva, mint például: alkotói, sport, néptánc és népzenei, gitár és megzenésített versek.

Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a Bethlen Gábor Alap támogatásával 2024 nyarán az alapítvány 9 tábort valósít meg 4 hét alatt 5 helyszínen (II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF), a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete, a II. RF KMF Egán Ede Szakképzési Centrum Nagydobronyi Szakképzési Központja, a II. RF KMF Egán Ede Szakképzési Centrum Tiszapéterfalvai Szakképzési Központja, Kisgejőci Egry Ferenc Líceum).

A tehetséggondozó programokat 2024. február 26-án hirdettük meg, melyekre elektronikus úton 2024. május 3. és június 3. között lehetett regisztrálni. Ez idő alatt 515-en jelentkeztek, közülük 427 gyermeket iskoláztunk be.

Az évek alatt komoly szakértői csapat jött létre annak érdekében, hogy a megfelelő módszereket alkalmazva, színvonalasan valósuljanak meg nyári táboraink, fejlődést és szórakozást biztosítva a fiataloknak. Az 59 oktató munkáját 44 nevelő segíti.

2024 nyarán az alábbi GENIUS-táborok valósulnak meg:

Ssz. A tábor neve A tábor megvalósulásának időpontja Táborvezető A táborba jelentkezettek száma A táborba beiskolázottak száma Oktatók száma Nevelők száma  
1. XIV. Bereg-vidéki Népzenei és Néptánctábor 2024. június 24–29. Sipos Nikoletta 57 43 10 8  
2. IV. Ugocsai Sporttábor 2024. július 29. – augusztus 3. Hadinyák József 66 61 8 3  
3. VII. Ung-vidéki Népzenei és Néptánctábor 2024. július 29. – augusztus 3. Mészár Katalin 70 57 8 5  
4. V. Gitár-, Ének- és Verstábor 2024. július 29. – augusztus 3. Bogáthy Eleonóra 23 23 6 3  
5. XIV. Jankovics Mária Alkotótábor, I. turnus 2024. július 29. – augusztus 3. Kulin Ágnes 54 54 5 4  
6. VII. Bereg-vidéki Sporttábor 2024. augusztus 5–10. Vizáver Árpád 79 56 5 5  
7. XIV. Jankovics Mária Alkotótábor, II. turnus 2024. augusztus 5–10. Kulin Ágnes, Kutasi Csaba 20 20 5 2  
8. IV. Ung-vidéki Sporttábor 2024. augusztus 12–17. Szanyi-Szabó János 101 68 7 9  
9. III. Brazil Jiu-Jitsu Sporttábor 2024. augusztus 12–17. Rezes Szabolcs 45 45 5 5  
Összesen: 515 427 59 44

Kárpátalja 66 településéről érkeznek a fiatalok a 9 GENIUS-táborba a nyár folyamán:

Ssz. A tábor megnevezése/

 

 

 

Település

XIV. Bereg-vidéki Népzenei és Néptánctábor IV. Ugocsai Sporttábor VII. Ung-vidéki Népzenei és Néptánctábor V. Gitár-, Ének- és Verstábor XIV. Jankovics Mária Alkotótábor, I. turnus VII. Bereg-vidéki Sporttábor XIV. Jankovics Mária Alkotótábor, II. turnus IV. Ung-vidéki Sporttábor III. Brazil Jiu-Jitsu Sporttábor Összesen
1. Asztély         1 1       2
2. Balazsér                 1 1
3. Batár   2         1     3
4. Bátfa     1             1
5. Bene 3                 3
6. Beregrákos               2   2
7. Beregszász 17 3 1 2 27 23 1   8 82
8. Beregújfalu         5 1       6
9. Borzsova   1       1 1     3
10. Bótrágy   1               1
11. Bukove (Fakóbükk)                 1 1
12. Csap     1       1     2
13. Csepe                 1 1
14. Csetfalva   1               1
15. Csongor     4     1   15   20
16. Déda 3       2 3       8
17. Eszeny     1         1   2
18. Fancsika   2             1 3
19. Felsőveresmart                 1 1
20. Fertősalmás             1     1
21. Forgolány   4               4
22. Gálocs 1     1           2
23. Gát         1   3     4
24. Gut           1       1
25. Gyula             3     3
26. Hársfalva                 1 1
27. Jánosi 4       1 2       7
28. Kígyós         2 2       4
29. Kisbégány         2         2
30. Kisdobrony               1   1
31. Kisgejőc     1 6       3   10
32. Kisszelmec 3       2         5
33. Korláthelmec     1             1
34. Kölcsény                 1 1
35. Macsola 1 1       1 2     5
36. Mátyfalva   3               3
37. Mezőgecse     1             1
38. Minaj     1             1
39. Munkács   1     4 6   3   14
40. Nagybégány 2                 2
41. Nagybereg 3         5       8
42. Nagydobrony   2 20 2       35   59
43. Nagygejőc     1 1           2
44. Nagymuzsaly           1 1     2
45. Nagypalád   4         3     7
46. Nagyszőlős   1       1     19 21
47. Nevetlenfalu                 1 1
48. Nevetlenfalu   2               2
49. Palágykomoróc 4     3           7
50. Péterfalva   9         1     10
51. Polena                 1 1
52. Rát       4           4
53. Salánk   10     1         11
54. Som         2         2
55. Szalóka     1             1
56. Szolyva                 7 7
57. Szürte     14 1       2   17
58. Tarnóc   1           1   2
59. Tiszaágtelek       2           2
60. Tiszabökény   10         1     11
61. Tiszakeresztúr           2       2
62. Tiszasalamon     1             1
63. Tiszaújlak   1             2 3
64. Ungvár 2 1 8 1 3 2 1 5   23
65. Vári           3       3
66. Verbőc   1     1         2
Összesen 43 61 57 23 54 56 20 68 45 427

A 427 beiskolázott diák 63 oktatási intézmény képviseletében vesz részt a nyári programokon:

 

Ssz.

A tábor időpontja 2024. június 24–29. 2024. július 29. – augusztus 3. 2024. augusztus 5–10. 2024. augusztus 12–17. Összesen
A tábor megnevezése/

 

 

 

 

 

 


Oktatási intézmény

XIV. Bereg-vidéki Népzenei és Néptánctábor IV. Ugocsai Sporttábor VII. Ung-vidéki Népzenei és Néptánctábor V. Gitár-, Ének- és Verstábor XIV. Jankovics Mária Alkotótábor,
I. turnus
VII. Bereg-vidéki Sporttábor XIV. Jankovics Mária Alkotótábor, II. turnus IV. Ung-vidéki Sporttábor III. Brazil Jiu-Jitsu Sporttábor
1. Benei Gimnázium 2 2
2. Beregrákosi Gimnázium 2 2
3. Beregszászi Bethlen Gábor Líceum 3 10 5 2 20
4. Beregszászi Fedor Potusnyak Líceum 5 2 4 5 16
5. Beregszászi Kossuth Lajos Líceum 12 1 1 14 11 1 40
6. Beregszászi Platán Líceum 1 1 3 1 6
7. Beregszászi Tarasz Sevcsenko Líceum 2 3 5 7 17
8. Beregszászi Zrínyi Ilona Líceum 1 2 1 4
9. Borzsovai Gimnázium 1 1 2
10. Bótrágyi Gimnázium 1 1
11. Csapi Széchenyi István Líceum 1 1
12. Csongori Gimnázium 3 12 15
13. Deák Ferenc Általános Iskola Gimnázium (Fehérgyarmat) 1 1 2
14. Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma 1 1 2
15. Dédai Gimnázium 1 1 1 3
16. Eszenyi Bázisiskola 1 1
17. Fakóbükki (Bukivska) Középiskola 1 1
18. Forgolányi Gimnázium 1 1
19. Guti Gimnázium 2 2
20. Gyulai Gimnázium 3 3
21. Horváth Anna Gimnázium 1 1
22. II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete 2 2 4
23. Jánosi Líceum 2 2
24. Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum 1 1 2
25. Kárpátaljai Magyar Líceum 1 2 1 3 7
26. Kisbégányi Gimnázium 1 1
27. Kisdobronyi Líceum 1 1
28. Kisgejőci Egry Ferenc Líceum 1 5 6
29. Kisvárdai SZC Csengeri Ady Endre Technikum és Kollégium 3 3
30. Kölcsényi Középiskola 1 1
31. Mezővári II. Rákóczi Ferenc Líceum 1 1
32. Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola 1 4 5 4 14
33. Nagyberegi Dobrai Péter Középiskola 3 4 3 10
34. Nagyberegi Református Líceum 1 1 2 6 1 11
35. Nagydobrony Líceum 17 1 36 54
36. Nagydobronyi Református Líceum 2 7 2 3 14
37. Nagydobronyi Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola 1 1
38. Nagyszőlősi 1. Sz. Középiskola 6 6
39. Nagyszőlősi 2. Sz. Középiskola 1 1
40. Nagyszőlősi 3. Számú Perényi Zsigmond Középiskola 1 1 2
41. Nagyszőlősi 4. Sz. Középiskola 1 1
42. Nagyszőlősi 8. Sz. Középiskola 10 10
43. Nagyszőlősi Gimnázium 2 2
44. Nelipinszkij Középiskola 1 1
45. Palágykomoróci Gimnázium 5 3 8
46. Péterfalvai Kölcsey Ferenc Alap- és Középfokú Oktatási Intézmény 6 1 7
47. Péterfalvai Református Líceum 27 3 2 32
48. Polenai Líceum 1 1
49. Ráti Gimnázium 2 2
50. Salánki Mikes Kelemen Középiskola 6 1 7
51. Sislóci Dobó István Líceum 1 1 1 3
52. Szent László Katolikus Gimnázium 2 2
53. Szolyvai 1. sz. iskola 4 4
54. Szolyvai 2. sz. iskola 3 3
55. Szürtei Líceum 5 2 1 8
56. Tiszabökényi Gimnázium 3 3
57. Tiszakeresztúri Gimnázium 4 4
58. Tiszaújlaki 1. Számú Középiskola 3 3 2 8
59. Beregszászi Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola 2 2
60. Ungvári Dayka Gábor Líceum 3 1 16 1 5 2 1 2 31
61. Ungvári Drugeth Gimnázium 1 1
62. Ungvári Kereskedelmi és Gazdasági Szakközépiskola 1 1
63. Verbőci Középiskola 1 1 1 3
Összesen 43 61 57 23 54 56 20 68 45 427

2024. június 24-én a XIV. Bereg-vidéki Népzenei és Néptánctáborral vette kezdetét a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány nyári tehetséggondozó programsorozata.

A program célja, hogy a gyermekek minél szélesebb körben ismerjék meg a magyar népzene és néptánc csodálatos világát, a magyar népi kultúra elmélyítése a foglalkozások alatt.

A táborra olyan 10–16 éves fiatalok jelentkezhettek, akik érdeklődnek a magyar népzene és néptánc iránt.

Összesen 57 gyermek regisztrált a táborra, akik közül 42-t beiskoláztunk. A fiatalok az egyhetes programra 11 településről és 15 oktatási intézmény diákjaiként érkeznek:

Ssz. Település Beiskolázott diák
1. Bene 3
2. Beregszász 17
3. Déda 3
4. Gálocs 1
5. Jánosi 4
6. Kisszelmec 3
7. Macsola 1
8. Nagybégány 2
9. Nagybereg 3
10. Palágykomoróc 4
11. Ungvár 2

 

Ssz. Oktatási intézmény Beiskolázott diák
1. Benei Gimnázium 2
2. Beregszászi Bethlen Gábor Líceum 3
3. Beregszászi Fedor Potusnyak Líceum 5
4. Beregszászi Kossuth Lajos Líceum 12
5. Beregszászi Platán Líceum 1
6. Beregszászi Tulipán Tanoda Népművészeti Iskola 2
7. Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma 1
8. Dédai Gimnázium 1
9. Jánosi Líceum 2
10. Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum 1
11. Nagyberegi Dobrai Péter Líceum 3
12. Palágykomoróci Gimnázium 5
13. Sislóci Dobó István Líceum 1
14. Ungvári Dayka Gábor Líceum 3
15. Ungvári Drugeth Gimnázium 1

A XIV. Bereg-vidéki Népzenei és éptánc tábor megnyitóját megtisztelte jelenlétével és köszöntőbeszédet mondott Király Katalin, a tábor helyszínéül szolgáló II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének igazgatóhelyettese.

A lelkes zenész fiatalokkal 10 szakképzett oktató foglalkozik, akik munkáját 8 nevelő segíti.

A tábor munkájában az alábbi tanárok vesznek részt:

  • Sipos Nikoletta – táborvezető, hangszeres oktató (harmonika);
  • Molnár István /Csipkés zenekar/ – hangszeres oktató (hegedű);
  • Bernáth Ferenc /Csipkés zenekar/ – hangszeres oktató (brácsa);
  • Halász Bertalan – hangszeres oktató (harmonika);
  • Juhász József /Csipkés zenekar/ – hangszeres oktató (nagybőgő);
  • Holozsai Imre – hangszeres oktató (klarinét, tárogató);
  • Kopasz Vivien-Kitti – néptánctanár;
  • Kovács Mónika – népijáték-oktató;
  • Oniszkó Erzsébet – népiének-oktató;
  • Mester Andrea – kézműves.

A hét folyamán a gyerekek a népdal, népzene és néptánc elsajátításán túl kézműves-foglalkozásokon is részt vesznek.

Váradi Natália
 programfelelős,
a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodavezetője