MTA 200 – Tudományos konferencián ismertették a KOMP eredményeit
Május 22-én tudományos konferenciával kezdődött Kárpátalja bemutatkozása a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 200 éves jubileumi rendezvénysorozatán, a Határon túli magyar tudományos intézetek és szervezetek ünnepi hónapja keretében.
A jelenlévőket Kocsis Károly, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, Csernicskó István, a Rákóczi-főiskola rektora és Orosz Ildikó, főiskolánk elnöke köszöntötte.
Ezt követően Fodor Gyula, intézményünk rektorhelyettese vezette fel a nap programját, mely a Kompetencia–Oktatás–Mérleg–Perspektíva (KOMP) című előadás-sorozattal vette kezdetét.
Elsőként Orosz Ildikó A kárpátaljai magyar oktatás helyzete című előadását hallhattuk, melyben a kárpátaljai magyar tannyelvű oktatás kihívásaira és a megoldási lehetőségekre világított rá. Őt követte Csernicskó István rektor, aki az anyanyelvű oktatáshoz való jogról szólt, kiemelve, hogy az anyanyelvű oktatáshoz való jog alapvető emberi jog, amelyet számos nemzetközi egyezmény is véd.
Ezt követően Pusztai Gabriella, a Debreceni Egyetem Nevelés- és Művelődéstudományi Intézetének és Humán Tudományok Doktori Iskolájának vezetője, Papp Z. Attila, a Hun-Ren TK Kisebbségkutató Intézet igazgatója, Dugasz János, az Oktatási Hivatal Köznevelési Programok Főosztályának vezetője, Pallay Katalin, a Rákóczi-főiskola Pedagógia, Pszichológia, Tanító, Óvodapedagógia, Oktatási Intézményvezetés Tanszékének docense, Hires-László Kornélia, a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont vezetője, Molnár D. Erzsébet, a Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont vezetője és Daróci Ádám, a Rákóczi-főiskola Matematika és Informatika Tanszékének oktatója mutatta be a KOMP eredményeit. Az előadók hangsúlyozták, hogy lényeges különbségeket láthatunk nemek, településtípusok és a szülők itthon történő vagy külföldi munkavállalása/tartózkodása szerint az anyanyelv, matematika (logika), angol és ukrán nyelvű tesztek eredményeiben.
K. A.