Történelem, Turizmus és Barátságok: Egy amerikai professzor Kárpátalján – Interjú dr. Kurt Stahura professzorral

A Niagarai Egyetemmel történő együttműködés és Dr. Peter Forgach, a Nyugat-New York-i tiszteletbeli magyar konzul közbenjárására által Prof. Kurt A. Stahura, a Niagarai Egyetem Vendéglátás, Sport- és Turizmusmenedzsment Tanszékének professzora, a Niagarai Global-turizmus Kutatóintézet igazgatója, korábban pedig a Las Vegas-i Nevada Egyetem UNLV-Singapore igazgatója egy teljes szemesztert töltött a főiskolán. Az Egyesült Államokból érkezett professzor számos élménnyel gazdagodott a Kárpátalján töltött hosszabb időszaka alatt, aktív szerepet vállalt az oktatásban és megismerkedhetett Kárpátalja sokszínűségével, amelyről a lent olvasható interjúban beszél. Ahhoz, hogy az intézmény teljes jogú oktatója legyen, az októberi Tudományos Tanács ülésén –  Fodor Gyula irányításával – a tagok jóváhagyták a professzor külföldön megszerzett okleveleinek a honosítását.

Az interjú során betekintést nyerhettünk Kurt Stahura massachusettsi Cape Codon töltött gyermekkorába, valamint elmesélte, hogy hogyan került kapcsolatba a Rákóczi-főiskolával,  hogyan tanította online az intézmény hallgatóit, mielőtt személyesen is találkozott velük. A főiskolán eltöltött ideje alatt a professzor különböző tanszékeken tartott előadásokat, beleértve a Filológia, Történelem- és Társadalomtudományi, valamint a Földtudományi és Turizmus Tanszéket is. Az interjúban szó esett arról is, hogy az interjúalany miként látja az oktatás helyzetét Kárpátalján, beleértve a kultúrák, nyelvek és a geopolitikai tényezők összefonódását. A beszélgetés során megosztotta tapasztalatait az itteni emberekkel való találkozásokról, a környező települések felfedezéséről és a helyi kultúra megismeréséről.

– Mit tudhatunk önről? Meséljen az életéről.

– Gyermekkoromat a massachusettsi Cape Codon töltöttem, egy olyan varázslatos városban, amely főként a nyári hónapokban kedvelt turistaparadicsom. Szüleim egy üzletet működtettek, ahová a látogatók rendszeresen betértek. Pólókat, sapkákat, strand székeket és egyebeket árultak. Már korán észrevettem, hogy a turizmus szezonális jellege miatt vannak jó és rossz évek, amelyeket számos külső tényező befolyásol, és amelyekre nincs befolyásunk. Mindemellett az emberek a világ minden részéről érkeztek a városba, nemcsak repülővel, hanem gyakran autóval, nem közvetlenül Cape Codra, hanem legtöbbször Bostonba. Így már ifjú koromban lehetőségem nyílt találkozni és kapcsolatba lépni emberekkel a világ minden tájáról, és megismerkedni a turizmus sokszínűségével. Úgy érzem, hogy ezek a korai tapasztalatok vezettek el a turizmus szépségeinek és kihívásainak a tanulmányozásához.

– Meséljen a családjáról.

– Majdnem 25 éve vagyok házas. Édesanyám évtizedeken át az oktatás területén dolgozott, és hasonlóképpen a nagyapám is pedagógusként tevékenykedett. A bátyám és felesége is az oktatási szférában találta meg a hivatását. Szóval azt hiszem, én is pedagógusnak születtem. A feleségemet Minnesotában ismertem meg az egyetemi tanulmányaim befejezése után. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy volt lehetőségünk élni a világ különböz pontjain. Nagyon várom már, hogy hamarosan újra találkozhassunk.

– Mi motiválta arra, hogy a tanítást válassza hivatásának?

– Ez egy nagyszerű kérdés. Azt hiszem, mindig is élveztem az iskolai környezetet. Nagyon élveztem az egyetemi éveimet a Wisconsini Egyetemen, és ugyanezt mondhatom el a Minnesotai Egyetemen végzett tanulmányaimról is. Mindig is úgy éreztem, hogy ezek az évek formáltak azzá, aki vagyok, és emberként is itt értem el a legtöbb fejlődést. Azt hiszem, talán ezért döntöttem úgy, hogy ezt a szakmát választom. Szeretném másokra is ugyanazt a pozitív hatást gyakorolni, amilyen hatást a professzoraim is gyakoroltak rám.

– Milyen diplomákkal büszkélkedhet?

– Egyetemi diplomám van. Az Egyesült Államokban egy kicsit másképp intézzük a dolgokat, mint a világ más részein. Tehát a madisoni Wisconsini Egyetemen szereztem Bachelor of Arts diplomát történelem és kultúrtörténet szakon. Aztán van egy mesteri diplomám is szabadidős tanulmányokból. Ez egyfajta mindent átfogó kifejezés. Aztán az ember kiválasztja a fókuszterületeket. Számos alkategóriában végeztem kutatásokat, de a turizmusra összpontosítottam leginkább a figyelmem.

– Hogyan került kapcsolatba a Rákóczi-főiskolával?

– A városban, ahol élek, van egy magyar származású úr. Szemsebész, és egy csodálatos ember. Ő volt az, aki összehozott egy beszélgetést Váradi Natáliával. Végül Natalia úgy gondolta, hogy jót tenne néhány itteni diáknak, ha egy angol anyanyelvű emberrel találkoznának. Így aztán mind a végzős, mind a főiskolai hallgatókat online tanítottam, videóhíváson keresztül az Egyesült Államokból. Kicsit olyan volt, mint egy Ted Talk, ahol én álltam, a diákok pedig a videokamera másik oldalán voltak a világ másik felén. A diákok hihetetlenül magával ragadóak voltak, kiválóan beszéltek angolul. Az online tartott órákból fakadóan a Rákóczi-főiskola meghívott Kárpátaljára, hogy személyesen is találkozzak a diákokkal és az oktatókkal. Örömmel éltem ezzel a lehetőséggel. Szóval, ez egy fokozatos beavatás volt.

– Meséljen bővebben arról, hogy milyen munkát végzett a főiskolán.

– Nagyon élveztem az itt töltött időt. Ahelyett, hogy csak egy tanszékre kerültem volna, valójában előadásokat tartottam különböző diákoknak, különböző tanszékeken. Talán a Filológia Tanszékhez kötődtem a leginkább, ahol volt egy saját osztályom és minden szerdán előadást tartottam. Emellett több órát is tartottam a Történelem- és Társadalomtudományi Tanszéken, ahol az alap diplomámat szereztem. De nagyon érdekes volt a történelem tanszéken töltött idő is. A szabadidőmben vagy a munka miatt gyakran olvasok a második világháború geopolitikájáról, és a diákok pont ezt az időszakot tanulmányozták. Az én feladatom pedig az volt, hogy megosszam velük, hogy mi volt az Egyesült Államok szerepe a második világháborúban. Valószínűleg lehetne érvelni amellett, hogy a II. világháború még mindig hatással van ránk geopolitikai szempontból – hol vannak jelenleg a határok, ki kivel barátkozik, hogyan öröklődtek a nyelvek és a kultúrák – erről már korábban veled is beszélgettünk. Szóval, nagyon jól éreztem magam ezen a területen. A Földtudományi és Turizmus Tanszéken is tanítottam, néhány órát tartottam végzős hallgatóknak. Minden csoporttal élveztem a munkát és nagyon örülök, hogy így több diákkal kerültem kapcsolatba.

– Hogyan tudta mindezt elérni egy másik kontinensen szerzett diplomával? 

– Azt hiszem, az egyik dolog, amiben az Egyesült Államok jól teljesít, az az, hogy mi egyfajta oktatási ország vagyunk – az általános iskoláktól kezdve a középiskolákon át a főiskolákig és a különböző szintekig – nem véletlen, hogy a világ minden tájáról sokan szeretnének az Egyesült Államokban tanulni. Sokan felteszik azt a kérdést, hogy vajon olyan jól csináljuk-e, mint régen. Szerintem sokan megkérdőjelezik az oktatást, mert a világ gyorsan változik. Az emberekben így felmerül az a kérdés, hogy az oktatásunk lépést tart-e a világ változásával. Még mindig olyan diákokat nevelünk-e, akik készen állnak az új világra? Például a mesterséges intelligencia már jelen van, de sok főiskola és egyetem nem kínál olyan kurzusokat, amelyek ennek a használatát tanítaná. Jelenleg 56 éves vagyok és az én hátterem az oktatásban gyökeresedik. 30 éves korom óta professzor vagyok, és 25-26 éves koromban tanársegédként tanítottam. Mindemellett tanítottam már nemzetközi szinten Szingapúrban, nemzetközi konferenciákon, és tartottam előadásokat a világ különböző országaiban. Szóval jól érzem magam nemzetközi környezetben. Úgy gondolom, hogy mindezek együttesen lehetőséget biztosítottak abban, hogy idejöjjek.

– Miért döntött amellett, hogy tudományos munkát vállal épp a Rákóczi főiskolán?

– Nos, a kapcsolataim már előzetesen  megvoltak. Mert az online kurzus – amit Natália volt olyan kedves összeállítani Péterrel, azzal az úriemberrel, akiről már meséltem neked – elindított ezen a folyamaton. Jó lehetőségnek tűnt személyesen is megismerkedni a főiskola oktatóival és diákjaival, és találkozni azokkal, akiket csak online formában láttam. Nagyon élveztem az online munkát a különböző tanszékek oktatóival a történelem, a filológia, az angol és a turizmus tanszékeken. Szóval volt lehetőségem és volt alkalmam találkozni a tanszékek és az adminisztrációs munkatársakkal. Csodálatos élmény volt.

– Meséljen részletesebben az itt töltött időszakról, mennyi időt töltött nálunk, milyen élményekkel gazdagodott?

– A félév nagy részében itt voltam, és ez igazán nagy öröm volt. A diákok, a többi oktató, az adminisztrátorok, mindenki, sőt, még a kollégiumban lakók is szívesen fogadtak, akik vigyáztak rám. Sok diák jött oda hozzám, és gyakorolta velem az angol nyelvet, még akkor is, ha nem volt velem épp órájuk. Különböző emberekkel ebédeltem, akik odajöttek hozzám, és megkérdezték, hogy csatlakozhatnak-e hozzám. Egy olyan világban élünk, ahol annyi félreértés van, és olyan dolgokról olvasunk az újságban, vagy olyan dolgokat látunk a telefonunkon, amelyek néha az igazságra csak utalnak. De amikor emberek között élsz, beszélgetsz velük, megismered őket, és jól érzed magad ezekben a beszélgetésekben, akkor érted meg igazán az igazságot és az emberek szívét. Ami a legcsodálatos volt ebben az egészben, az az, hogy nagyon sokat tanultam itt, és remélem, hogy mások is tanultak tőlem. Azt hiszem, úgy térek vissza az Egyesült Államokba, hogy jobban megértem az itteni csodálatos embereket, a csodálatos ételeket, a csodálatos kultúrát és a csodálatos vendégszeretetet. Itt mindenki olyan kedves volt. Már megértem az igazság azon kicsi rétegeit, amelyeket olyan nehéz egy kis cikkbe foglalni – és ez olyasmi, amiről már korábban is beszélgettünk. Mindennek összefüggése van. Soha nincs csak igen vagy nem, csak fekete vagy fehér, csak helyes vagy helytelen.

– Hogyan látja az oktatás helyzetét Kárpátalján? Látogatott már meg más itteni felsőoktatási intézményeket?

– A válaszom igen. Voltam olyan iskolában, amelyik a művészetekre specializálódott, ami csodálatos élmény volt. Voltam Ungváron is, ahol egyfajta szemináriumon vettem részt. Aztán elmentem egy fiatal vezetőkkel foglalkozó konferenciára is Kárpátalján. Ezekből a tapasztalatokból tudok meríteni, amikor arra a kérdésre válaszolok, hogy mit érzek az itteni oktatással kapcsolatban. Szerintem az itteni oktatás csodálatos. Úgy gondolom, hogy a diákok nagy önállóságot kapnak. Szerintem a diákok nagyon okosak. A körülmények miatt gyorsan felnőnek. Persze nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy valami történik az ország másik felén. Nehéz, és annak ellenére, hogy mi mindannyian messze vagyunk, érezzük. Azt hiszem, hogy a fiatalok emiatt gyorsabban és kevésbé ártatlanul nőnek fel, mint a világ más részein. Tudom, hogy kulturálisan sok diáknak különböző szinteken van olyan családja, családtagja, amelyik az ukrán, a magyar, a ruszin, és a román nyelv valamely kombinációját beszéli. Tehát attól függ, hogy hány évesek a szüleik, hány évesek a nagyszüleik, és hány évesek a tanáraik. A perspektívák keverednek. Azt hiszem, mindenki nagyon gyorsan kezdi elsajátítani az angol nyelvet, amit én tapasztaltam, felismerve azt a tényt, hogy az angol az a valuta, amelyet az egész világ használ. Tehát, ha valaki Japánból és valaki Argentínából beszélget valamiről, például az üzleti életben, akkor angolul beszélnek. Vagy, ha valaki Franciaországból és valaki Chiléből vagy Brazíliából beszélget, akkor angolul beszélnek. Úgy gondolom, hogy Ukrajna okosan teszi, ha ennek eredményeképpen az angol nyelvet alkalmazza az osztálytermekben, mert a jövőben valószínűleg ez lesz a fizetőeszköz. És úgy gondolom, hogy itt egy nagyon jó oktatási rendszer működik, és magasak az elvárások, és a diákok nehéz körülmények között is megfelelnek ezeknek.

– Az oktatáson kívül volt-e lehetősége a pihenésre? Mivel töltötte a szabadidejét?

– Igen. A főiskolának ragyogó létesítményei vannak. Kihasználtam az itt lévő edzőtermet, amire szükségem volt. Szükségem volt arra, hogy újra jó ritmusba kerüljek. Beregszász egy mesés város, lehetőségem volt arra, hogy mindenfelé sétáljak. Volt néhány igazán csodálatos kirándulásom is, egynapos kirándulások más környező településekre, ahol minden egyes környező falunak az egyedi kultúrájával szembesültem. Különböző építészet különböző időkből, különböző emberek, különböző stílusok. Lehetőségem volt csodálatos múzeumokat, csodálatos kastélyokat látni. Eljutottam a hegyekbe. Gyönyörű patakokat láttam. Láttam kis falvakat a hegyekben. Azt hiszem, nagyon robusztus élményben volt részem itt, mert nem csak ezt a várost láttam. Láttam a környező településeket, amelyek mindegyike egy kicsit egyedi volt. És erre nagyon szívesen fogok visszagondolni.

– Ha egy emléket emelhetne ki az itt töltött időszakból, melyik lenne az?

– Az emberek. Az, hogy mindenki olyan befogadó, melegszívű és kedves volt, a diákoktól kezdve a személyzeten át a tantestületig, az adminisztrátorokig, a takarító személyzetig, akik vigyáznak a kollégiumi szobára, akik karbantartják a területet. Sőt, még a városban élő emberek is, amikor a piacra megyek, felismernek engem, mint olyasvalakit, aki eredetileg nem idevalósi. Tudják, hogy új vagyok. Szóval ők is rendkívül kedvesek voltak. Úgy érzem, mindenki szemmel tartott engem, ami nagyon jó. Úgy értem, mindig mindenki a segítségemre volt. Annak ellenére, hogy nem beszél mindenki angolul, mindenki tudja a városban, hogy milyen kávét vagy milyen croissant-t szeretek. Hallottátok már azt kifejezést, hogy egy falu kell egy gyermek felneveléséhez? Nos, egy falu kellett ahhoz, hogy ezt én is megtapasztaljam.Mindenki csodálatos volt a főiskolán belül és kívül is.

– Volt-e valamilyen nehézség amivel meg kellett birkóznia, vagy amire nem számított az itt töltött idő alatt?

– Micsoda nagyszerű kérdés. Tudod, mi a válasz? Nem. Azonban voltak emlékeztetők arra, hogy háború van. A buszunkat egyszer megállították, mert volt egy ellenőrzőpont. Fegyveres embereket láttál a sorompóknál, ami emlékeztető volt. Vannak hirdetőtáblák, amelyek toborzási célokat szolgálnak. Megpróbálják rávenni a fiatalokat, középkorú férfiakat, hogy jelentkezzenek a hadseregbe, ezek emlékeztetők. Amikor Ungvárra mentem, és az adminisztráció első emeletén voltam, homokzsákokat állítottak fel. Ha, ne adj’ Isten, támadás érné az épületet. Fel voltak rá készülve. Szóval vannak emlékeztetők, és amikor más falvakban jársz, látod a katonaruhás embereket járkálni. Ha néhány napig nem látod a háború elemeit, általában a harmadik vagy negyedik napon, akkor is van valamilyen emlékeztető. Nincsenek nehézségek. Csak a nehézségekre való emlékeztetés. Kárpátalja egy nagyon összetartó közösség. Az emberek ismerik azokat a férfiakat, akiket megöltek, a közösségeken belül mások is felismerik őket. Sokáig nem éreztük ezt ennyire közelről. Amikor egy másik faluban voltam, a házigazdám körbevezetett, és elsétáltunk egy elhunyt katona emlékéért kirakott kép mellett, a házigazda jelezte, hogy a család egyik barátja volt. Szóval, ezek a dolgok nagyon valóságossá teszik az ország másik végében zajló eseményeket.

– Az itt töltött hosszú időszak után hogyan érzi magát, amikor hazautazik?

– Szomorúan. Szerencsésnek érzem magam, hogy itt lehettem. Úgy érzem, hogy olyan barátokat szereztem, akik örökre megmaradnak, de szomorú vagyok. Ha valaki Ukrajnáról kérdezne, azt mondanám, hogy csodálatos hely, csodálatos emberekkel. A dolgoknak sok rétege van, amit nehéz megérteni egy újságcikkre szánt terjedelemben. Azt hiszem, hogy most sokkal szélesebb látókörrel rendelkezem, mint a legtöbb ember az Egyesült Államokból, mert itt éltem olyan emberek között, akikkel jó kapcsolatokat alakítottam ki, akik nyugodtan beszéltek a bonyolult dolgokról.

– Az utolsó kérdésem, hogy tervezi-e, hogy visszatér hozzánk még egyszer?

– Nos, remélem, hogy visszahívnak, és ha visszahívnak, akkor majd megbeszéljük, hogy ez hogyan alakulhat. És remélem, hogy legközelebb a feleségemet is elhozhatom. Az egyetlen dolog, ami hiányzik, az a feleségem, és a két szőrös, négylábú “gyerekünk”. Neked négy kutyád van, nekünk két macskánk. Szóval, amikor felhívom őt telefonon, néha látom őket reggel felébredni és enni. Csodálatos, hogy most már egy olyan világban élünk, ahol van zoom és videó, így nem hiányoznak annyira az emberek, mint régen. Olvasóként olyan emberekről olvasunk, mint Marco Polo, vagy olyanokról, akik Julius Caesar, Napóleon vagy Nagy Sándor seregében meneteltek, ők évekig távol voltak. El tudod képzelni, hogy a jövendőbeli férjed, akivel épp meg akarsz házasodni, elutazik és talán három év múlva visszajön. Talán. Hiányozni fognak az itteni emberek. Itt az emberek nagyon büszkék az itteni történelmükre. Különböző nyelvekről beszélünk, de ezek a nyelvek a történelem különböző pontjait képviselik. Ha megkérdezed az embereket, hogy honnan jöttél, azt mondják, hogy Ukrajnában élek. Ukrajnában élek, de magyar származású vagyok, vagy Ukrajnában élek, de román származású vagyok, vagy beszélek ruszinul, ukránul, magyarul és egy kicsit máshogy is, mert a származásom visszanyúlik egy bizonyos időre. A családomban mindenből van egy kicsi. A történelem itt nagyon gazdag és az emberek nagyon szenvedélyesen érzik ezt. Örülök, hogy a történelmet olyan történelemtanárok adják tovább a tudósok következő generációjának, akik el tudják mesélni ezen történelem rétegeit is.

– Köszönöm a beszélgetést. Remélem, hogy mihamarabb találkozunk!

– Nagyon köszönöm a beszélgetést és a munkáját is.

Szántó Györgyi és Bajusz Viktória
a Médiacentrum munkatársai

Ez a bejegyzés az alábbi nyelveken is elérhető:
• English