Könyvbemutatók a Magyar Tudományos Akadémia 200. évfordulóját ünneplő rendezvénysorozaton
Május 23-án könyvbemutatókkal folytatódott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola programja a Magyar Tudományos Akadémia 200. évfordulója alkalmából szervezett jubileumi rendezvénysorozaton. A bemutatott kötetek a kárpátaljai magyar tudományos élet sokszínűségét és a főiskola kutatóinak munkáját tükrözték, hangsúlyozva a régió szellemi értékeinek megőrzését és közvetítését.
A jelenlévőket Váradi Natália, a Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék docense köszöntötte.
Elsőként Bacsó Róbert, a Számvitel és Auditálás Tanszék vezetője és Pataki Gábor, a tanszék adjunktusa mutatta be az általuk szerkesztett Kárpátalja társadalmi-gazdasági helyzetének összehasonlítása napjaink kihívásaiban és a jövőbeli kilátások tükrében című monográfiát, melyből megismerhettük a megye vállalkozói helyzetképét, gazdaságfejlesztésének stratégiáját, valamint ennek operatív megvalósulását a 2010-es években, emellett a könyv szerzői rávilágítanak arra, hogy a kárpátaljai vállalkozókat miként érintette a Covid-járvány vagy a háború.
Őket követte Varga Zsuzsanna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója, aki a Szamborovszkyné Nagy Ibolya és Molnár D. Erzsébet, a Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék docensei által szerkesztett Beregszász város monográfiája című kötetet ismertette. Megtudhattuk, hogy a kiadvány szerzői voltak továbbá: Molnár D. István, a Földrajz és Turizmus Tanszék docense, Rácz Béla, Kész Barnabás, Csatáry György, Dancs György, Molnár Ferenc, Braun László, Szakál Imre, Maruszics Erik, Molnár D. Erzsébet, Váradi Natália, Szamborovszkyné Nagy Ibolya, a Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék oktatói. A kötet az őskortól a 19. századon át a modern korig mutatja be Beregszász létrejöttét, helyzetét, kultúráját, közigazgatását, hétköznapjait.
Végezetül Kész Margit, a Filológia Tanszék Magyar Tanszéki Csoportjának docense mutatta be Gál Adél tanszéki docens „Elmúlik, Istenünk…” – A temetkezés és az énekdiktálás szokása és kéziratos emlékei az ugocsai református közösségekben című kötetét. A kiadvány a történelmi Ugocsát, a temetkezés és énekdiktálás tárgykörét, a temetés főbb szegmenseit, a temetések és virrasztások kéziratos énektárát, a kántorokat és feljegyzéseiket mutatják be.
A könyvbemutatókat követően a nap zárásaként Ízes-színes Kárpátalja címmel kárpátaljai enogasztronómiai bemutatóra és kóstolóra került sor.
A kárpátaljai programok kísérőrendezvényeként mindkét napon kárpátaljai filmekből készült vetítést láthattak az érdeklődők.
Kurmay Anita