“Jogvédelem a Kárpát-medencében” címmel tartottak konferenciát vidékünkön

Országunkban napról napra egyre több jogszabályt fogadnak el vagy változtatnak meg. Ezért egyre nagyobb figyelmet kapnak mind a jogalkotók, mind pedig a jogászok, akik a polgárok ügyes-bajos jogi problémáival foglalkoznak.

Megyénkben sok nemzeti kisebbség éli mindennapjait, akik nagy része nincs tisztában jogaival és kötelezettségeivel, ezért a magyarországi Kisebbségi Jogvédő Intézet Iljasovics Viktor, az Alibi Országos Ügyvédi Iroda ügyvédje közreműködésével kétnapos konferenciasorozatot szervezett, melynek szeptember 19-én Beregszászban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, másnap Ungváron az Ungvári Nemzeti Egyetem adott otthont.

Beregszászban elsőként Fodor Gyula, a Rákóczi-főiskola rektorhelyettese köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően az Ungvári Nemzeti Egyetem joghallgatói egy humoros előadással alapozták meg a megjelentek jókedvét. Elsőként Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója tartott előadást a Kárpát-medence kisebbségi jogállásról és jogvédelemről. Az intézet munkásságáról számolt be Görög Dóra projektvezető és Antal Eszter, a szervezet jogi munkatársa. Beszámolójukban ismertették a szervezet eddigi munkáit, elért sikereit és a további terveiket, illetve bemutatták a Kárpát-medencei partnerhálózatuk tevékenységét. Előadásukban választ adtak olyan kérdésekre, hogy hol helyezkedik el a kisebbségi jog a jogrendszerben, miért kell feltétlenül védenünk jogainkat, és hogyan nyújt védelmet ebben a Kisebbségi Jogvédő Intézet. Az előadás során bemutatták a nemzeti és nemzetközi joggyakorlatot is.

Az Ungvári Nemzeti Egyetem rektorhelyettese, Lengyel Miroszlava beszámolt a természetvédelem és az egészségvédelem jogi háttereiről és lehetőségeiről, a megvalósítás problémáiról. Majd Bándi Gyula, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Környezetjogi Tanszékének tanára folytatta az előadások sorát, aki az egészséges környezethez való uniós jogokról számolt be.

A felszólalásokat Iljasovics Viktor ügyvéd zárta, aki megköszönte a szervezők és az előadók fáradozásait, valamint a résztvevők jelenlétét.

Tóth Tünde

Kárpátalja.ma

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások