Magyar nyelvű színészképzés indul a Rákóczi-főiskolán

Magyar nyelvű színművészosztálya lesz a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolának (II. RFKMF), az erről szóló megállapodást az iskola, a Kaposvári Egyetem és a Nemzeti Színház vezető képviselői írták alá a somogyi megyeszékhelyen pénteken.

Szávai Ferenc, a Kaposvári Egyetem rektora az eseményen elmondta: a tíz féléves képzés a tervek szerint a 2019/2020-as tanévben kezdődik az intézmények együttműködésének eredményeként, a majdani végzősök a Kaposvári Egyetemtől kapnak diplomát.

FOTÓ: ANDRASSYZOLA@GMAIL.COM/ANDRASSY ZOLTAN

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója, a Kaposvári Egyetem rektorhelyettese közölte, hogy az oktatás legfeljebb tíz hallgatóval indul, akiket kaposvári tanárok a beregszászi főiskola bázisán, de részben Kaposváron és a Nemzeti Színházban tanítanak.

A képzés legfontosabb célja a negyedszázada alapított Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház színészutánpótlásának biztosítása – tette hozzá az igazgató.

Orosz Ildikó, a II. RFKMKF rektora azt hangsúlyozta, hogy a három intézmény együttműködése és annak eredményeként az utánpótlás megoldása egy reménysugár a magyar nyelvű színjátszás jövője szempontjából. Mi, kisebbségiek olyan területen élünk, ahol más módon reményünk sincs magyar színészképzésre, pedig a magyar fiatalok számára nagyon fontos, hogy ebben is gondolkodhassanak – fogalmazott.

Orosz Ildikó hozzátette, hogy a munkában számítanak a beregszászi teátrum közreműködésére is, hiszen a hallgatók “elsődleges színházi terepe” Beregszász lesz.

Forrás: