Kulturális és tudományos kísérőprogram – a XX. Nemzetközi Tudományos Konferencia délutáni eseménye
A XX. Nemzetközi Tudományos Konferencia 2025. június 12-i programja nemcsak tudományos előadásokat kínált a résztvevők számára, hanem egy különleges délutáni idegenvezetést is.
A program első állomása a Nagyberegi Tájház volt, ahol a résztvevők betekintést nyerhettek a beregi magyar népi kultúra mindennapjaiba. A tárlatvezetés során megismerkedhettek a hagyományos berendezési tárgyakkal, népviselettel és a helyiek életmódjával. A látogatás különlegességeként helyi ételkóstolóra is sor került, ahol a vendégek megízlelhették a jellegzetes labdacsörögét, amely nagy sikert aratott. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani Kepics Andreának és a tájház gondos háziasszonyának, Piroska néninek, akik nagy odafigyeléssel és szeretettel készítették el a finomságot a vendégek számára.
Ezt követően a csoport ellátogatott a Fodor István Természettudományi Kutatóközpontba, ahol bemutatták a modern felszerelésekkel ellátott laborokat, valamint a központ kutatási és oktatási tevékenységeit. A program egyik legérdekesebb része a Szikura József Botanikus Kert meglátogatása volt. A kert gazdag növényvilága nemcsak a tudományos munkát támogatja, hanem igazi zöld környezetet biztosít az oktatás és a természet megfigyelése számára. A vendégeknek különösen érdekes volt látni, hogyan kapcsolódik össze a természetvédelem, az oktatás és a kutatás ezen a helyszínen.
A tartalmas délután végén a résztvevők a Sass Pincészetben tettek látogatást, ahol megismerkedhettek a helyi borkészítés hagyományaival, és különböző borokat is megkóstolhattak. A jó hangulatú záróprogram remek alkalmat teremtett a kötetlen beszélgetésekre és tapasztalatcserére.
A programot Birtók Vanessza, a „Rákóczi-tour” Turisztikai Információs Központ vezetője szervezte és vezette. A vendégeket a főiskola részéről Fodor Gyula rektorhelyettes, valamint a Földrajz és Turizmus Tanszék oktatói kísérték.
„Rákóczi-tour” Turisztikai Információs Központ