Nárciszok között, sziklák alatt – terepen a természet nyomában
Május 19-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Biológia és Kémia Tanszéke komplex terepgyakorlatot szervezett az I–II. évfolyamos nappali és levelező tagozatos biológia és az ember egészsége, valamint természettudományok szakos hallgatók számára.
A gyakorlat célja az volt, hogy a résztvevők átfogó képet kapjanak Kárpátalja természeti értékeiről és a természetvédelem jelentőségéről. A terepgyakorlat helyszínét a Kárpáti Bioszféra Rezervátum területei biztosították, amelyek Ukrajna és Kárpátalja egyik legjelentősebb természetvédelmi egységét alkotják.
A hallgatók elsőként a Huszttól 4 km-re fekvő Nárciszok Völgye Természetvédelmi Területet keresték fel, ahol Európa legnagyobb síksági nárciszállománya található. A keskenylevelű nárcisz (Narcissus angustifolius) védelmére létrehozott területen több mint 400 növényfaj él, köztük számos védett is. A helyi múzeumban a hallgatók megismerkedtek a nárciszok rendszertani, morfológiai és ökológiai sajátosságaival, valamint a terület jellegzetes növény- és állatvilágával.
A következő állomás a rahói Kárpátok Ökológiája és Környezetgazdálkodásának Történeti Múzeuma volt, ahol Voloscsuk Miklós, a Kárpáti Bioszféra Rezervátum munkatársa ismertette a térség természeti kincseit és a természetvédelem szerepét. A múzeum mellett található dendrológiai gyűjteményt is megtekintették a hallgatók.
Útközben a csoport rövid megállót tartott a Terebesfejérpatak közelében lévő Európa közepe emlékműnél, majd a program a Kuziji Természetvédelmi Területen folytatódott. A 4428 hektáron elterülő, mészkőszikláiról és változatos élővilágáról ismert területen a hallgatók több védett fajjal is találkoztak. A terepbejárás során a résztvevők részletesen tanulmányozhatták a helyi táj geológiai, hidrológiai, éghajlati és ökológiai sajátosságait.
A terepgyakorlat kivételes alkalmat kínált a hallgatók számára, hogy a tantermi keretek között elsajátított ismereteket a természetes környezetben alkalmazzák, saját tapasztalataik révén mélyítsék el tudásukat. A terepgyakorlat során átfogó képet kaptak a térség élővilágának gazdagságáról, valamint a természetvédelem hazai és nemzetközi rendszerének működéséről, jelentőségéről.
A szakmai gyakorlatot Kohut Erzsébet, a Biológia és Kémia Tanszék vezetője, valamint Kopor Zoltán, a Szikura József Botanikus Kert igazgatója vezette. A program megvalósulását a főiskola vezetőségének támogatása tette lehetővé, akik az utazás lebonyolításában is kiemelkedő segítséget nyújtottak. Ezúton is köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik hozzájárultak a terepgyakorlat sikeres lebonyolításához.
Takács Gabriella,
Biológia és Kémia Tanszék
-
Ez a bejegyzés az alábbi nyelveken is elérhető:
Українська