Nagy János beszéde a Rákóczi-főiskola diplomaátadó ünnepségén

„Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!” Így hangzik a magyar nemzeti megújulás programja, amely Kölcsey Ferencben fogalmazódott meg bús düledékeinél, Husztnak romváránál. Hass, alkoss, gyarapíts – sokszor idézzük ezt a mondatot, és talán ezért észre sem vesszük, mennyire időszerű, mennyire időtálló, és hogy mennyire erősen érezzük ennek a súlyát itt, a kárpátaljai magyar főiskola aulájában, különösen is a nyugati világ szabadosságával és a progresszív liberális eszmével egybevetve.

Tisztelt Rektor Úr, Elnök Asszony! Tisztelt Világi és Egyházi Méltóságok! Tisztelt Tanárok, Oktatók! Kedves Végzős Hallgatók!

Tisztelettel köszöntöm Önöket Magyarország nemzeti kormánya nevében! Azt gondoltam, hogy azért jövök ide, mert erőt adhatok Önöknek ehhez a nemzetépítő munkához, amit itt folytatnak, de be kell valljam, hogy én kapok erőt Önöktől, és ezért nagyon hálás vagyok, és köszönöm!

Hatni, alkotni, gyarapítani. Ebben a programban nincsen fenyegetés senkivel szemben, sőt inkább feltételezi az együttműködést. Hatni egymásra, alkotni egymással és gyarapítani egymást önmagában is csak összefogással lehet, amelyet a magyar kormány mindig és minden körülmények között támogat – nemcsak itt, Kárpátalján, a Kárpát-medencében, de az egész világon. Közíróink ezt a blokkosodással szembeni konnektivitásnak írják le, de itt mondhatjuk nyugodtan ezeréves együttélésnek is. Aki hatni, alkotni és gyarapítani akar, az a cselekvő hazaszeretet hírnöke, a jövő, a reménység embere. A jelent ugyanis nekünk, magyaroknak nem a múlttal, hanem a messze jövendővel kell komolyan összevetnünk. Azzal a jövendővel, amelyet jelenleg sötét fellegek takarnak el a szemünk elől, amely mind nyomasztóbb kérdéseket feszít a mellkasunknak. Milyen lesz ez a jövendő? Lesz-e benne hely magyaroknak? És a legfontosabb: lesz-e helye a magyaroknak itt, Kárpátalián? Kedves Tanárok és Diákok, mi azért vagyunk itt, mert hisszük, hogy lesz. Lesz a jövendőben helye a magyaroknak, és lesz helye és szerepe a magyaroknak a jövendő Kárpátaljáján is.

Hiszen van előttünk egy példa, amelyből kételyeink és aggályaink közepette erőt meríthetünk. Lassan harminc éve – talán csak Ildikó tudja pontosan –, hogy egy maroknyi magyar összehajolt, és résnyire nyitott egy ajtót a magyar jövendő felé. Ez az egyre több maroknyi magyar idővel ezt a rést ablakká, majd ajtóvá, végül kapuvá szélesítette. Mert voltak olyan bátor, eltökélt asszonyok és férfiak, akik megértették, hogy nekünk, magyaroknak nincs időnk arra várni, hogy a csillagok majd a jó irányba forduljanak, hanem éppen hogy fordítva: dolgozni kell, hogy aztán Isten áldásával megérjük az aratás napját. Mégiscsak Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona földjén járunk. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola története a példa arra, hogyha van hit, remény és honszeretet, a lehetetlen csak egy cikk a szótárban. Ráadásul nem mindösszesen egy felsőoktatási intézményt hoztak létre azok, akik közül többeket is itt köszönthetek a széksorok között, hanem egy kis magyar világot. A magyar kultúra és tudomány beregszászi végvára mellé felépítettek – hallhattuk – egy egész végvárrendszert óvodákkal, általános iskolákkal, szakiskolákkal, líceumokkal, kollégiumokkal. Amikor tíz évvel ezelőtt, 2013-ban Miniszterelnök úrral itt járhattam – felidéztük –, a főiskola homlokzatából még ki-kikandikált egy néhány tégla. Öröm látni, hogy mára a város büszkesége kívül-belül megújult, és – ahogy hallhattuk a rektor úrtól – a szakmai munkájával beverekedte magát ennek a hatalmas országnak a legalább 200 legjobb felsőoktatási intézménye közé. Köszönet és hála mindenkinek, aki ebben a heroikus munkában részt vállalt!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Magyarország kormánya mindent el fog követni, hogy azt a nemzeti munkát, amelyet közösen elkezdtünk, a lehető legkevésbé árnyékolja be mindaz, ami tőlünk, Kárpátaljától keletre történik. Hogy a magyar nemzeti közösség megkapja azokat az emberi és polgári jogokat, amelyek őshonos kisebbségként megilletik őket az Európai Unióba vágyó és váró Ukrajnában.

Kedves Végzős Hallgatók!

Az életnek vannak vastörvényei, melyekre a kisebbségben élőknek különösen is figyelniük kell. Az egyik, az első és a legfőbb az, hogy kisebbségben csak azok a közösségek tudnak fenn- és megmaradni, amelyeknek van gondolkodni és cselekedni tudó és akaró értelmisége. Bátor lányai és fiai, akik nemcsak a szakmájukban akarnak helytállni, de sikeressé akarják és tudják tenni azt a közösséget is, ahonnan származnak. Önök között ülnek a magyar jövő pedagógusai, közgazdászai, történészei, nyelvészei, matematikusai. Olyan szakemberek, akik hatni, alkotni és gyarapítani akarják, tudják és – hitem szerint – fogják is Kárpátalját. Sikeresen letették a vizsgáikat, de a valódi megmérettetés csak most következik. Nehéz, de szép feladat vár Önökre. Hiszen magyarnak lenni nemcsak felemelő érzés, de feladat, sőt mi több: küldetés. Ahogyan azt a kassai Márai Sándor tanította: magyarnak lenni nem állapot, magyarnak lenni magatartás. Küldetés, amelyért nap mint nap meg kell küzdenie minden magyarnak. Egy diplomás fiatalnak pedig még inkább. És – fájdalom, de – nincsen rá magyar szó, mennyire értékes és mennyire fontos ez a küldetés itt, Beregszászon, Kárpátalján. Szeretném, ha tudnák, hogy ebben a küldetésükben nincsenek egyedül. Mi Magyarországon minden nap gondolunk Önökre, minden nap imádkozunk Önökért, és reménykedünk abban, hogy közel van az a nap, amikor sorsuk jobbra fordul. De addig sem tétlenkedünk. Magyarország nemzeti kormánya a magyar oktatás elősegítésére és a főiskola működésére, fejlesztéseire az elmúlt tizennégy évben 26,5 milliárd forintot fordított. Ezek mind a magyar kultúra és a magyar tudomány magvetései. Olvastuk az írást: ki bőven vet, az bőven is arat. De ahogyan a tanulmányaik során, úgy a kárpátaljai magyar értelmiség a mindennapi életében is számíthat Magyarország, az anyaország nemzeti kormányának segítő támogatására.

Kedves Végzős Hallgatók!

Kívánom Önöknek, hogy hassanak, alkossanak, gyarapítsanak, s akkor Kárpátalja fényre derül.

Isten óvja Magyarországot! Isten óvja Kárpátalját!