Kihirdették a Zrínyi Ilona Szakkollégium felvételi vizsgáinak eredményeit

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány az Innovációs és Technológiai Minisztérium által biztosított anyagi támogatás segítségével idén is meghirdette a Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégium kutatói ösztöndíjat. A felvételi vizsgákat október 29-én online formában tartották.

Dr. Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója elmondta, hogy már 21 éve vizsgáztatnak, de most először fordul elő az, hogy a virtuális térben mérettetnek meg a felvételizők. Idén 26-an jelentkeztek az ösztöndíjra. Ebből 24 felelt meg formailag a kiírásoknak.

Váradi Natália azt is elmondta, hogy ez az ösztöndíjprogram minden tanévben a nappali tagozaton tanuló (3-6. évfolyam), tudományos kutatást végző kárpátaljai hallgatók számára nyújt segítséget, akik legalább négyes átlaggal rendelkeznek.

Idén a nyelvészeti szekcióban öt, a reál szekcióban kilenc, a turizmus szekcióban négy, a történelem szekcióban hat pályázó vett részt.

A hallgatók előadásait a Kárpátaljai Felsőoktatási Tehetséggondozó Tanács bírálta el. A döntés értelmében minden hallgató jogosult az ösztöndíjra. A nyertes hallgatók és tutoraik havi tízezer forintos támogatásban részesülnek.

Az eredményeket dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke ismertette a vizsgázókkal, aki gratulált és további sikereket kívánt a hallgatóknak.

A program nyertes hallgatói részt vesznek a mai vitadélutánon, ezenkívül az évente megrendezendő Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáján és más diákköri fórumokon adnak majd számot tudásukról.

Az eseményen ismertették az idei diplomahonosítási ösztöndíjasok névsorát is. Összesen négy pályázat érkezett be két PhD és két BSc fokozaton. A pályázók közül hárman a Rákóczi-főiskola oktatói – Gazdag Vilmos, Kolozsvári István és Kokas Erzsébet –, egy pedig a Huszti Általános Iskola tanára, Szabó Gabriella.

M.M.