Keresztyén Balázs Olvasótábor nyolcadszor is

Nyolcadik alkalommal szervezett olvasótábort a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) Beregszászban. A Keresztyén Balázs nevét viselő tábor megnyitójára augusztus 13-án került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (II. RFKMF).

A megnyitón Kudlotyák Krisztina, a II. RFKMF Felsőfokú Szakképzési Intézetének tanára, a tábor vezetője köszöntötte a résztvevőket. Beszédében kiemelte Keresztyén Balázs – kárpátaljai származású pedagógus, helytörténész – alakját, példaértékű munkásságát. Majd ismertette a programot és a házirendet.

A tábor minden évben egy adott téma köré épül. Idén az utazásról lesz szó, mely során új élményekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a résztvevők. Megtanulhatják, hogy mit is jelent utazni önmagukba, utazni a világba.
A szervezők sok érdekes előadással és kézműves foglalkozással készültek a gyerekek számára.

A nyitónapon Gerendely Béla történész tartott érdekes előadást Kalandok önmagunkba és a világbatémában, ahol az El Camino-i zarándokútjáról mesélt.

Délután kvízparti tette izgalmasabbá a napot, majd este ismerkedős játékokkal kovácsolták egybe a csapatot.
A hét folyamán színes programokkal, előadásokkal, drámapedagógiai foglalkozásokkal, filmekkel teszik felejthetetlenné a szervezők a tábort.

Mondik Márta
Kárpátalja.ma

Forrás: