Kárpátalja története. Örökség és kihívások könyvbemutató a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola gyümölcsöző együttműködése hosszú évtizedekre nyúlik vissza. Az egyetem doktori iskolái pedig számos főiskolai oktatónak, kutatónak nyújthattak át Ph.D. diplomát, köztük több olyannak, akik a 2021 őszén megjelent Kárpátalja története. Örökség és kihívások című monográfia szerzői, szerkesztői bizottság tagjai.

Ezért nem meglepő, hogy Kárpátalját követően elsőként Magyarországon, 2022. június 24-én, a Debreceni Egyetem Tanárképzési Központjában mutatták be a kötetet. A kiadvány egy összefoglaló jellegű munka, ami a mai Kárpátalja területének történetét mutatja be az őskortól a jelenkorig. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem- és Társadalomtudományi Tanszéke, Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpontja, valamint Kiadói Részlege közreműködésével készített kötet betekintést nyújt a mai értelemben vett Kárpátalja sokoldalú múltjába és jelenkori történetébe. A monográfia – mely szerkesztőbizottságának elnöke, dr. Brenzovics László, 18 szerző, két tapasztalt szerkesztő, 17 lektor munkájából született – 16 fejezetből és 788 oldalból áll.

A program moderátora, szervezője és egyben kezdeményezője Dr. Forisek Péter, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézet Klasszika-filológiai és Ókortörténeti Tanszék tanárképzési főigazgatója, egyetemi decense volt.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével és köszöntő beszédet mondott a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese, Prof. Dr. Bartha Elek, Prof. Dr. Jávor András, rektori főtanácsadó, Dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke.

This slideshow requires JavaScript.

 

A kötet születésének és munkálatainak körülményeit Dr. Csatáry György a II. RFKMF Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék vezetője, főiskolai docens, a kötet főszerkesztője ismertette Álomtól a megvalósulásig című online előadásában. A kötet tartalmáról, értékeiről Prof. Dr. Püski Levente, egyetemi tanár, a könyv egyik lektora beszélt. A monográfia első, Kárpátalja közigazgatás-története, etnodemográfiai változásai és községnévrendezései című fejezetét Dr. Molnár D. István, főiskolai docens, a fejezet egyik szerzője mutatta be. Dr. Szakál Imre, főiskolai docens pedig az általa írt hetedik, Az első Csehszlovák Köztársaság időszaka (1918–1938) című fejezetet ismertette.

A program második részében Dr. Váradi Natália, főiskolai docens A Genius Jótékonysági Alapítvány a kárpátaljai magyarság szolgálatában címmel tartott előadást, melyben hangsúlyozta a Debreceni Egyetem és az Alapítvány tudományos, szakmai együttműködésének sokszínűségét, érdemeit és fontosságát a kárpátaljai magyar fiatal kutatók támogatásának szempontjából.

Váradi Natália,

II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola