Vers a téren

A magyar költészet napja alkalmából

Arany János Enyhülés c. versének soraitól volt hangos április 11-én Beregszász főtere. A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet harmadik alkalommal szervezte meg ezen a napon Vers a téren c. rendezvényét a magyar költészet napjának alkalmából, illetve idén az Arany János-emlékévhez is kapcsolódva.

Arany János költészetéhez közel áll az ősz, s Isten a rendezvény megnyitóján hullatott esővel segített megidézni az őszi hangulatot – intézte szavait a Kárpátalja számos településéről érkezett diákokhoz, tanárokhoz Kudlotyák Krisztina, a PCS igazgatója, kívánva, hogy „a vers legyen közös élményünk esőben, napsütésben, az életben, a szerelemben és az elmúlásban is”.

Szalipszki Endre, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja abbéli reményét fejezte ki, hogy a kárpátaljai magyarság, mint történetében annyiszor, most is állja majd a küzdelmet, melyet jelenleg a magyar nyelv használatának korlátozásáról szóló tervek jelentenek. Biztatásként Arany János Epilogusának sorait idézte: „…az útfélen itt-ott/Egy kis virág nekem nyitott:/Azt leszedve,/Megvolt szívem minden kedve.”

Dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, megyei képviselő Olaffson Placid atya biztató gondolatát tolmácsolta a jelenlévőknek, mely szerint a túléléshez az kell, hogy mindenben találjunk valami örömet. A vers a magyar ember számára olyan, mint az imádság: bánatunkat, örömünket egyaránt megtaláljuk, kifejezhetjük egy-egy versben. Köszöntőjének zárásaként Füzesi Magda Útban hazafelé c. verséből idézett: „Itt markolt kapát minden ősöm (…), itt van jussom borban, búzában.”

A köszöntőket követően a jelen lévő sokaság közösen szavalta el Arany János Enyhülés c. művét. Sáradi Bence, a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola diákja pedig Novák Dorothy Egy vers első sora c. írását szavalta.

A rendezvény a rossz időre való tekintettel a Rákóczi-főiskola átriumában folytatódott, ahol Marcsák Gergely költő, magyartanár, a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság tagja és a főiskola diákjaiból alakult Almanach Együttes megzenésített verseket adott elő.

„Nincsen olyan puszta inség,

Hogy magának benne

A halandó egy tenyérnyi

Zöld virányt ne lelne…”

(Arany János: Enyhülés)

em