Sasvári Sándor adott koncertet Beregszászban

Koncerttel méltatta a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet (PCS) a nemzeti összetartozás napját június 6-án. Az esemény fellépője Sasvári Sándor Jászai Mari-díjas és EMeRTon-díjas magyar színművész, zenész, énekes volt.

Teltházzal várták az érdeklődők Sasvári Sándort a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a nemzeti összetartozás napja alkalmából. A közönséget Molnár Krisztina, a PCS koordinátora köszöntötte.

„2010 óta Trianon évfordulója a magyarság részekre szakításának gyásznapjából nemzeti összetartozásunk emléknapjává vált. Ez volt az a pillanat, amikor a Magyar Országgyűlés elfogadta a nemzeti összetartozás napjáról szóló törvényt. Azért, hogy ez a nap ne lesújtson, hanem erőt is adjon, egymáshoz emeljen minket. A magyar kormány célja, hogy erősítse a magyar önazonosságtudatot, a magyarság kulturális, nyelvi értékeinek megőrzését, és támogassa a magyarság szülőföldjén való boldogulását”

– emelte ki beszédében Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ügyvivő konzulja.

This slideshow requires JavaScript.

A Rákóczi-főiskola képviseletében Fodor Gyula rektorhelyettes kívánt jó szórakozást a közönségnek.

„A főiskola megalapítása óta elkötelezett nemcsak az oktatás, hanem a kultúra, művészetek irányában is. Nagyon bízom abban, hogy lassan visszaállunk a világjárvány és a háború előtti időszakra, amikor a kulturális élet felfelé ívelt, és elkövetkezik az az idő, amikor városunkra, országunkra ismét békében tekinthetünk”

– tette hozzá a rektorhelyettes.

A fergeteges koncerten Sasvári Sándor saját dalaiból, híres musicalszerepeiből, neves előadók dalaiból adott elő. Elhangzott a nemzeti összetartozás szimbolikus dala, a Nélküled is, amelyet vastapssal jutalmazott a közönség. A résztvevők elégedettségét a többszöri visszatapsolás jelezte.

Papp Ferenc, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja pohárköszöntőjében a nemzeti összetartozás fontosságát hangsúlyozta, és megköszönte az előadónak a fellépését.

This slideshow requires JavaScript.

Az esemény a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében a Magyar Kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.

Kárpátalja.ma