A tanulás leghatékonyabb eszköze az anyanyelv – Közgyűlést tartott a KMPSZ
A Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport és a Kokas Banda előadásával kezdődött december 16-án Beregszászban a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) XXVI. közgyűlése.
A találkozót Nagy Sándor, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Munkácsi Járási Alapszervezetének elnöke nyitotta meg. Sorsfordító időket élünk, és jó lesz észnél lenni – utalt a 2017-es év eseménydús voltára, melynek egyik legnagyobb kihívása az újonnan elfogadott oktatási törvény 7. cikkelye elleni harc.
Ezután Orosz Ildikó, a KMPSZ elnök asszonya tartotta meg évi beszámolóját. Felvezetésképp a kárpátaljai magyarság képviselőinek, s pedagógusainak egyaránt kötelességeként említette a közös álláspont és érdekek megfogalmazását, eljuttatását a felelős szervekhez a jövő generációjának az érdekében. Örömét fejezte ki az iránt, hogy van kinek átadni a magyar kultúra örökségét, mert vannak kárpátaljai fiatalok, akik hisznek a magyar nyelv oktatásában, felvételiznek, itt maradnak, dolgoznak.
Úgy fogalmazott, hogy az elmúlt három év során ismeretlenek provokatív hangulatot próbálnak kelteni Kárpátalján. Bizonyítja ezt nemzeti szimbólumaink, emléktábláink, a többi között az ungvári Petőfi-szobor és a Vereckei-emlékmű meggyalázása, az arcukat vállalni nem merő, magyarellenes jelszavakat skandáló személyek évente legalább kétszeri felvonulása.
Az elnök asszony továbbá hangsúlyozta, hogy az ehhez hasonló provokatív megnyilvánulások miatt ukrán oknyomozó műsorok tárgyalják a Kárpátalján végbemenő „szeparatizmust”, valóságalap és forráskritika nélkül. Ezek a műsorok ugyanakkor azt elfelejtik közölni, hogy a Kárpátalján élő magyar közösség tagjai adófizető, törvénytisztelő polgárok, s csak azt követelik, amit az ukrán állam jogilag biztosított a kisebbségek számára.
Beszámolt arról, hogy a kárpátaljai magyar iskolákat az anyaország nagyban támogatja. Hangsúlyozta, hogy ezek a támogatások jelentős anyagi terheket vesznek le az ukrán állam válláról, csakhogy erről a tényről az ukrán közvéleménynek a média nem számol be, ahogyan arról sem, hogy a Rákóczi-főiskola például Beregszász város legnagyobb adófizető intézménye. A médiában a kárpátaljai magyar képviselők riportjai nem jelennek meg, vagy csak vágóképként szerepelnek, utóbbi esetben olyan részleteket kiemelve, melyek a szövegkörnyezet hiányában kétértelműségre adhatnak utalást.
Orosz Ildikó köszönetét fejezte ki a kárpátaljai magyarságnak, hogy senki sem vonult ki tüntetni az oktatási törvény 7. cikkelye miatt, ezáltal nem adtunk okot arra, hogy szeparatista jelzővel illessenek bennünket.
– A nehéz idők ellenére higgadtak maradtunk – mondta –, törvényesen, a jog kereteit és szabályait betartva, hangoskodás helyett jogi úton adtunk hangot a tiltakozásunknak: aláírásgyűjtés, felelős szervek megkeresése levelekben, az eset hangoztatása nemzetközi fórumokon.
Az elnök asszony köszönetet mondott a kiáltó szavak meghallgatóinak és megértőinek – a magyar államnak és minden intézményének. Segítségükkel a kárpátaljai magyarság ügyét sikerült eljuttatni a Velencei Bizottság elé, az Európai Parlamentbe, és még a NATO-nál is napirendi pontra került az ügy.
Mindezek után az elnök asszony idézett a Velencei Bizottság megállapításainak 116. és 117. pontjaiból, melyek szerint a kritika indokoltnak tűnik, a törvény megállapításai különböznek attól a tervezettől, amelyről a kisebbségekkel konzultáltak, s nem világos, hogy a 7. cikkely milyen mértékű védelmet biztosít a nemzetiségi kisebbségek nyelvi jogait illetően. Noha bizonyos garanciákat tartalmaz, azokat csak az alapfokú anyanyelvi oktatásra korlátozták le, továbbá a végrehajtás határideje is súlyos aggályokat vet fel az oktatás minőségét illetően. Ugyanakkor aránytalanul nagy beavatkozás lenne a kisebbségek meglévő jogaiba, ha a törvényt oly módon fogadnák el, hogy a kisebbségi nyelveket csak külön tantárgyként lehetne tanítani, s egyéb tárgyak kisebbségi nyelveken való tanulására nem lenne lehetőség.
A Velencei Bizottság egyértelműen kimondja, hogy a megoldás a 7. cikkely módosítása lenne. Ezen kívül szükség van a párbeszédre és konzultációra a kisebbségek képviselőivel és minden érdekelt féllel.
A viták felszínre hozták az ukrán nyelvoktatás és a külső független tesztelés hibáit is, amiket a kárpátaljai magyar szakemberek régóta próbáltak hangoztatni, s amiket az ukrán vezetés tabuként kezelt. Ez feloldódott a jelenlegi viták révén, meglátszik ez abban is, hogy Ukrajna oktatási miniszter asszonya kárpátaljai látogatása közben látta be, hogy az ukrán nyelvet differenciáltan, a kisebbségek számára második nyelvként kell tanítani. Nagy eredmény lesz, amennyiben ez a felvetés be is teljesedik.
Az elnök asszony kiemelte, hogy a KMPSZ hozzájárul a differenciált oktatás megvalósításhoz, ahogy azt eddig is tette, ennek zálogaként a Rákóczi-főiskolán működő Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont már kidolgozta a magyar iskolák ukrán nyelvű oktatásának koncepcióját, hogy ennek a terhét is levegye az ukrán állam válláról.
Orosz Ildikó kijelentette: „A tanulás leghatékonyabb eszköze az anyanyelv. Nem a biológia, matematika, történelem, földrajz órákon kell ukránt tanítani, hanem az ukrán nyelv és irodalom órákon. Nem kérünk mást, mint amit az ukrán állam kér a nem Ukrajnában élő ukránok számára.”
Beszámolójában összefoglalta a közgyűlés kéréseit:
- Ragaszkodunk, hogy a magyar tannyelvű iskolákban is az ukrán tannyelvű iskolákhoz hasonlóan továbbra is biztosítsák az idegen nyelvek oktatását második osztálytól kezdve kötelező tantárgyként.
- Az ukrán nyelvet az ígéretnek megfelelően második nyelvként tanítsák.
- Kérjük, hogy a magyar nyelv és irodalom tanításakor adaptálják a magyarországi tankönyveket, követelményrendszert, munkafüzeteket.
- A magyar identitás megőrzése szempontjából javasoljuk a minisztériumnak, hogy az óratervekben szereplő integrált művészettantárgyak tantervi programjainak része legyen a magyar művészet és kultúra, ének, zene minden évfolyamon.
- A magyar identitás megőrzése céljából a továbbiakban kérjük, hogy az 5–6. osztályba a magyart kötelező tantárgyként vezessék be: heti 1 órában a magyar népismeretet, 7–8–9. osztályba pedig a magyar nép történetét.
- Kérjük, hogy a magyar oktatási intézményekben a belső dokumentációt – órarendet, tanár- és diák naplóját, tantervet, tanmenetet, óravázlatot, s a bizonyítványt is – vezethessék magyar nyelven.
Az elnök asszony javaslatot tett a kárpátaljai magyar iskolák vezetőségének, pedagógusainak, hogy a jövő érdekében cselekedjenek, ne féltsék a pozícióikat, s válasszanak a múltból egy magyar kulturális hőst, akiről indítványozzák az iskolák elnevezését, jelezve, hogy az adott iskola milyen kulturális törekvés felé mutat.
Végezetül Orosz Ildikó Márton Áron szavaival biztatta a jelenlévőket: „Akik őrhelyen állnak, éber figyelésre és megsokszorozott munkára vannak ítélve.”
A következőkben Gabóda Béla, az KMPSZ Ellenőrző Bizottságának elnöke megállapította, hogy a közgyűlés szavazóképes.
Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, parlamenti képviselő beszédében köszönetét fejezte ki a kitartásért a feszült időszakban. Megállapította, hogy a fennálló törvénytervezet nyilvánvaló célja a nemzetiségi iskolák felszámolása. Meglátása szerint, az álláspontok puhultak, de áttörést nem sikerült elérni. Kijelentette: „Az ukrán nyelv oktatásának javítását teljes egészében támogatjuk, a magyar oktatás ellen irányuló törekvéseket nem támogatjuk.”
Köszönetét fejezte ki a magyar állam támogatásárért, majd Deák Ferenc szavait emelte ki: „Amit az erő és hatalom elvesz, azt az idő és a jószerencse visszahozhatja. De amiről a nemzet, félve a szenvedésektől önként lemond, annak visszaszerzése mindig kétséges.” Záró mondatában hangsúlyozta: „Nem hagyjuk a templomot s az iskolát!”
Buhajla József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja kifejezte a magyar kormány egyetértése mellett annak meglepődöttségét is, hogy a Velencei Bizottság ennyire határozottan lépett fel a 7. cikkelyt illetően, holott „nem szoktak ilyen módon fogalmazni”, erősen elmarasztalva Ukrajnát. Felhívta a figyelmet arra, hogy mindegy, miképp fogadják Ukrajnában a kijelentéseket, azok világosan megfogalmazták, hogy a kérdéses részeket meg kell változtatni. Végül boldog karácsonyi ünnepeket kívánt a résztvevőknek.
Ljubka Katalin, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság osztályvezetője Széchenyi István szavaival köszöntötte az egybegyűlteket: „A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma.” Rávilágított, hogy a műveltség nagy kincs, s köszönetét fejezte ki a KMPSZ-nek a határon túli magyar oktatásban végzett kiemelkedő feladatáért és munkájáért, a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak nyújtott szakmai tanácsokért programjaik lebonyolítása közben. Elmondta, Magyarország kiemelten fontosnak tartja, hogy a kárpátaljai magyar oktatási rendszer fennmaradjon és fejlődjön. Kijelentette, hogy a magyar kormány határozottan elutasít minden olyan törvénytervezetet, illetve intézkedést, amely a kárpátaljai kisebbségek jogait próbálja szűkíteni.
Tolmácsolta továbbá a magyar kormány elvárásait: Ukrajna hajtsa végre az ajánlásokat és megállapításokat, módosítsa a 7. cikkelyt olyan módon, hogy az ne csorbítsa a nemzeti kisebbségek jogait, továbbá konzultáljanak a kisebbségek képviselőivel. Beszédét Kodály Zoltán szavaival zárta: „Visszanézni a megtett útra, akár hegyek közt, akár az életben nem szerettem soha, mindig csak arra néztem, ami előttem volt. Ha arra nézünk, ami előttünk van, a gyerekeinkre nézünk.”
Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke üdvözölte a jelenlévőket: „Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek. De minden út összefut végül egyetlen közös célban. Igen, az utaknak értelmük van” – idézett Márai Sándortól.
Az elnök úr aggodalmát fejezte ki az oktatási törvény jelenlegi formája miatt, s határozottan elítéli azt, amely „rányomta bélyegét erre a tanévre”. Mint mondta, az anyanyelv használat korlátozása létében veszélyezteti a kárpátaljai magyarságot, s beláthatatlan következményekkel járhat, úgy mint az anyanyelv sorvadása, közgondolkozásból való kiszakadás, elvész az iskolák arculata, eltűnik versenyképességük. Azt a küldetést és feladatot állítja fel a kárpátaljai ember számára, hogy elkötelezett, boldog, anyanyelvére, nemzetiségére és kultúrájára büszke, értelmes, szülőföldjén és a nagyvilágban egyformán boldoguló fiatal nemzedéket neveljen, továbbá szolidaritást biztosított a kárpátaljai magyarság irányába.
Gabóda Béla, az Ellenőrző Bizottság elnöke beszámolt és összegezte a KMPSZ pénzügyi forgalmát. Fodor Éva, a Módszertani Központ vezetője ismertette az évben megszervezésre került rendezvények, táborok, versenyek listáját.
Mindezek után a KMPSZ tevékenységét a közgyűlés kielégítőnek minősítette, s elfogadták, megszavazták a közgyűlés nyilatkozatát is.
Dr. Csernicskó István, a Hodinka Antal Intézet igazgatója a közgyűlést megelőző napon Lembergben részt vett egy kerekasztal beszélgetésen az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet és az Ukrán Oktatási Minisztérium között. Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszter aláírt egy rendeletet, mely szerint ennek a tanévnek a végén a külső független tesztelésen az ukrán nyelv és irodalomból tett vizsgán a kisebbségi nemzetiségű végzősök számára a ponthatárt alacsonyabban állapítják meg, eleget téve ezzel a kárpátaljai magyar közösség kérésének.
A bejelentést tapsviharral üdvözölték a jelenlévők. Ezután pedig sorra került A Bethlen Gábor Alapítvány által támogatott kárpátaljai magyar iskolák programjainak illetve eszközparkjának bővítése című meghívásos pályázat eredményeinek kihirdetése a 2016-ban benyújtott pályázatokra vonatkozóan, mely során a különböző kárpátaljai magyar iskolák, igényeiknek megfelelően hangtechnikai berendezéseket, nyomtatókat, fénymásolókat, számítógépeket, interaktív táblákat, különböző tantermi és szertári bútorzatokat, padokat, székeket nyertek.
Makuk János, a Máltai Szeretetszolgálat Beregszászi Járási Szervezetének elnöke bejelentette, hogy a Szuverén Máltai Lovagrend és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jóvoltából minden kárpátaljai magyar, 4. osztályos tanuló kap egy mesekönyvet Szavak, mesék szó szerint, mégis szabadon címmel, amely a magyar nyelv sajátságos kifejezéseit, csodáit hivatott mese formájában átadni a már olvasni tudó gyerekek számára, hogy megőrizzék és emlékezzenek anyanyelvük páratlan szépségére. Végezetül azzal a gondolattal zárta beszédét, hogy egy helyzetet képes a világ kétféleképp, vagy többféleképp értelmezni, levetíteni és visszaadni, viszont a félreértések tisztázásának egyetlen módja a kőkemény kiállás.
A közgyűlés az egyházi méltóságok áldásával és a Szózat eléneklésével ért véget.
Kepics Andrea
Kárpátalja.ma
Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.
Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!
Megjegyzések és javaslatok az oktatási programhoz (18):
Petrusinec András
Hallgató (II. RF KMF)
2021.11.02.
Véleményem szerint a képzési program nagyon aktuális a szak hallgatói számára. Habár minden tantárgy hasznosítható és érdekes, mégis külön szeretném kiemelni a ‘Retorika’ tantárgyat, amelyet véleményem szerint bármely szakterületen lehet kamatoztatni, hiszen a megfelelő kommunikációval sok mindent el lehet intézni; a ‘Nyelv és társadalom’ órákat, amelyek során a hallgatók képesek elsajátítani a nyelv különböző funkcióit hogyan lehet hasznosítani a gyakorlatban, a társadalomra viszonyítva; illetve a ‘Nyelvpolitika’ tantárgyat, amely során a hallgatók betekintést nyerhetnek a nyelvek mögött megbújó különböző ideológiákba.
Karpinecz Krisztián
Hallgató (II. RF KMF)
2021.11.02.
Jó napot kívánok! A nevem Karpinecz Krisztián, másodéves MA hallgató vagyok Angol illetve Magyar nyelv és irodalom szakon. Az utóbbi időben az fogalmazódott meg bennem, hogy a filológia tanszéken belül lehetne Fordító – tolmács (magyar – ukrán, vagy akár magyar – angol) szak /képzés. Véleményem szerint lenne rá igény, hiszen több friss diplomás nyelvész inkább fordításra/tolmácsolásra szakosodna minthogy nyelv és irodalom tanárkent képezi magát tovább.
Petrusinec András
Hallgató (II. RF KMF)
2022.02.01.
Kedves tanárok!
Az utóbbi időben sokat töprengtem és szeretném megosztani gondolataim a képzéssel kapcsolatban.
A képzésünkben vannak olyan tantárgyak, amelyek ugyanazokat a témaköröket is érintik. Ilyen például az Ukrán-magyar nyelvi kapcsolatok és az Etnográfia, vagy a Filológiai kutatások módszertana, illetve a Filológiai kutatások szervezése című tárgyak. Ezeket a tárgyakat akár össze is lehetne vonni.
Karpinecz Krisztián
Végzős (II. RF KMF)
2022.02.01.
Jó volna, ha a képzésben nagyobb hangsúlyt kapnának a szépirodalmi és tudományos szövegek létrehozásával és szerkesztésével foglalkozó tantárgyak, illetve ha több idő jutna a gyakorlatokra.
Колесникова Євгенія
Hallgató (II. RF KMF)
2022.06.07.
Надзвичайний університет! Дуже рада, що здобула магістерський ступінь саме тут. Навіть не зважаючи на те що я не з Закарпаття, а до цього вчилась в київському ВИШі, база знань, підтримка і фідбек викладачів не можна порівняти з ЗУІ. Не пошкодувала що вибрала саме цей навчальний заклад.
Balla Dániel
Hallgató (II. RF KMF)
2023.02.10.
A program érdekes és hasznos tantárgyakat foglal magába. Számomra a legérdekesebb szféra a döntéshozatal a számviteli adatok alapján és az üzleti elemzés. A mai könyvelőnek szakmailag felkészültnek és rugalmasnak kell lennie. Ezeknek a képességeknek a fejlesztését segíti a mesterképzési program.
Márkus Noémi
Hallgató (II. RF KMF)
2023.02.21.
A mesterképzési program a nemzetközi számvitelre összpontosul. Számomra fontos, hogy a nyelvi képességeimet érvényesítsem. Egy olyan munkahelyre vágyom, ahol a magyar és angol nyelv tudásomat hasznosnak találják. Viszont értem, hogy a nyelvtudás nem elegendő ahhoz, hogy egy nemzetközi cégnél munkát szerezhessék. Komoly szakmai tudással kell bírnom, ezért választottam a számviteli mester képzési programot.
Tóth Lídia
Hallgató (II. RF KMF)
2023.05.18.
Javaslom, hogy a képzési programba kerüljön be geoinformatikai jellegű tantárgy.
Simon Violetta
Végzős (II. RF KMF)
2023.07.11.
A Nemzetközi számvitel és adóügy képzési programot a tudományágak modern választéka jellemzi, amelyek lehetővé teszik a sikeres karrier építését Ukrajnában és külföldön egyaránt. Életem preferenciái a számviteli és pénzügyi területen történő további elhelyezkedés lehetőségére, valamint a saját vállalkozás szervezésére irányulnak. Ezért is választottam ezt a képzési programot MSc szinten. Érdeklődésemet a tantervben szereplő tantárgyak listája keltette fel, és a lehetőség, hogy saját oktatási pályámat építsem fel olyan tudományágak kiválasztásával, amelyeket érdekesnek és szükségesnek tartok tanulni. Egyetlen kötelező tudományágat sem tudok kiemelni, mert minden, amit a képzési program kínál, a Tudományos kutatás módszertantól a Számvitel szervezésig, az Üzleti adótanácsadáson és a Digitális technológiák a számvitelben és az adózásban át – mind hasznos és fontos számomra! Minden szakmai komponensnek megvan a maga egyedisége. A tantermek technikai felszereltsége is nagyon korszerű. A tanulás során nem csak szakmai ismeretek elsajátítására nyílik lehetőség, hanem informális oktatási tevékenységre is, amely lehetővé teszi a kreativitás, a logikus gondolkodás, a döntési képesség, valamint a nyelvikompetenciák fejlesztését.
Ferku Szilveszter
Hallgató (II. RF KMF)
2023.12.04.
A magyar szakos mesterképzés hallgatójaként párhuzamosan tanulhatok a Főiskola és Miskolci Egyetem által közösen hirdetett kettős (duális) képzésében. Ez véleményem szerint egy remek lehetőség, hiszen a két tanterv jól össze lett hangolva, így a kölcsönös kreditelismerésnek köszönhetően a két képzés teljesítése alig jár plusz teherrel számomra. Mindenkit arra bíztatok, hogy éljen ezzel a lehetőséggel.
Кордош Ізабелла
Hallgató (II. RF KMF)
2024.02.23.
Освітня програма «Середня освіта (Українська мова і література) для першого (бакалаврського) рівня враховує потреби та тенденції в сучасній освіті, спрямована на підготовку якісних фахівців-педагогів. Я цілком задоволена ставленням викладачів групи забезпечення освітньої програми до студентів, рівнем їхньої професійності тощо. Освітня програма якісна, але у мене є побажання збільшити, при можливості, кількість аудиторних годин на лекційні і практичні заняття з української та зарубіжної літератур. Адже лекції цікаві та корисні з точки зору покращення знань, умінь і компетенцій студентів, але, на мою думку, їх, зважаючи на обсяг матеріалу, замало. Завдяки більшій кількості семінарських/практичних занять ми могли б покращити навики аналізу літературних творів, методики їх викладання тощо, а це є важливим для філологів. Дякую за можливість висловити власну думку.
Попович Наталія
Végzős (II. RF KMF)
2024.02.28.
Освітня програма «Середня освіта (Українська мова і література)» є якісним документом, спрямованим на підготовку висококваліфікованих фахівців-філологів. У ній враховано сучасні потреби ринку праці, мультикультурні аспекти нашого регіону, а передбачені результати навчання мають на меті сформувати освічену та духовно багату особистість, професіонала, який здатний вирішувати складні фахові завдання в галузі освіти, зокрема в закладах загальної середньої освіти з навчанням мовами меншин.
Я задоволена переліком освітніх компонентів, які входять до освітньої програми, та якісною роботою викладачів українського відділення кафедри філології. Однак, на мою думку, доцільно було збільшити кількість аудиторних годин (як лекційних, так і семінарських) з української та зарубіжної літератур. Адже лекції є дуже корисними для поглиблення знань студентів, розставлення необхідних аспектів, проте їх кількість недостатня. А збільшення кількості семінарських занять дозволить краще опанувати вміння і компетенції аналізу художніх творів, розуміння особливостей літературного процесу. Дякую закладу за можливість висловити свою думку та сподіваюся на подальше вдосконалення освітньої програми.
Krisztián Váradi
Végzős (II. RF KMF)
2024.05.09.
I finished the Hungarian language and literature MA course in 2023. I enjoyed studying at the Philology Department because the teachers motivated me to continue my studies in a doctoral school. Subjects like “General linguistics” and “Philological scientific journals” provided me with the necessary knowledge to produce high-quality articles in internationally recognized journals in the sphere of linguistics. Therefore, the MA course was the perfect starting point for my PhD studies. I liked the idea that you could not only learn about languages and literature, but they also trained and motivated you to become an acknowledged researcher which is really important for a scientific degree.
Greba Szabolcs
Végzős (II. RF KMF)
2024.11.19.
A Magyar nyelv és irodalom mesterképzés képzési programja számos olyan tantárgyat foglal magába, amely az elméleti tudásanyagot a gyakorlati alkalmazhatóság szempontjából közelíti meg. Számomra különösen hasznos volt például A szerkesztés elmélete és gyakorlata című tantárgy. A tantárgy keretein belül ugyanis több olyan lehetőséggel ismerkedhettem meg, ami megkönnyítheti a kiadványszerkesztéssel, illetve a szerkesztőségben folyó tevékenységekkel, mint például a hivatali levelezéssel kapcsolatos munkafolyamatokat. Ezekre az ismeretekre a jelenlegi munkám során is tudok alapozni.
Pivnyeva Nikolett
Hallgató (II. RF KMF)
2024.12.01.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola magyar nyelv és irodalom mesterképzési programja a szakmai felkészítés mellett alapos tudományos ismereteket is nyújt a filológia tárgykörében, s emellett lehetőséget biztosít arra is, hogy nemzetközi konferenciákon is részt vehessenek a hallgatók. 2024. október 19-20. között immár negyedik alkalommal szervezték meg a Language, Identity and Education in Multilingual Contexts c. nemzetközi konferenciát, amin volt lehetőségem nekem is részt venni. A tanácskozás helyszíne Dublin, York és Hága után idén Nicosia (University of Ciprus) volt. Itt sikerült bemutatni azon kutatás eredményeit, amelyben középiskolás tanulók kompetenciáit mértük fel az elmúlt években. Szakmai gyakorlat szempontjából és élménygyűjtés szempontjából is óriási lehetőségnek tartottam ezt a konferenciát és hálás vagyok a főiskolának a lehetőségért!
Balogh Dániel
Végzős (II. RF KMF)
2024.12.12.
A történelem és régészet szak mesterképzésének ideje alatt az alapképzésen szerzett tudásomat szélesebb körben bővíthettem. Az oktatóimnak köszönhetően betekintést kaptam az akkor még felsőoktatási program szerint menő szakirányba, amelyet a jelenlegi munkámban is alkalmazok. Lehetőségem volt konferencián részt venni, amelynek célja a tudományos utánpótlás kinevelése volt és az oktatóim is sok ösztönzést adtak e téren (is). Javaslatként ösztönözném a tanszék oktatóit a hallgatók beavatására a tudományos munkákba, ösztönözzék konferenciarészvételre (akár saját szervezésben), szervezzenek honismereti programokat, publikációs lehetőséget biztosítsanak saját folyóiratban. Viszont a legfontosabb javaslatom az, hogy ápolják a családias körülményt, amely a képzést ismertté és értékessé tette.
Csernicskó Jána
Hallgató (II. RF KMF)
2024.12.17.
2024-ben szereztem kémia szakos tanári diplomát a II. RF KMF-en. Nagyon megörültem, amikor megláttam, hogy tanszékünkön Biológia és biokémia MSc képzés indul. Amikor megismerkedtem a képzési programmal rögtön tudtam, hogy ezen a szakon szeretném folytatni tanulmányaimat. Az eltelt félév ebben a döntésemben megerősített. Különösen örülök annak, hogy sokféle, tudományos ismeretre tettem már eddig is szert és remélhetően ez a jövőben is így lesz. Köszönöm a lehetőséget.
Demjén Zsolt
Hallgató (II. RF KMF)
2024.12.17.
Demjén Zsolt végzős hallgató vagyok az MSc biológia és biokémia szakon. Rendkívül örülök, hogy ezt a képzési programot választottam, mert a jövőben szeretnék tudományos munkával foglalkozni, PhD képzésben részt venni. A korszerű tudományos kutatás módszerei óra keretén belül elsajátítottam a tudományos kutatások tervezését, publikációk, kiadványok szerkesztését. Ennek köszönhetően számos Tudományos Diákköri Konferencián, tehetséggondozó pályázaton vehetettem részt. A megszerzett ismeretekre alapozva remélem sikerül felvételt nyernem doktori képzésre.