MTA 200 – Tudományos konferencia Kárpátalja gazdaságának szerkezeti átalakulásáról
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 200 éves jubileuma alkalmából rendezett ünnepi programsorozat részeként május 22-én Kárpátalja tudományos műhelyei kaptak lehetőséget a bemutatkozásra Budapesten. A nap délelőttjén megrendezett konferencia a kárpátaljai magyar oktatás és a KOMP-program eredményeire fókuszált, délután pedig egy újabb tudományos tanácskozás következett, amely a térség gazdaságának szerkezeti átalakulását állította a középpontba.
A jelenlévőket Fodor Gyula, főiskolánk rektorhelyettese köszöntötte, majd ismertette a szekció programját.
Elsőként Bacsó Róbert, a Rákóczi-főiskola Számvitel és Auditálás Tanszékének vezetője a közigazgatási reform gazdasági vonatkozásait elemezte Kárpátalja kontextusában, míg Pataki Gábor, a tanszék adjunktusa a kis- és középvállalkozói szektor helyzetének alakulását mutatta be a gazdaságélénkítő programok, illetve a Covid–19-járvány és az orosz–ukrán háború tükrében.
Loszkorih Gabriella tanszékvezető-helyettes az ukrajnai adórendszer változásainak társadalmi és vállalkozói szférára gyakorolt hatásait vizsgálta, Huszár Andrea, a Kárpátaljai Fiatal Magyar Vállalkozók Szövetségének alelnöke pedig a mikrovállalkozások jelenlegi kihívásait tárta fel.
A nemzetközi pénzügyi támogatások lehetőségeiről Pojda-Noszik Nina, a Számvitel és Auditálás Tanszék professzorra tartott előadást, kiemelve Ukrajna gazdasági fejlődésének jelenlegi helyzetét és kilátásait. Hanuszics Veronika, a tanszék docense az országban indított gazdaságélénkítő projektek bemutatására és fejlesztési lehetőségeire koncentrált.
A szekció zárásaként Sebestyén Edina adjunktus Kárpátalja kistérségeinek társadalmi-gazdasági helyzetét elemezte összehasonlító megközelítésben, rámutatva a régión belüli különbségekre és fejlődési potenciálokra.
K. A.