Idegenvezetői gyakorlaton a turizmus szakos hallgatók

2021. október 23-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola 3. évfolyamos turizmus szakos hallgatói gyakorló idegenvezetésen vehettek részt. Az idegenvezetést 8 nappalis és 2 levelező tagozatos diák szervezte, a gyakorlatvezető, Sass Enikő tanárnő közreműködésével.

A harmadik évfolyamosok az első, illetve másodéves diáktársaik számára mutatták be Kárpátalja egy-egy híres nevezetességét az alábbi útvonalon haladva: Beregszász – Szentmiklós – Munkács – Szerednye – Alsószlatina – Ungvár – Beregszász. A gyakorlaton összesen 38 diák vett részt, illetve a Földtudományi és Turizmus Tanszék több tanára is elkísérte a csoportot, köztük Berghauer Sándor, Tóth Attila és Togyeriska Erika, akik szakmai tudásukat és tapasztalataikat is megosztották a diákokkal. A hallgatóknak lehetőségük nyílt arra, hogy elsajátítsák a szakmai kommunikációt, az idegenvezetés módszertanát, élesben kipróbálhatták magukat a buszos- és a városi idegenvezetésben, illetve egy-egy objektum, mint például a Derenivska Kupil vagy a szerednyei várrom bemutatásában. Végezetül, de nem utosló sorban csapatépítés szempontjából is fontos egy-egy ilyen program. Izgatottan várjuk a következő félév idegenvezetői gyakorlatát, melyet többségében a 3. évfolyamos levelező tagozatos diákok fognak szervezni, mert ahogy tartja a mondás: gyakorlat teszi a mestert!

Tóth Emilia
3.
évfolyamos turizmus szakos hallgató