Nyílt nap a Rákóczi-főiskolán

Nyílt napra várta az érdeklődőket a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola február 28-án. A rendezvény célja, hogy a látogatók betekintést nyerhessenek a felsőoktatási intézmény és a hozzá tartozó egységek életébe.

A jelenlévőket Csernicskó István, a Rákóczi-főiskola rektora köszöntötte, kiemelve, hogy a találkozó célja, hogy a leendő hallgatók megismerkedjenek azzal, mit is kínál intézményünk.

Ezt követően a főiskolai életet bemutató rövid videót tekinthettek meg az érdeklődők.

A továbbiakban Fodor Gyula rektorhelyettes ismertette főiskolánk infrastruktúráját, eszközparkját, a leendő diákok rendelkezésére álló lehetőségeket.

Ezt követően Soós Katalin, a Felsőfokú Szakképzési Intézet igazgatója mutatta be az intézményt a 9. osztályt elvégzők számára, kiemelve, a Felsőfokú Szakképzési Intézet március 21-én nyílt napra várja az érdeklődőket.

A köszöntések sorát Hidi M Petra, a főiskola Hallgatói Önkormányzatának elnöke zárta, aki a diákélet sokszínűségét tárta a hallgatóság elé.

Ezt követően egy videóösszeállítást láthattunk a 2025. évi NMT eljárás menetéről.

Az ünnepélyes megnyitót követően a különböző tanszékek képviselői mutatták be képzési programjaikat, ezzel is felkeltve a leendő diákok figyelmét.

A nap további részében a továbbtanulni szándékozók és szüleik betekintést nyerhettek az intézmény életébe, megtekinthették a szerkezeti egységeket. A további lehetőségekről az egyes tanszékek vezetőinél, oktatóinál informálódhattak.

Kurmay Anita