Kovács Júlia – III. évfolyam, turizmus szak

Eötvös Lóránd Tudományegyetem (Budapest)

Az Erasmus-programról már évekkel ezelőtt hallottam, egy magyarországi youtubertől, aki napi blogokkal szemléltette, hogy mire számíthatnak azok a diákok, akik belevágnak a programba. Bár otthon ülve néztem ezeket a videókat, de tudtam, hogy én is szívesen kipróbálnám magam egy ilyen helyzetben. Inspirált, hogy új környezetben, idegen emberek között, a komfortzónámból kilépve élhessek. Vajon egy másik egyetemen, ismeretlenül odacsöppenve meg tudom-e állni a helyemet?

2019 tavaszán kaptam lehetőséget arra, hogy kielégítsem kíváncsiságomat és részt vegyek az Erasmus-programban. Alig ocsúdtam fel a boldogságtól, hogy az ELTÉ-n tanulhatok, máris belevágtunk a közepébe. Papírmunka. Szerencsénk volt a koordinátorokkal, Gönczy Sándorral és Szalkai Gáborral, akik minden segítséget megadtak számunkra, hogy gördülékenyen és zökkenőmentesen tudjuk megkezdeni a félévet.

A nyár várakozással teli és izgalmakban bővelkedő volt. Sok elintézni valónk akadt még, mielőtt elkezdődött a tanév. Mintha legalábbis első osztályba mentem volna, úgy vártam a szeptembert.

Kalandos utazásként indult a programban való részvétel, hiszen amikor szeptember 7-én utaztunk Budapest felé, még nem volt kollégiumi szobánk. Hosszas e-mailezgetés, egyeztetés, pár barátoknál eltöltött éjszaka után végre megkaptuk a kulcsát annak a szobának, ahol utána fél évig laktunk. 3 fős szobába kerültünk egy évfolyamtársammal, és sokáig csak ketten uraltuk a terepet. Tulajdonképpen a kollégiummal jól jártunk, hiszen frekventált helyen volt, az egyetemet több tömegközlekedési eszközzel, több útvonalon is meg lehetett közelíteni. A pályaudvarok is viszonylag kis távolságra voltak tőlünk. Egyedül a konyha felszereltsége hagyott némi kívánni valót maga után. Az egyetlen tűzhely egy egyszerű 2 korongos rezsó volt. Ez persze nem jelentett akadályt számomra abban, hogy ínycsiklandozó ételeket készítsek, hiszen azért is szerettem volna részt venni a programban, hogy az önállóságomat próbára tegyem.

A tanév elején, a sok e-mail váltás után végre személyesen is találkoztunk Szalkai Gábor koordinátorral, aki segítségünkre volt a tárgyfelvétel, a diákigazolvány és egyéb ügyek intézésében.

Eljött az első tényleges egyetemi napom, amikor beülhettem végre az ELTE padsoraiba. Egyből rengeteg dologgal szembesültem, amelyek otthon másképp működnek. Ilyen például rögtön a tanórák hossza. Igaz, hogy 90 perces órákat tartanak a főiskolán és az ELTÉ-n is, viszont utóbbinál nincs meghatározva a pontos kezdés, az oktató dönti el, hogy a két órás intervallumot hogyan osztja be magának az óra megtartására. Így sokszor előfordult az, hogy két órám között semmilyen szünet nem volt.  A másik, számomra szokatlan dolog a tömeg volt. Tudtam, hogy ez az egyetem sokkal nagyobb, mint az itthoni főiskola, mégis megdöbbenéssel néztem a hallgatók számát egy-egy előadáson.

Az előadások érdekesek voltak, sok új információt szereztem, terepgyakorlatokon vettünk részt, igazán hasznos és tartalmas volt a félév mindenféle szempontból.

Azt már említenem sem kell, hogy Budapest gyönyörű város, nem csalódtam magamban sem, nagyon könnyen beilleszkedtem, felvettem a ritmust, megtanultam hamar használni a közlekedést.

Tulajdonképpen minden érdekelt, ami az egyetemi élettel kapcsolatos. Igyekeztem a lehető legközelebbről megismerni az ELTÉ-n tanuló diákok munkáját, figyelemmel kísértem a programokat stb. Ilyen volt például, amikor részt vettem az ELTE Karriernapon, melynek mottója: „Ha csak egy nap van az évben, amikor a jövőddel foglalkozol, ez legyen az!”, és ahol nagy örömömre még ismerősökkel is összefutottam.

A tanulás mellett persze a szabadidőmet is próbáltam hasznosan eltölteni, az egész napi ücsörgés után jól esett egy kis mozgás. Kiskorom óta kedvenc sportom a foci. A főiskolán, sajnos, nem áll módomban ezt gyakorolni, de meglehetősen hiányzik nekem. Budapesten szerencsére rátaláltam egy női focicsapatra, akik szívesen fogadtak, heti három alkalommal, két órában járhattam hozzájuk edzésre. Néhány alkalom után szerződést ajánlottak, viszont ezt egyértelműen nem fogadhattam el.

Karácsonyra hazautaztam, ám januárban elkezdődtek a vizsgáim az egyetemen, ezért még három hétre visszautaztam, hogy eleget tegyek a kötelezettségeimnek. A vizsgákat sikeresen abszolváltam.

Ez a program azoknak szól, akik nem félnek kipróbálni magukat, bele mernek ugrani az újba, látnak magukban fantáziát és elég kitartást ahhoz, hogy próbára tegyék magukat és tudásukat egy ismeretlen helyzetben.

Ezúton szeretném megköszönni az itthoni és magyarországi koordinátoraimnak, Gönczy Sándor és Szalkai Gábor tanár uraknak, valamint az egyetemi és főiskolai oktatóimnak, hogy lehetővé tették és segítették a programban való részvételemet. Hálám örökké üldözni fogja Önöket!