II. Rákóczi Ferenc bölcsőjénél Borsiban

A sokéves hagyománynak megfelelően 2017. március 26-án ismét megrendezésre került Rákóczi népeinek találkozója Borsiban, II. Rákóczi Ferenc születésének helyén. Nagy Csaba tárogatóművész játéka és a hagyományőrző hírlövés eldördülte után kezdetét vette az ünnepség. A Rákóczi-emlékhelynél Borsi polgármestere, Varga Tünde Anna köszöntötte a vendégeket. Ünnepi beszédet mondott dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. Beszédében felelevenítette a magyar történelem évszázadait, majd II. Rákóczi Ferenc példáján a szülőföld és a haza szeretetét hangsúlyozta. A vendégeket üdvözölte Laczkó Lajos, a II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulás elnöke, továbbá Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke. Ezután kultúrműsor következett, miután megkoszorúzták a Nagyságos Fejedelem mellszobrát. A rendezvény a Rákóczi kastély-múzeum megtekintésével ért véget.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát a rendezvényen egy hallgatókból álló hagyományőrző csoport is képviselte. A megemlékezés koszorúit a Vezérlő Fejedelem emlékszobra előtt dr. Csatáry György tanszékvezető és Kész Barnabás megyei képviselő helyezte el.

II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások