Soós Katalin beszéde a Rákóczi-főiskola Szakgimnáziumának diplomaátadó ünnepségén

Tisztelt Világi és Egyházi Méltóságok!

Szeretett végzőseink, diákjaink, Kollégák!

Egy rendhagyó tanév rendhagyó oklevélátadóján lehetünk együtt, aminek nagyon örülünk. Hiszen még egy hete is kétséges volt, hogy egyáltalán összegyűlhetünk, és személyesen adhatjuk át a megérdemelt okleveleket kedves végzőseinknek, szülők és nagyközönség nélkül, de legalább együtt vagyunk.

Különlegesnek ígérkezett, tervekkel és álmokkal indult ez a tanév is. Már szeptemberben tudtuk, hogy a mindennapi munka mellett egy nagy eseményre kell felkészülnünk: az iskolánk 5. születésnapjának megünneplésére.

Évközben Felsőfokú Szakképzési Intézetről a hatályos törvényeknek megfelelően Szakgimnáziummá változott a nevünk, ez is egy új korszak kezdetét jelképezte, ugyanúgy, ahogy az évfordulónk is. A születésnapunkon az elmúlt évek gyümölcseit szerettünk volna a nagyvilág, a diákok, a szülők, a támogatóink elé tárni.

Már éppen összeállt az évkönyv, majdnem elkészült a kisfilmünk és az ünnepi műsorunk. A meghívók kiküldését terveztük. Reméltük, hamarosan itt, az intézmény falai között találkozhatunk támogatóinkkal, barátainkkal. És miközben mi szervezési lázban égtünk, a világot egy másik fajta láz ejtette rabul.

Az évünk rendkívüli lett, de nem úgy, ahogyan mi terveztük. Ünnepi terveinket az oktatás megszervezésének problémái váltották fel, és a várakozás, mikor térhetünk vissza a katedrára, mikor ülhetnek vissza a diákjaink a padokba. Mikor lesz minden ugyanolyan, mint régen. Ezer kétség és megoldás között folytak a napjaink.

Gondoljunk arra, hogy minden rosszban van valami jó. A tanév első félévét sikeresen teljesítette mindenki. Na jó, néhány pótvizsga azért becsúszott.

Számos rendezvény, kirándulás, csapatépítő program valósult meg. Ezekből erőt merítve tudtuk végigcsinálni az emberpróbáló második félévet, amiből csak egy hónapot töltöttünk az iskolában. A jó dolgokban nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos – szokták mondani. És mi minőségi időt töltöttünk együtt élőben, s majd virtuálisan is. A honlapunk, a diákjaink által készített kisfilmek, élménybeszámolók mind ezt bizonyítják, és ezt tükrözik a tanulmányi versenyeken elért kimagasló eredményeink is. A tanév végén odaítélt 92 dicsérő oklevél, a jól telesített érettségi vizsgák, a digitális térben sikeresen tett államvizsgák, a sok visszajelzés a továbbtanulásotokkal kapcsolatban.

Március 12-én már mindenki sejtette, hogy valami történni fog. Korlátozott létszámmal bár, de még megtartottuk a hagyományos szónokversenyünket, aztán bezártuk az iskolaépület kapuit.

Valljuk be, az első időben sokan vélték jó dolognak az otthonmaradást. Azonban hamar rá kellett ébrednünk, hogy a karantén nem szünidő. Az a fránya órarend már reggel nyolctól beosztotta az időnket. A Classroom azt is rögzítette, melyik feladatot milyen határidővel kell elvégezni. Bizony nem lehetett délig pizsamában heverészni az ágyon, a ZOOM vagy Skype segítségével a tanár látni akarta, hogy jól vagy-e, és mindennap akadt olyan oktató, aki kíváncsi volt tudásodra.

Bevallom, meghatott, hogy a tanárok és diákok már a második héten ostromoltak kérdésükkel: mikor jöhetünk vissza? Már a második hét után rájött mindenki, hogy jobban szereti az iskolát, mint ahogy ezt eddig gondolta. A rejtett kötődések felszínre kerültek. Nem ismert öröm járt át minket, amikor láthattuk, hallhattuk egymás ismerős hangját. Nehéz időszak volt, sokat tanultunk mindnyájan! A netről, egymástól, tőletek!

Mindenkinek köszönöm, hogy ennyire odaadóan végezte a rá bízott feladatot! Mindenkire nagyon büszke vagyok! Tanárra és diákra egyaránt! Köszönöm a főiskola vezetősége mindennemű segítségét és támogatását! Jó csapat vagyunk!

Kedves Végzősök!

Tudjuk, nem így terveztétek… és talán ti érezhetitek magatokat a helyzet legnagyobb veszteseinek, hiszen az utolsó közösen tölthető időtök, a közös élmények szerzésének lehetősége szertefoszlott, elmaradtak az élménnyel teli gyakorlatok, megváltoztak a beszámolókkal, szakképesítő dolgozatok védésével, államvizsgákkal kapcsolatos benyomások. Sokszor a vizsgadrukk mellé internetdrukk társult, és láttunk benneteket sírni államvizsgán, mert a településen előre nem jelzett áramkimaradás volt. De mi végig büszkék voltunk rátok. Büszkék voltunk, hogy minden virtuális kapcsolatkor éreztük, ugyanazok az emberek ülnek a számítógép, laptop, telefon képernyői előtt, akiket 3 vagy 4 év alatt megismertünk. Nem felejthetjük el, hogy volt néhány közös évünk, amikor nap mint nap személyesen találkoztunk, együtt tanultunk, együtt bosszankodtunk, együtt örültünk.

Kedves végzőseink! Élmény az volt bőven ebben az évben, rendkívüli, nem várt élmény is. Igazán különleges évfolyam vagytok. Úgy tűnik, ez sem maradhatott ki az tapasztalattáratokból. Mindennek ellenére egy csodálatos tanév volt! Rengeteget fejlődtünk informatikai ismeretekben, soha nem tapasztalt problémákat oldottunk meg kiemelkedő, már-már fantasztikus kreativitással. A szaktantárgyak elméleti elsajátítása mellet kreatív szakmai gyakorlatban volt része minden végzősnek. Tanáraink megfeszített munkával dolgozták ki a részleteket; meglett, és ti megbirkóztatok vele! Az államvizsgákon is megmutattátok, hogy felelőségteljesen tudtok tanulni, és kellő komolysággal vettétek az akadályokat!

Gratulálok nektek! Megcsináltátok! Hiszem, hogy amikor visszaemlékeztek az itt töltött évekre, nemcsak a sok tanulás és küzdelem jut eszetekbe, hanem a sok élmény, barátság, tapasztalat, tudás, amiből építeni tudjátok a jövőtöket, a Jövőt! Az alapot megkaptátok, most már rajtatok a sor! Legyetek bátrak, elszántak, bízzatok magatokban! Soha ne adjátok fel az álmaitokat! Legyetek nagyon boldogok az életben! Ti is legyetek büszkék arra, hogy éppen itt, éppen ebben az intézményben töltöttétek legszebb éveiteket!

Tudjátok: „Amit az ember vet, azt is aratja.” (Glata 6:7)

Mi most aratjuk azt, amit elvetettünk és 3–4 évig gondoztunk. Ennyi értelmes, kiművelt fiatallal elégedettek lehetünk és vagyunk. Jól vetettünk. Most ti is vessetek, hogy büszkék lehessünk, lehessetek aratásotokra.

Sok sikert kívánok nektek ehhez!

Beregszász, 2020. augusztus 4.

Soós Katalin, igazgató