XVIII. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia az ukrán tudomány napja alkalmából

A Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciát (KTDK) minden év májusában az ukrán tudomány napja alkalmából rendezi meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány az Országos Tudományos Diákköri Tanács TDK Határok nélkül (HTDK) programjával együttműködve, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Nemzeti Tehetség Program, Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.

A KTDK célja a kárpátaljai felsőoktatásban tanulók magyar nyelvű szakmai önképzésének és kapcsolatépítésének ösztönzése. Emellett segíti az egyetemisták, főiskolások, fiatal kutatók és befogadó műhelyeik között az új tudományos és emberi kapcsolatok megteremtését, azok elmélyítését.

A konferenciára a Kárpát-medence minden felsőoktatási intézményének osztatlan, alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatója nevezhet pályamunkát. Nevezni diáktudományos tevékenységet dokumentáló pályamunkával lehet, amibe beleértendők az alapszakos diplomamunkák is. A konferencia a kárpátaljai felsőoktatásban részt vevők számára a XXXVII. OTDK-ra delegáló első fordulós (intézményi) konferencia is, amely 2025 tavaszán valósul meg.

A konferenciára 2023. november 17. – 2024. március 9. között lehetett jelentkezni. Ez idő alatt 42 fiatal kutató küldte be pályaművét 4 felsőoktatási intézményből: Eötvös Loránd Tudományegyetem (1 fő), II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (39 fő), Nyíregyházi Egyetem (1 fő), Selye János Egyetem (1 fő).

A konferencia előadásai 7 szekcióban zajlottak, 40 előadóval, akik 41 pályamunkát mutattak be 2024. május 17-én.

  1. Biológia Szekció (7 fő)
  2. Földrajz Szekció I. – (7 fő)
  3. Földrajz Szekció II. – Természet- és Társadalomföldrajz (6 fő)
  4. Turizmus Szekció (4 fő)
  5. Számvitel és Adóügy Szekció (7 fő)
  6. Tanulás- és Tanításmódszertani Szekció (7 fő)
  7. Történelemtudományi Szekció (5 fő)

Minden benyújtott pályamunka szakértői bírálatot kapott. A bíráló szakértők és a konferencia zsűritagjainak felkérése az Országos Tudományos Diákköri Tanács TDK Határok nélkül (HTDK) programjának szakmai segítségével történt. A pályamunkákat minimum 3, maximum 4 opponens értékelte, legalább egy határon túli és egy kárpátaljai doktori fokozattal rendelkező szakember. Minden hallgató az opponensek által adott pontszámokkal indult a konferencián. A pályázók az elkészült szakmai bírálatokat megkapták.

Az opponensek az alábbi szempontok alapján értékelték a versenydolgozatokat:

  1. szerkesztés, stílus, szerkezet (10 pont);
  2. a téma irodalmának feldolgozása (10 pont);
  3. a téma feldolgozási módszerének színvonala (10 pont);
  4. az eredmények értékelése (10 pont);
  5. a pályamű korszerűsége, fontossága (10 pont).

Így a versenyzők maximum 50 ponttal indulhattak a megmérettetésen.

A konferencián a zsűri az alábbi szempontok alapján értékelt:

  1. előadói stílus (20 pont);
  2. az elmondottak tartalma (15 pont);
  3. vitakészség és szakmai kompetencia (15 pont).

A versenyző diák a TDK-n bemutatott előadásra maximum 50 pontot kaphatott.

A hozott és az előadás bemutatásával szerzett pontok alapján egy versenyző maximum 100 pontot érhetett el a konferencián.

A beérkezett pályamunkákat 46 opponens (21 határon túli és 25 kárpátaljai) bírálta 15 határon túli és kárpátaljai intézményből: Debreceni Egyetem (4 fő), Eötvös József Főiskola, Baja (1 fő), Eötvös Loránd Kutatási Hálózat, Budapest (1 fő), Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest (2 fő), Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Eger (2 fő), II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (21 fő), Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest (1 fő), Kodolányi János Egyetem, Budapest (1 fő), Miskolci Egyetem (1 fő), Munkácsi Állami Egyetem (1 fő), Nemzeti Emlékezet Bizottsága, Budapest (3 fő), Nyíregyházi Egyetem (3 fő), Szegedi Tudományegyetem (1 fő), Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Elektrofizikai Kutatóintézete, Ungvár (1 fő), Ungvári Nemzeti Egyetem (3 fő). Összesen 128 bírálat érkezett be.

A konferenciára 41 zsűritag lett felkérve értékelésre. Közülük 22 határon túli és 19 kárpátaljai szakember. A zsűritagok 13 határon túli (10) és kárpátaljai (3) intézményből vettek részt, illetve csatlakoztak online a konferenciára: Debreceni Egyetem (4 fő), Eötvös József Főiskola, Baja (1 fő), Eötvös Loránd Kutatási Hálózat, Budapest (1 fő), Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest (4 fő), Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (2 fő), II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (15 fő), Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest (1 fő), Kodolányi János Egyetem, Budapest (1 fő), Nemzeti Emlékezet Bizottsága, Budapest (4 fő), Nyíregyházi Egyetem (2 fő), Szegedi Tudományegyetem (1 fő), Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Elektrofizikai Kutatóintézete, Ungvár (1 fő), Ungvári Nemzeti Egyetem (4 fő). A felkért zsűritagok közül 38-an vettek rész a konferencián.

A XVIII. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia zsűritagjai

Ssz. Szekció Ssz. Zsűri Beosztás Intézmény
1. Biológia Szekció 1. Dr. Andrik Éva docens II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
2 Prof. dr. Fábry Zoltán egyetemi tanár Ungvári Nemzeti Egyetem
3. Dr. Kelemen Oguz habilitált egyetemi docens Szegedi Tudományegyetem
4. Dr. Kiss Pál egyetemi docens Ungvári Nemzeti Egyetem
5. Dr. Kohut Erzsébet docens II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
6. Dr. Nagy Béla docens II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
7. Dr. Szabó Marján docens II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
2. Földrajz Szekció I. – Népességföldrajz 8. Dr. Kovály Katalin tudományos munkatárs Eötvös Loránd Kutatási Hálózat
9. Dr. Pénzes János egyetemi docens Debreceni Egyetem
10. Dr. Szalkai Gábor egyetemi docens Eötvös Loránd Tudományegyetem
3. Földrajz Szekció II. – Természet- és Társadalomföldrajz 11. Dr. Izsák Tibor docens II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
12. Dr. Patkós Csaba intézetigazgató Eszterházy Károly Katolikus Egyetem
13. Prof. dr. Weiszburg Tamás egyetemi tanár Eötvös Loránd Tudományegyetem
4. Turizmus Szekció 14. Dr. Berghauer Sándor docens II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
15. Dr. Nagy Orsolya docens II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
16. Dr. Szalai Katalin egyetemi docens Kodolányi János Egyetem
4. Számvitel és Adóügy Szekció 17. Barabásné dr. Kárpáti Dóra docens Nyíregyházi Egyetem
18. Dr. Molnár Gréta főiskolai adjunktus II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
19. Dr. Pajrok Andor adjunktus Eötvös József Főiskola
20. Dr. Tarics Zoltán tudományos főmunkatárs Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Elektrofizikai Kutatóintézete
21. Prof. dr. Zsiguc György tanszékvezető, egyetemi tanár Ungvári Nemzeti Egyetem, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
5. Tanulás- és Tanításmódszertani Szekció 22. Dr. Bárány Erzsébet docens II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
23. Dr. habil. Beregszászi Anikó egyetemi tanár II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
24. Dr. Györke Magdolna nyugalmazott egyetemi docens Ungvári Nemzeti Egyetem
25. Dr. Jakab Enikő docens II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
26. Prof. dr. Kontra Miklós professor emeritus Károli Gáspár Református Egyetem
27. Dr. Kucsinka Katalin tanszékvezető II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
28. Dr. Szilágyi László docens II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
6. Történelemtudományi Szekció 29. Dr. habil. Bank Barbara habilitált egyetemi docens Nemzeti Emlékezet Bizottsága
30. Dr. Forisek Péter egyetemi docens Debreceni Egyetem
31. Földváryné dr. Kiss Réka elnök Nemzeti Emlékezet Bizottsága
32. Dr. Pallai László egyetemi adjunktus Debreceni Egyetem
33. Prof. dr. Papp Klára egyetemi tanár Debreceni Egyetem
34. Dr. Sallai József nyugalmazott egyetemi docens Nyíregyházi Egyetem
35. Dr. Szakolczai Attila tudományos munkatárs Nemzeti Emlékezet Bizottsága
36. Szamborovszkyné dr. Nagy Ibolya docens II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
37. Prof. dr. Varga Zsuzsanna egyetemi tanár

 

Eötvös Loránd Tudományegyetem
38. Dr. habil. Váradi Natália habilitált egyetemi docens II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola

A rendezvényt megtisztelt jelenlétével többek között: Buhajla József, Magyarország Kijevi Nagykövetségének első beosztott nagykövete, Kovács Attila, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja, dr. Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ügyvezető konzulja, prof. dr. Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke, a HTDK-program szakmai vezetője, dr. Orosz Ildikó, a II. RF KMF elnöke, prof. dr. Csernicskó István, a II. RF KMF rektora, valamit a Rákóczi-főiskola tanszékeinek képviselői.

This slideshow requires JavaScript.

A konferenciához több főiskolai és egyetemi hallgató, oktató, témavezető vendégként csatlakozott, így azon több mint 100 fő vett részt. A jelenlévők betekintést nyertek a tudományos életpálya vérkeringésébe, amely egyfajta motivációként és tapasztalatszerzésként szolgált számukra.

A szekciók nyertesei az alábbiak:

Biológia Szekció:

  1. hely: Kutasi Kamilla, II. RF KMF

Témavezető: dr. Kolozsvári István

  1. hely: Sirokai-Kudron László, II. RF KMF

Témavezető: dr. Kolozsvári István, dr. Hadnagy István

  1. hely: Doktor Klára, II. RF KMF

Témavezető: dr. Kohut Erzsébet

Különdíjas: Simon Klaudia, II. RF KMF

Témavezető: dr. Csoma Zoltán

Földrajz Szekció I. – Népességföldrajz:

  1. hely: Dmitrienko Dániel, II. RF KMF

Témavezető: dr. Molnár D. István

  1. hely: Pallagi László, II. RF KMF

Témavezető: dr. Fodor Gyula

  1. hely: Molnár Emília, II. RF KMF

Témavezető: Benedek Viktória

Különdíjas: Borovszkij István, II. RF KMF

Témavezető: dr. Molnár József

Földrajz Szekció II. – Természet- és Társadalomföldrajz:

  1. hely: Tóth Lídia, II. RF KMF

Témavezető: dr. Molnár József

  1. hely: Ködöböc Gergő, II. RF KMF

Témavezető: dr. Fodor Gyula

  1. hely: Veres István, II. RF KMF

Témavezető: dr. Molnár József

Különdíjas: Tóth Lídia, II. RF KMF

Témavezető: dr. Molnár József

This slideshow requires JavaScript.

Turizmus Szekció:

  1. hely: Kovács Katalin, II. RF KMF

Témavezető: dr. Sass Enikő

  1. hely: Gerő Boglárka, II. RF KMF

Témavezető: Oláh Natália

  1. hely: Bodnár Emese, II. RF KMF

Témavezető: Tóth Attila

Különdíjas: Kovács Katalin, II. RF KMF

Témavezető: dr. Sass Enikő

Számvitel és Adóügy Szekció:

  1. hely: Kovács Antónia, II. RF KMF

Témavezető: dr. Sztojka Natália

  1. hely: Hajdu Evelin, II. RF KMF

Témavezető: Pércsi Oxána

  1. hely: Szolnoki Péter, II. RF KMF

Témavezető: dr. Hanuszics Veronika

Különdíjas: Bátori Vivien, II. RF KMF

Témavezető: dr. Loszkorih Gabriella

Tanulás- és Tanításmódszertani Szekció:

  1. hely: Karácsony Anna, Nyíregyházi Egyetem

Témavezető: dr. Bíró István Ferenc

  1. hely: Bodnár Alexandra, II. RF KMF

Témavezető: dr. Pallay Katalin

  1. hely: Samu Lilla, Selye János Egyetem

Témavezető: PaedDr.Török Tamás

Különdíjas: Temető Ádám, II. RF KMF

Témavezető: dr. Sztojka Miroszláv

Történelemtudományi Szekció:

  1. hely: Sándor Zsanett, II. RF KMF

Témavezető: dr. Molnár D. Erzsébet

  1. hely: Izsák Szilveszter, II. RF KMF

Témavezető: dr. habil. Váradi Natália

  1. hely: Radvánszky Ágoston, II. RF KMF

Témavezető: dr. Szakál Imre

Különdíjas: Veres István, II. RF KMF

Témavezető: dr. Braun László

Prof. dr. Csernicskó István, a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács elnöke a 7 szekció különdíjasait ösztöndíjban részesítette.

Az elért eredmények alapján a továbbjutott versenyzők 2025 tavaszán részt vehetnek a XXXVII. Országos Tudományos Diákköri Konferencián.

A 2025 tavaszán megvalósuló Országos Tudományos Diákköri Konferencia részvételre javasoltak névsora:

Biológia Szekció:

  • Biró Renáta
  • Doktor Klára
  • Kutasi Kamilla
  • Simon Klaudia
  • Sirokai-Kudron László

Földrajz Szekció I. – Népességföldrajz:

  • Borovszkij István
  • Dmitrienko Dániel
  • Hadar Adrienn
  • Molnár Emília
  • Pallagi László

Földrajz Szekció II. – Természet- és Társadalomföldrajz:

  • Ködöböc Gergő
  • Tóth Lídia
  • Veres István

Turizmus Szekció:

  • Bodnár Emese
  • Gerő Boglárka
  • Kovács Katalin

Számvitel és Adóügy Szekció:

  • Hajdu Evelin
  • Kovács Antónia

Tanulás- és Tanításmódszertani Szekció:

  • Bodnár Alexandra
  • Temető Ádám

Történelemtudományi Szekció:

  • Izsák Szilveszter
  • Sándor Zsanett

Az elért eredményekhez ezúton is szívből gratulálunk! További sok sikert kívánunk a diákoknak és a témavezetőknek!

NTP, Nemzeti Tehetség Program

Váradi Natália,
a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója,
a konferencia szakmai szervezője