Megkapták okleveleiket az első turisztika szakosok

Diplomaosztó a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében

2014-ben 120 diákkal indult Beregszászban a főiskola égisze alatt az a szakképző iskola, amely elhatározta, hogy tevékenysége nyomán Kárpátalján újjászülethet a magyar nyelvű szakképzés. Három év tanulási idő és tizenhat hét szakmai gyakorlat után, március 2-án a turisztikai szolgáltatások szakon végzett első húszfős évfolyam – osztályfőnökük Lefkó János – kézhez kapta oklevelét a Rákóczi-főiskola Esztergom termében megszervezett diplomaátadó ünnepségen.

A frissdiplomás turisztikai szakembereket, szüleiket és rokonaikat elsőként házigazdaként Rácz Béla, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorhelyettese, az intézmény öregdiák-szövetségének elnöke köszöntötte, hangsúlyozva, hogy az elmúlt évek munkájának van eredménye. Elmondta, hogy a főiskola a végzősöket visszavárja akár úgy, hogy egy magasabb szintű képzést választanak a főiskolán, akár az öregdiák-szövetség rendezvényeire.

Soós Katalin, a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének igazgatója ünnepi beszédében elmondta, hogy a 2014-ben indult intézményben a tavalyi tanév végén 46 diák vehette át a diplomáját, majd június végén újabb 23. A turisztikai szolgáltatások szakot három és fél évvel ezelőtt 25 fiatal kezdte el. A lemorzsolódás mellett nagy veszteség, érzelmi megrázkódtatás is érte az évfolyamot, hisz Tóth Csabát tragikus körülmények között elvesztették, akire egy perc néma főhajtással emlékeztek. Az igazgató asszony a diplomáig eljutott 20 fiatal szakembert emlékeztette: „A szerencse fiai vagytok. Jókor voltatok jó helyen. Kevesen mondhatják el magukról, hogy elsők voltak, egy intézmény első diákjai.” Soós Katalin hosszasan sorolta azokat a programokat, külföldi és hazai szakmai gyakorlatokat, tanulmányutakat és kirándulásokat, ahová eljuthattak a turisztika szakos diákok. Majd köszönetet mondott azoknak a jelen lévő kárpátaljai vállalkozóknak, akik gyakorlati lehetőséget, helyszínt biztosítottak a turisztika szakos diákoknak a szakmai tapasztalatszerzésre. A helyszínek a következők voltak: beregszászi Magnum Szórakoztató Központ, a Helikon Hotel és a Sörkert Étterem, a Nagykert, a Kis Virág étterem és a Sting Szórakoztató Központ, a Kiscsikó Menza és a Verecke Tour Utazási Iroda. Az igazgató arra kérte a végzősöket: „Merjetek nagyot álmodni! Bízzatok önmagatokban, és legyetek hűek az iskolánk által közvetített értékekhez, embertársaitokhoz, nemzetünkhöz! Legyen mindig elég erőtök, hitetek valóra váltani álmaitokat.”

A Felsőfokú Szakképzési Intézet kórusának előadása után Mátyus Dávid mondott az intézmény vezetőinek és tanárainak köszönetet a végzős diákok nevében, majd mindannyiuknak átadtak egy szál virágot. Az intézményben eltöltött legszebb pillanatokat egy rövidfilm levetítésével elevenítették fel, majd következett a végzősök fogadalomtétele. Az eskü szövegét Baloga Karina olvasta fel.

A fiatalok végül ünnepélyesen átvehették ifjú szakember diplomájukat Soós Katalin igazgató asszonytól és Rácz Béla rektorhelyettestől.

A harmadik évfolyamos diákok búcsúműsora után a történelmi egyházak képviseletében Maksai Attila református lelkész és Marosi István görögkatolikus parochus kérte Isten gazdag áldását további életükre.

Badó Zsolt

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások