Lezárultak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola által szervezett magyar mint idegen nyelv tanfolyamok
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a 2002/2003 tanévtől kezdődően minden évben meghirdeti nyelvtanfolyamait – angol, német, francia, orosz, ukrán és magyar mint idegen nyelv – alap, közép és haladó szinten. A képzéseken minden évben több száz jelentkező vett részt, akiknek többsége a magyar mint idegen nyelvet választotta az utóbbi tanévekben. Éppen ebből a megfontolásból a magyar mint idegen nyelv tanfolyamok megvalósítását 2016. márciusa óta Kárpátalja több településén végeztük igény szerint.
A helyi magyar közösségnek nagy szüksége van olyan köztisztviselőkre is, akik magyar nyelven is segítenék a hivatali eljárásokat. A munkaerőpiacon való boldoguláshoz is nagyban hozzájárul a nyelvismeret. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy vidékünkön fellendülőben van a turizmus és egyre több család falusi vendéglátásból él meg, amelynek működtetéséhez szintén szükség van nyelvismeretre.
A tanfolyamokra 2018. november 15. – 2018. december 15. között lehetett jelentkezni. Ez idő alatt 3005 fő jelentkezett. Közülük 1565 fő először nyújtotta be jelentkezését a tanfolyamra, 1440 személy pedig már korábban is részt vett azok valamelyikén.
2019. márciusában a Munkács Sportakadémia vezetősége kérelemmel fordult a Főiskola rektorához, hogy sportolóik számára biztosítsa a magyar nyelv tanulásának lehetőségét. Így 2019. áprilisától még 105 fő számára 8 csoportban Munkácson és Dercenben is elindultak a képzések a sportolók számára.
Kárpátalján kívül 2019. január-október között Kijevben egy és Ivano-Frankivszkban három magyar mint idegen nyelv csoport indult. Kárpátalján 10 járásban, (Beregszászi, Huszti, Szőlősi, Técsői, Szolyvai, Ilosvai, Munkácsi, Ungvári, Rahói, Perecsenyi) valósult meg a képzés. Összesen 37 településen (Aknaszlatina, Alsókerepec, Bátyú, Bercsényfalva, Beregrákos, Beregszász, Bustyaháza, Csap, Csepe, Dercen, Fancsika, Feketeardó, Hömlöc, Huszt, Ilosva, Iváno-Frankovszk, Kijev Kincseshomok, Királyháza, Kispásztély, Kőrösmező,Munkács, Nagybocskó, Nagyszőlős, Perecseny, Pósaháza, Puskino, Szentmiklós, Szernye, Szolyva, Szőlősegres, Szőlősvégardó, Técső, Tekeháza, Tiszaszászfalu, Tiszaújhely, Ungvár) 49 helyszínen (mivel voltak olyan települések, ahol egy helyszínen nem fért el több száz ember) 77 oktatóval zajlottak a magyar mint idegen nyelv foglalkozások csoportonként 160 órában.
Összesen 206 csoport lett kialakítva (115 kezdő, 91 haladó) 3110 tanulóval, 35 csoportban (27 kezdő, 8 haladó) gyerekek tanultak, akik 663-an voltak.
A legfiatalabb tanuló 5 és a legidősebb 82 éves volt. A legtöbben idén is az Ungvári járásból jelentkeztek, összesen 1126 fő, ebből Ungvár városában 1064 fő.
Foglalkozásukra való tekintettel a jelentkezettek között voltak közgazdászok, könyvelők, orvosok, jogászok, tanárok, iskolás tanulók, egyetemi hallgatók, mérnökök, magánvállalkozók stb.
A tanfolyamon részt vett személyek számára, 2019 nyarán, lehetőséget biztosítottunk nyelvismereti szintfelmérésen való részvételre. Ezzel a lehetőséggel 108 fő élt. Ők mindannyian sikeres szóbeli vizsgát tettek, így a szintfelmérés követelményeit 13 fő A1, 46 fő A2, 44 fő B1, 5 fő B2 szinten teljesítette.
A sikeres szóbeli és írásbeli vizsgákat követően az ünnepélyes tanúsítványátadóra 2019. november 7-én került sor, ahol 1732 fő vehette át a tanfolyam elvégzését bizonyító kétnyelvű, ukrán-magyar, tanúsítványát.
2019. március – 2019. október között az alábbiak szerint alakultak a magyar tanfolyamokra jelentkezettek számadatai:
Turnus | A megvalósítás dátuma | Jelentkezettek létszáma | Tanúsítványra jogosultak létszáma | Óraszám |
1. | 2016. május 7. – 2016. december 10. | 2064 | 1136 | 120 |
2. | 2016. december 1. – 2017. április 30. | 3605 | 3197 | 78 |
2017. április – június (A rendszerben lévők számára lett felajánlva, azaz nem új jelentkezők számára lett meghirdetve) | 3197 | 2287 | 42 | |
3. | 2017. július 1.- december 16. | 4169 | 2503 | 120 |
4. | 2018. február 3.- október 20. | 3997 |
2344 (ebből 920 fő 220 órát teljesített) |
120 |
2018. június 1. – október 20. (A rendszerben lévők számára lett felajánlva, azaz nem új jelentkezők számára lett meghirdetve.) | 1305 | 100 | ||
5. | 2019. január 19.- október 20. | 3110 | 1732 | 160 |
Mindösszesen | 21 447 | 13 199 |
A projekt 206 csoporttal indult, 204 csoporttal zárult. Két csoportösszevonás történt. A tanévet 77 oktatóval kezdtük, azonban időközben magánéleti okok miatt két oktató távozott, így 75 oktatóval zártuk.
Voltak települések, ahol a magas létszám miatt több helyszínen is megvalósultak a foglalkozások, így például Ungváron 9, Szolyván 2, Munkácson 3, Ivano-Frankivszkban 2, Bustyaházán 2 helyszínen.
A foglalkozások kiscsoportokban, főként péntek-szombatonként zajlottak, de voltak helyszínek, ahol hétköznap is, leggyakrabban heti 4-6 órában.
A tanfolyamokon oktatott programban jelentős szerepet kapott a kommunikáció, a beszédértés, a szövegértés és a szövegalkotás. A szókincsnek, a grammatikának az alapos ismerete lehetővé tette a különböző szövegek olvasását, megértését, elsajátítását. Tehát a tantervben és tananyagban a legfontosabb nyelvtani ismeretek, szókincs-bővítés, kifejezések, mondattani ismeretek képezték a tananyag gerincét. A tananyag a tanulók életkori sajátosságaihoz igazodva került feldolgozásra.
A képzésben résztvevőket megkérdeztük nyelvtanulási céljaikról. Kérdésünkre a legtöbben az alábbiakat válaszolták: beszélt nyelv elsajátítása, nagyszülei nyelvének gyakorlása, vállalkozás indítása, üzleti kapcsolatok kialakítása magyarországi vállalkozókkal, turisztikai megfontoltságból, Magyarországon történő továbbtanulás, vagy egészségügyi vizsgálatok végzése céljából.
A magyar, mint idegen nyelv oktatása Kárpátalján az ukrán közösségben nagyon jó lehetőség a nyelv presztízsének megerősítésére és azok a többségi fiatalok is profitálhatnak belőle, akik a helyi magyar nyelvű továbbtanulásban gondolkodnak.
Valljuk, hogy egy nyelv elindít az élet folyosóján, két nyelv kinyit minden ajtót az emberi életutak során, amit pedig örömmel tanulunk, sose felejtünk el. Megtanulni egy nyelvet és megismerni a kultúrát, ami ahhoz a nyelvhez tartozik, az egyik leghasznosabb tevékenység ahhoz, hogy szélesítsük világnézetünket, mélyítsük empátiánkat, toleranciánkat és nyitottabbá tegyük a szívünket, elménket. Ugyanis, ha olyan nyelven beszélsz valakihez, amit megért, az az értelméhez jut el. Ha viszont az ő nyelvén beszélsz, (még akkor is, ha hibásan), az a szívéhez jut el.
A magas számú érdeklődés bizonyítja, hogy a nyelvtanfolyamok hasznosak és sikeresek.
A tanfolyamok a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósultak meg.
Váradi Natália, programfelelős,
a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központjának vezetője