Kocsis Károly akadémikus előadása intézményünkben

Kocsis Károly akadémikus, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézetének igazgatója a Makovecz oktatói mobilitási program keretében látogatott el a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára, és előadást tartott a Földrajz és Turizmus Tanszék hallgatói számára. Előadásának címe: A magyar diaszpóra múltja és jelene (a Kárpát-medencén kívül élő magyarok földrajza).

Előadásában bemutatta a magyarok lélekszámának változását az 1930-as évektől napjainkig Magyarország területén és a diaszpórában. Felhívta a figyelmet a Kárpát-medencében lezajlott kivándorlási hullámokra, valamint azok hátterére 1880-tól 2022-ig.

This slideshow requires JavaScript.

Ezután bemutatta a Kárpát-medencén kívüli magyarok földrajzi eloszlását Európában, azon belül pedig jellemezte a legnagyobb európai diaszpórákat, külön kiemelve Ausztriát és Nagy-Britanniát. Majd részletesen ismertette a legnagyobb észak-amerikai közösségeket, amelyek Ohio, New York, Kalifornia, Pennsylvania, New Jersey, Michigan és Florida államokban összpontosulnak. A zárórészben a magyarok globális diaszpóráját elemezte, hangsúlyt fektetve azokra a térségekre, amelyek Észak-Amerikán és Európán kívül esnek.