Kárpátalja rejtett kincsei – előadás az Idegenvezetők Világnapja alkalmából

Az Idegenvezetők Világszövetségének kezdeményezésére 1990 óta tartják február 21-én az idegenvezetők világnapját.

Az alkalomról a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán is megemlékeztek, ahol február 22-én Kárpátalja rejtett kincsei címmel tartottak előadást.

A résztvevőket Karmacsi Sass Enikő, a II. RF KMF Földtudományi és Turizmus Tanszékének tanára köszöntötte. Mint elmondta, az intézményben immáron negyedik alkalommal emlékeznek meg a világnapról, melyen az idegenvezetők világszerte egyre nagyobb számmal vesznek részt, megmutatva egy-egy vidék kultúráját és értékeit.

A turizmus a világ leggyorsabban és legdinamikusabban fejlődő ága – mondta Karmacsi Sass Enikő –, de egyben a legsérülékenyebb. Működése számos társadalmi, politikai, gazdasági kockázatnak van alárendelve. A természeti katasztrófák vagy gazdasági válságok, mind rányomják bélyegüket az ágazatra, lassítják annak fejlődését. Mint ahogy ezt a 2020-as év be is bizonyította. A koronavírus járvány miatt átértékelődtek mindennapjaink. A gazdasági válság miatt az emberek elsősorban az utazásról voltak kénytelenek lemondani. Ez a kényszerű döntés pedig a turizmust befolyásolta leginkább, sajnos kedvezőtlen irányban.

Nemcsak Ukrajnában, de az egész világon a turizmusban dolgozó szakemberek is nehéz helyzetbe kerültek. A forgalom megszűnésével egyik napról a másikra váltak munkanélkülivé az érintett szakemberek.

A továbbiakban Bíró András idegenvezető, a Tiszta Kárpátalja és a Kárpátaljai Hazajáró Egylet vezetője, a Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület tagja tartott előadást.

Bíró András számtalan társadalmi tevékenységet végez Kárpátalján. Előadásában elsősorban a kezdeti nehézségekről beszélt, az indulásról, mely őt a turizmus, az idegenvezetés útjára terelte. A közönség halhatott sikeres és kevésbé sikeres túravezetésekről, melyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy az ember jó túravezető legyen.

Az előadó beszélt a fent említett egyesületek létrejöttéről és azok tevékenységéről, valamint számos túráról, melyet az elmúlt időszak eredményezett. Élményeit és érdekességeit osztotta meg a hallgatókkal, melyek egyaránt tartalmaztak számos hasznos információt is. Az előadást, melynek résztvevői a főiskola turizmus szakos hallgatói voltak, élőben is közvetítették.

Gál Adél