Megtartotta éves közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács

Hibrid formában tartotta meg a 2024. évi közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) december 12-én.

A rendezvényt Csernicskó István, a KMAT elnöke, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora nyitotta meg, köszöntve az elnökségi tagokat, tanácstagokat.

Kocsis Károly akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke sajnálattal konstatálta, hogy az Ukrajnában kialakult helyzet miatt nem lehet személyes jelenléttel megrendezni a KMAT közgyűlését, egyben reményét fejezte ki aziránt, hogy ez a helyzet hamarosan változhat. Kiemelte továbbá, hogy 2025 májusában Magyarországon megrendezik a 2025 – az MTA 200 éves című rendezvény, hisz kétszáz éve annak, hogy 1825. november 3-án Széchenyi István birtokainak évi jövedelmét a Magyar Tudós Társaság megalapítására ajánlotta fel. A rendezvény keretében a kárpátaljai tudós társaság is bemutatkozik majd.

Ezt követően a KMAT tagjai döntést hoztak arról, hogy a háborús helyzetre való tekintettel az elnök és az elnökség mandátumát meghosszabbítják a háború végéig.

A továbbiakban Csernicskó István éves beszámolójában ismertette a KMAT 2024. évi tevékenységét. Kiemelte, hogy a számszerűsített adatok alapján 2016-óta 51 kutató részesült elismerésben különböző tudományterületen. Hozzátette továbbá, hogy az idei évben a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával megújult az Ungvári Hungarológiai Központ. A támogatás közvetítésében részt vett a KMAT, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány pedig pénzügyi lebonyolítóként működött közre.

Ezt követően a jelenlévők szavazati alapján döntés született a KMAT tudományos díj Spenik Ottó alapító elnökről történő átnevezéséről.

A továbbiakban Dolinai Zsuzsanna titkár mutatta be a Spenik Ottó-díj 2024. évi tudományos díjazottjait. 2016-ban az elnökség díjakat alapított humán és társadalomtudományok, természettudományok, élettudományok területén. Az idei évben a díjat Pólin Irén, a Rákóczi-főiskola Biológia és Kémia Tanszékének docense, Berghauer Sándor, a Rákóczi-főiskola Földrajz és Turizmus Tanszékének docense, Spenik Szilvia, az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézete Magyar Filológia Tanszékének munkatársa, Rónay Lerri, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar–Ukrán Oktatási-Tudományos Intézete Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszékének oktatója, Ruszin László professzor, akadémikus, az Ungvári Nemzeti Egyetem korábbi rektora, Filep Mihály, a Rákóczi-főiskola Biológia és Kémia Tanszékének docense vehette át.

A KMAT 2024. évi közgyűlése Spenik Sándor alelnök köszöntőjével zárult.

Kurmay Anita