Ülésezett a Rákóczi Egyetem Tudományos Tanácsa

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Tudományos Tanácsa szeptember 30-án tartotta soron következő ülését.

A jelenlévőket Orosz Ildikó, egyetemünk elnöke és Csernicskó István rektor köszöntötte. A rektor kiemelte, hogy intézményünk nevet és státuszt változtat, s október 1-től Rákóczi Egyetem néven folytatjuk tovább munkánkat.

Ezt követően az ülést a Tudományos Tanács új összetételének alakuló ülésével nyitotta meg Csernicskó István.

Soron következő napirendi pontként a tagok Csernicskó István vezetésével megválasztották a tanács új elnökét Csernicskó István személyében, az elnökhelyettes Berghauer Sándor lett, a szenátus titkára pedig Filep Mihály. Ezt követően Filep Mihály irányításával a jelenlévők a tanszékvezetőkről határoztak.

A következőkben Berghauer Sándor rektorhelyettes a tanács határozatainak, illetve az elnök és rektor rendeleteinek végrehajtásáról szólt. Felszólalásában külön hangsúlyozta az aktuális feladatokra vonatkozó rendeletek végrehajtását és azok határidejét.

A továbbiakban a tanács tagjai Orosz Ildikó irányításával szervezeti egységek megszüntetéséről, Csernicskó István vezetésével pedig szervezeti egységek átnevezéséről szavaztak.

Következő napirendi pontként az intézmény egységeinek 2024–2025-ös tevékenységéről tájékozódtak a jelenlévők. Beszámolót hallhattunk a Karrierkövetési Osztály, a „Rákóczi-tour” Turisztikai Információs Központ, az Apáczai Csere János Könyvtár, a Zupkó József Egészségügyi- és Sportcentrum, valamint a Felnőttképzési Központ munkájáról.

Ezt követően Greba Ildikó, a Felvételi Bizottság felelős titkára számolt be a 2025-ös felvételi eredményekről.

A továbbiakban Berghauer Sándor rektorhelyettes szólt az oktatásszervezés sajátosságairól a hadiállapot körülményei között.

Következő napirendi pontként a jelenlévők Osztrovszkij Olekszandr, az Akadémiai Integritás, Átláthatóság és Korrupcióellenesség Osztály vezetőjének irányításával jóváhagyták az osztály szabályzatát és munkatervét.

Ezt követően Tóth Attila, a Minőségbiztosítási Tanács titkára az oktatói elégedettségmérés eredményeiről, valamint oktatói-kutatói állományban foglalkoztatott munkatársak teljesítményértékelésének lebonyolításáról szólt.

A továbbiakban a tanács tagjai Szakál Imre rektorhelyettes irányításával módosították a tanszékek, kutatóközpontok tudományos tevékenységi irányait és tudományos témáit.

Következő napirendi pontként Molnár József, a Földrajz és Turizmus Tanszék vezetője az Acta Academiae Beregsasiensis: Geographica et Recreatio tudományos szakfolyóirat szerkesztőbizottságában történt változásról szólt.

Ezt követően a jelenlévők Tóth Attila vezetésével jóváhagyták a tanszékek által előterjesztett szakmai-módszertani és tudományos kiadványokat.

A továbbiakban Filep Mihály, a Tudományos Tanács titkára a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem oktató-kutató munkatársainak továbbképzéséről és szakmai előmeneteléről tájékoztatta a tagokat.

Következő napirendi pontként a tanács tagjai Filep Mihály irányításával Lázár István és Mészáros Róbert külföldön megszerzett oklevelének honosítását hagyták jóvá.

Ezt követően Filep Mihály tájékoztatta a jelenlévőket az intézmény rendezvényeiről októberben.

Az ülés utolsó szakaszában Gáncsos János, a Rákóczi Médiacetrum vezetője az intézményünk honlapján történt változásokról szólt.

Kurmay Anita