Magyar Szakos Bachelor Tudományos Diákköri Konferencia

2025. május 8-án került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Filológia Tanszékén a harmadik évfolyamos magyar szakos hallgatók tudományos diákköri konferenciájára, amely egyben az Összukrajnai Tudományos Diákköri Dolgozatok Versenyének első fordulójaként is szolgál.

A megmérettetésre összesen 26 hallgató jelentkezett készülő szakdolgozata rövid összefoglalójával. Ezekből választotta ki a szakmai zsűri azt a 8 nappali és levelező tagozatos előadót, akik szóban is bemutathatták kutatásuk jelenlegi állását.

A tanszék kutatási területeihez szorosan kapcsolódó színvonalas, tematikailag sokszínű előadások hangzottak el.

A zsűri munkájába bekapcsolódott a Filológia Tanszék két vendégprofesszora, prof. dr. habil. Vančo Ildikó és dr. habil. Kozmács István, akik a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemről érkeztek hozzánk a Makovecz Program támogatásával.

A zsűri döntése alapján Huzina Eszter (témája A népi szemlélet jelenléte Vári Fábián László Koponyámban gyertya c.verseskötetében) első helyezést, Tóth Emília (témája Az államnyelvi kölcsönszavak ismerete és megítélése a Nagybégányi kistérség magyar anyanyelvű lakói körében) második helyezést, míg Katona Brigitta Szilvia (témája Az élőbeszéd fejlesztésének módszerei a kárpátaljai magyar anyanyelvi nevelésben) harmadik helyezést ért, illetve különdíjban is részesült.

Minden előadónak gratulálunk és további sikeres munkát kívánunk!