Indul a futóidény!

Az elmúlt napokban megkezdődött a sportolási versenyszezon a megyei felsőoktatási intézmények között. A futóidény első versenyszámában a terepfutással indították az évet a nyúlcipősök, melyet 2021. október 6-án rendeztek meg Munkácson a helyi Szakképzési és Műszaki Oktatási Központban.

A versenyre két férfi és két női hallgatót delegálhatott az intézmény. A kijelölt távok teljesítése nemenként változott, míg a férfiak 2000 méteres, úgy a nők esetében 1000 méteres távot kellett teljesíteniük. Nem kis kihívás elé állítva a résztvevőket a sajátos terepviszonyoknak köszönhetően, melyhez az időjárás kedvező feltételeket biztosított.

Versenyzőink továbbra is eredményesen szerepelnek és méltán képviselik főiskolánkat a sportolás színterén. Immár harmadik alkalommal is sikerült elérnie a 3. helyezést Popovics Melindának (IV. évf. biológia szakos), míg Csirpák Richárd (II. évf. matematika szakos) javított a tavalyi eredményén, s neki is a dobogó harmadik fokára sikerült lépnie. A csapat további tagjai a középmezőnyben végeztek: Virlics Sándor (VI. évf. biológia szakos) és Hidi M. Petra (I. évf. aud. és számvitel szakos).

Összesített eredmények alapján csapat szinten a felsőoktatási intézmények között ismét a megérdemelt 2. helyen zártak.

  1. Ungvári Nemzeti Egyetem
  2. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
  3. Munkácsi Állami Egyetem
  4. Ungvári Kereskedelmi-Gazdasági Főiskola
  5. Kárpátaljai Képzőművészeti Főiskola

Köszönjük a versenyen részt vett hallgatóknak a kitartásukat és gratulálunk az elért eredményeikhez. További sikereket és eredményes felkészülést kívánunk!

Csehil Anikó