Orosz Ildikó tanévnyitó ünnepi beszéde a Rákóczi-főiskola Nagydobronyi Szakképzési Központjában

 

Tisztelt Államtitkár Urak, Egyházi és Világi Méltóságok!

A kárpátaljai magyar közösség 30 éves álma/terve valósul meg a mai napon. 1989. február 26-án, vasárnap megalakult a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, ahol programot és küldetési nyilatkozatot fogadtunk el. A rendezvényt egy maroknyi csapat szervezi a Szovjetunióban, melynek felhívását a Szovjetunió kommunista pártjának megyei lapja, a Kárpáti Igaz Szó szombati számában, alig olvashatóan, eldugva a lap utolsó oldalán – szerkesztőségen belüli vitát követően – jelenteti meg. Az ungvári beavatottak – már akinek volt vezetékes telefonja – értesítik a vidéken élő barátaikat a rendezvényről. A dobronyiakat Móricz Kálmán újságíró szólítja meg. Bár sokunknak volt személyes, családi programja, elkötelezettsége, de úgy éreztük, hogy a jövőért/jövőnkért, az utánunk következő generációk élhetőbb életéért, mennünk kell, tennünk kell. Sokan voltunk, amiről a rendezvényről készült film is tanúskodik. Bár én nem emlékszem sem a kamerákra, sem arra, hogy ki készítette a filmet. A film, amit a KMKSZ megalakulásának 30. évfordulóján, ugyanabban a teremben, ahol alakult, levetítettek, a múltidézés és a nosztalgia mellett közelebb hozta hozzánk a realitásokat is. Emlékeim szerint lehettünk 500-an, a valóságban a teremben alig fért el 150-200 fő szorosan, az állóhelyekkel együtt. Mi, akik 30 évvel és 30 kilóval fiatalabbak voltunk, a terem végében és a folyosón álltunk.

Ami új volt számomra a film alapján az, hogy immár sokat tapasztalt, friss nyugdíjasként láthattam harminc évvel ezelőtti énemet. A programalkotáskor az ajtó mellől bekiabál egy eléggé izgágának tűnő 30-as éveiben járó nő, hogy okvetlenül kerüljön be a nyilatkozatokba a magyar nyelvű szakképzés hálózatának létrehozása Kárpátalján. A javaslatot a teremben lévők hangos helyesléssel támogatták. Akkor még úgy gondoltuk, hogy egy adott ország állampolgáraiként, majd az az állam oldja meg jogos kérésünket és igényünket, ahová az adóinkat fizetjük. Az eltelt 3 évtized rávezetett a realitásokra, sőt olyan irányban mutatott az események fejlődése, amely 30 évvel ezelőtti legrosszabb álmainkban sem jött elő: hogy nem csupán szakképzést, de a középiskolát sem tudjuk anyanyelven végezni. Mint oktatásért felelős igazgatóhelyettes, akkor a Nagydobronyi Középiskolában dolgoztam, ahova évfolyamonként 100-120 gyereket iskoláztunk be. Igazgatóhelyettesként arra a következtetésre jutottam, hogy a különböző tehetséggel megáldott diákjaink nagy része továbbtanulási lehetőségek híján elkallódik. Kisebb hányaduk kétszeres energiát belefektetve a tanulásba, leküzdve az akkor éppen aktuális orosz nyelvű felvételizés által gördített akadályokat tovább tanult főiskolákon, technikumokban, de akik szakmát akartak tanulni, semmilyen lehetőségük nem volt, és ők alkották a végzőseink túlnyomó többségét.

A KMKSZ megalakulása utáni első években nagy hévvel indult, lendületből sikerült áttörni néhány akadályt, amely terveinket gátolta: magyar csoport alakult az Ungvári Közművelődési Szakiskolában és a Beregszászi Egészségügyi Szakközépiskolában, óvóképzés a Munkácsi Tanítóképzőben. Közben közösségünk ismét átesett egy „országváltáson”. Az 1992-ben elfogadott első ukrán oktatási törvény még megengedő volt a kisebbségek oktatásának megszervezésével kapcsolatban, hiszen az éppen kisebbségből többséggé vált ukrán elit még emlékezett milyen nehéz, ha valaki nem anyanyelvén tanulhat. Hamar megtapasztaltuk, hogy a jót a többségieknek könnyű megszokni, és pillanatok alatt elfelejtik, mit jelentett a Szovjetunión belül kisebbséginek lenni az ukránoknak, és néhány év múlva különböző indokokkal leépítették a képzéseket. Olyan rendeleteket hoztak, amelyek a nem ukrán anyanyelvűek képzésének, szakképzésének beindítását szinte lehetetlenné tették. Csupán kettőt emelnék ki ebből a feltételhalmazból: az intézmény rendelkezzen felszerelt szaktantermekkel és gyakorlóbázissal, a szakmát jól ismerő és a szakképzésből induló, de egyetemi szakirányú oklevéllel rendelkező oktatókkal. Mindezt úgy kellett teljesítenünk, hogy korábban nem volt lehetőség senkinek sem a szakmát, sem az egyetemi képesítést diákjaink által igényelt szakmákból elsajátítania.

A három évtized alatt nem adtuk fel. Mint a sarokban szorított és bekerített állat, állandóan kerestük a kitörési lehetőségeket. Voltak tervek, hogy az elméleti, tehetséggondozó egyházi líceumok bázisán indulnak szakképzési csoportok előbb kiegészítő képzésként. A feltételek megteremtését a 2000-es években működő Apáczai Közalapítvány támogatta, és kísérletképpen Péterfalván és Karácsfalván indultak is szakosodások. Elismert oklevelet nem tudott biztosítani egyik képzés sem, így hamarosan elsorvadtak. A főiskola is létrehozta felnőttképzési központját, ahol a pályázatok adta lehetőségekből kiindulva indítottunk rövid kurzusokat. Képeztünk pincéreket, méhészeket, idegenvezetőket, titkár-ügyintézőket, szakácsokat, kommunikátorokat stb. Ezek a képzések is pályázathoz köthetően valósulhattak meg, így nem tudtuk rendszeressé tenni, nem tudtuk biztosítani a folytonosságot az érdeklődők számára.

Nagy előrelépést jelentett, amikor sikerült megvalósítani a főiskola keretein belül a felsőfokú szakképzést, amely a külföldön is ismert technikusi képzésnek felel meg. Igaz, csupán olyan szakokat indíthattunk, amelyeknek volt előzménye az intézményben: óvodapedagógia, alkalmazott matematika, turizmus, szociális munkás, könyvelő. A tanítóit nem engedélyezte a kárpátaljai rektori konferencia, mert a munkácsi tanítóképzőben van magyar csoport, amit azóta leépítettek. Ennek immár 5 éve. Azóta is keressük a megoldást arra, hogyan lehetne a többi valós szakképzési igényt kielégíteni a kárpátaljai fiatalok számára.

Nem hagytunk fel a tervekkel és Rákóczival együtt bíztunk abban, hogy „Az igaz ügyet nem hagyja az Isten”. Kéréseink meghallgattattak, a Mindenható támogatását élveztük terveink megvalósításakor, megtapasztalva nemzetünk másik nagy alakjának, Széchenyinek a bölcsességét: „Az Isten embernek soha nem segít közvetlen, de mindig csak közvetve, esze, tudománya, szorgalma által.” A közvetett támogatás pedig a magyar nemzettől, annak legtekintélyesebb részétől, az anyaországtól érkezett. A 30 évvel ezelőtti álmainkból terveket, majd koncepciókat szőttünk, és ezeket támogatásra méltónak találta a Nemzetpolitikai Államtitkárság, felvállalták az oktatás bázisát adó oktatási épületek, kollégium építését. Köszönjük! De küldött a Jóisten segítséget ahhoz is, hogy a köveket élettel, tartalommal tölthessük meg. Korrekt partnerekre találtunk szakmai társintézményekben a Mátészalkai Szakképzési Centrumban, a Baross László Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban és a sátoraljaújhelyi Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban. Velük közösen gondolkodva és egyeztetve sikerült kidolgozni az oktatási szerkezetet. Nekik is köszönjük! A támogatók sora ezzel még nem zárult be, mert a 30 év tapasztalataiból kiindulva a folytonosság biztosítása érdekében meg kellett nyernünk azokat, akik mindezt jóváhagyással biztosítani segítenek majd. Itt szeretném megköszönni a pozitív hozzáállást, a támogatást Magyarország Innovációs és Technológiai Minisztériumának, Agrárminisztériumának, az Emberi Erőforrások Minisztériumának, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának, az Agrárkamarának. Nekik is köszönjük!

A mai nappal egy lépéssel közelebb kerültünk a nemzetegyesítő alkotmány beteljesítéséhez, élő közvetlen és folyamatos kapcsolat alakul ki a képzésben résztvevők között. Már 100 éve, hogy falakat húztak közénk, testvérek, unokatestvérek, közeli és távoli rokonok közé a huncut politikusok, amit nekünk le kell lebontani, ahogy Benedek Elek apó Testamentumában írja: „Törvények még nem döntöttek le válaszfalakat, fiam, azt nekünk magunknak kell ledöntenünk.” Ezek a falak beépültek a fejekbe, és a legjobb dolog, ami ledöntheti őket, a közös munka és tevékenység. Eljött a pillanat, hogy az intézmények vezetőinek és felügyeleti szerveinek 3 év közös munkája eredményeként megkezdődjön a képzés Nagydobronyban, és egyre többen vehessenek részt a szellemi falbontásban magyar és magyar között.

A nagydobronyi képzésre 17 szakmában hirdettünk beiratkozási lehetőséget érettségivel rendelkező fiatalok számára. A beiratkozási időszak végére 7 szakra volt a csoport indításához elegendő jelentkező, így 2019. szeptember 2-án két tanintézménnyel együttműködve tudtuk elindítani a képzéseket a következő szakokon: szakács, autószerelő, fodrász, kozmetikus, hegesztő, villanyszerelő, mezőgazdasági gépésztechnikus.

A 95 diák 40 kárpátaljai településről élt az újonnan adódó lehetőséggel. A képzésben részt vevők egy hetet tanulnak a magyarországi partnerintézményben és egy hetet Nagydobronyban. A tanulók utazásának szervezését a tanintézmények közösen vállalták fel. Kárpátalján a határig a főiskola szervezi a diákok utaztatását, a határ másik oldaláról pedig a partnerintézmények. Itthon a diákok ösztöndíjban részesülnek, Magyarországon pedig szállást és napi háromszori étkezést biztosítanak számukra. Minden csoportnak van szakmailag elismert osztályfőnöke, a kollégiumban nevelőtanár és utazáskor kísérő tanárt alkalmaz a főiskola, aki ott van a diákokkal egy hétig Mátészalkán. Ezt az időt tapasztalatcserére, szakmai továbbképzésre is felhasználják, ezzel igen hatékony tudástranszfer valósulhat meg a két régió között. A diákok a képzés elvégeztével megszerezhetik az OKJ-s oklevelüket, a főiskola Ukrajnában nem akkreditált képzésként igazolja ukrán nyelven, milyen tárgyakat milyen óraszámban tanultak.

Nagydobronyban, a magyarországi képzéssel párhuzamosan tanulják a szakma ukrajnai sajátosságait, normáit, az ukrajnai jogi és vállalkozási alapismereteket, ukrán szaknyelvet, a regionális identitásukat erősítő helytörténetet, tájismeretet. Ezen tárgyak keretén belül megismerhetik a magyar kulturális örökség sajátosságait, a helyi magyar értéktárat. A diákok számára biztosítjuk a helyi körülmények közötti gyakorlati ismeretek megszerzését közvetlenül vállalkozásoknál, valamint különböző fakultatív programokban vehetnek részt.

Az oktatás Nagydobronyban a Róttag utca 3. szám alatt, a mai napon átadásra kerülő új épületben folyik, amelyhez kollégium is tartozik. Magyarországon a Mátészalkai Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakképző Iskolája és Kollégiuma, valamint a Baross László Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola biztosítja a képzést és a szállást diákjainknak. A legnagyobb sajnálatunkra azon szakok iránt, amelyet a sátoraljaújhelyi Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium kínált – szőlész-borász, pék, cukrász, húsfeldolgozó –, nem volt elegendő számú jelentkező a csoportok indításához. De nem adjuk fel, és remélem, jövőre a meghirdetett szakokra immár összegyűl annyi érdeklődő fiatal, hogy a térség számára oly nagyon szükséges szakmák rendszerszerű képzése elinduljon. Bár Kárpátalja 40 településéről jelentkeztek diákok, de a pályázatok beadásakor azt is elmondták, hogy sokan leginkább lakhelyükhöz közel szeretnének tanulni, ezért nem véletlen, hogy itt is főleg az ungiak és a Munkács környékiek vannak legnagyobb számban.

A kárpátaljai magyarok az ukrán–magyar határ mentén élnek egy tömbben, mintegy 200 km hosszú és 50 km széles sávban. A lakosság lokális identitását az évezred alatt kialakult regionalizmus határozza meg. Kárpátalját a szovjetek alakították ki Ung, Ugocsa Bereg és Máramaros megyékből kihasítva egy-egy részt. A volt megyék meghatározzák az ott élők kötődését és mozgásterét is. A felmérések azt igazolják, hogy a szakképzésben részt vevők általában egy 30–50 kilométeres körzetből kerülnek ki, távolabbra nem utaznak tanulni. Ezért a távlati terveink között szerepel további képzési központok létesítése Beregszászban, Péterfalván, Visken, ahol a képzési kínálatot a mindenkori munkaerőpiaci igényekhez igazodva szeretnénk bővíteni. Ezzel egy hálózatot hoznánk létre, lefedve Kárpátalja történelmi régióit: Ungot, Bereget, Ugocsát, Máramarost. Ez a hálózat az Egán Ede Szakképzési Centrum nevét viselné, melynek első tagintézete, a Nagydobronyi Képzési Központ a mai napon hivatalosan is megkezdi munkáját.

Az intézmény vezetésének nevében még egyszer köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult, nem utolsósorban – és a mai napon főleg a legbátrabbaknak – az első fecskéknek, Önöknek, kedves diákok és szüleiknek, akik hittek abban, hogy szeptembertől lesz képzés. Oly helyen élünk, hogy akinek szakképzési oklevél kell, az a neten rendelhet és vásárolhat, ahogy mondják, lehet „csináltatni”, ha a külföldi munkavállalásnak ez a feltétele. Sokan meg is teszik. Igaz, ettől még nem lesznek szakemberek, de ezt nem mérlegelik, ezért is dicséretes a diákok jelentkezése, mert a tény, hogy beiratkoztak, azt jelenti, nem csupán igazolást, hanem szakmát is  szeretnének tanulni és elsajátítani. Sok sikert Önöknek, és ne feledjék, hogy amit tanulnak, azt a maguk, közösségük számára kamatoztassák. A XXI. században, amikor mindent a technika és az elméletek uralnak, a virtuális világ, egyre értékesebb az, aki meg tud oldani saját kezűleg bármit, értéket tud létrehozni – és ez egyre inkább így lesz. Egyre inkább felértékelődik majd a jó szakma, amit Európa boldogabb felében már most is jobban megfizetnek, mint bizonyos elméleti diplomát. Azért jöttek ide, hogy az érdeklődésüknek megfelelő szakmát legjobb tudásuk szerint elsajátítsák. Mi pedig olyan rendszert dolgoztunk ki, amely ezt biztosítja. Már nem kell tanulniuk általános ismereti „nem szeretem” tárgyakat, de azért mi szeretnénk kiegészíteni tudásukat néhány olyan tantárggyal, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy valaha saját lábra állva, sikeres vállalkozóvá váljanak. Az egyik, az ukrán vállalkozási és jogi alapismeretek, ami nélkül a XXI. században senki nem tud boldogulni. A másik az ukrán szaknyelv. Nem akarjuk Önöket felkészíteni a ZNO-ra, mert meggyőződésünk, hogy nem a nyelvtan mélységeit kell tudniuk, hanem beszélni ahhoz, hogy kiszolgálják a klienseket, megrendelhessék a szükséges eszközöket és alapanyagokat, és főleg megvédjék érdekeiket, jogaikat, vállalkozásukat, családjukat. Azzal, hogy Önök kétnyelvűekké válnak, többek lesznek, mint az egynyelvűek. Legyenek erre büszkék, vállalják még akár a nyelvtani hibákat is, hisz az ember nem lehet tökéletes egy másik világban, de ez nem gátolhatja meg abban, hogy amit akar, azt elmondja. Kívánom, hogy mire a képzés végére érnek, erősödjenek meg szakmájukban, öntudatukban, terveikben, és a Jóisten adjon hozzá Önök számára erőt, egészséget és lehetőséget a megvalósításhoz. És mindeközben ne feledjék József Attila néhány soros versét:

„Ne légy szeles.
Bár a munkádon más keres –
dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
úgy érdemes.”

A 2019/2020-as szakképzési tanévet megnyitom.

 

 

Dr. Orosz Ildikó,
a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora

  A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség laudációja Iskolai étkezdét adtak át Huszton