Módosult az „Alkoss kedvedre!” c. rajzpályázatra beérkező pályaművek beküldési határideje

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány idén is rajzpályázatot hirdet. Ha szeretsz rajzolni és szereted a nyári táborokat, akkor neked szól a felhívás. A 10-16 éves helyezettek meghívást kapnak a 2020-as évben 10. alkalommal megrendezésre kerülő Jankovics Mária Alkotótáborba. Emellett a pályázaton helyezést elért diákokat festőeszközökből összeállított ajándékcsomaggal jutalmazzuk. Minden pályázót kérünk, hogy maximum A3-s méretű, 42×30 cm munkákat küldjön be.

A PÁLYÁZATON ELEMI-, ÁLTALÁNOS-, KÖZÉPISKOLÁS TANULÓK VEHETNEK RÉSZT. KÉRJÜK MINDEN BEKÜLDÖTT PÁLYAMUNKÁNÁL TÜNTESSÉTEK FEL A FELKÉSZÍTŐ TANÁR SZEMÉLYÉT.

Az alábbi témakörökből válogathattok, egy alkotó több témakörben is beküldheti az elkészült pályaműveit.

  1. „II. Rákóczi Ferenc emlékére” – a 2019-2020-as év II. Rákóczi Ferenc előtt tisztelgő emlékév. Ebben a kategóriában a Rákóczi családot és a Rákóczi szabadságharcot ábrázoló, valamint a II. Rákóczi Ferenccel kapcsolatos legendákat, szimbólumokat, történeteket feldolgozó alkotásokat várunk. A rajz hátoldalára írd le hogyan kapcsolódik a munka az emlékévhez.
  2. „Boldogító” – Ebben a témakörben, olyan pályaművek érkezését várjuk, ami a boldogság érzését ábrázoljátok. Hogyan tudod ezt az érzést saját szavaiddal és színeiddel megfogalmazni és papírra vetni? Mi tesz boldoggá ? Esetleg próbáld meg rajzoldon azt a pillanatot ábrázolni, amikor emlékeid szerint boldognak érezted magad.
  3. „Nappal és éjszaka” – Olyan képzeletbeli tájképek ábrázolását várjuk ebben a témakörben, ahol egy varázslatos táj nappali és éjszakai képe jelenik meg. Lehet, hogy éjszaka életre kelnek a fák és a növények, megváltozik a színük, vagy nappal nem látott élőlények bújnak elő éjszka rejtekhelyükről. Készíthetsz egy rajzot úgy, hogy egy lapon ábrázolva nappali és éjszakai részre osztva a papírt készíted el munkádat, de két külön lapon is elkészítheted a pályaművedet.
  4. „Tapintható alkotás” – Ebben a témakörben olyan munkákat várunk, amelyen különböző tapintású felületeket felhasználva hozol létre egy alkotást: érdes-géz, ragasztott gríz, smirglipapír, puha– filc lap, vatta, bársony, szivacs, sima– műanyag, celofán stb. felhasználásával készítesz egy absztrakt, nonfiguratív alkotást, vagy csendéletet gyümölcsök, növények és tárgyak felhasználásával. Egy pályaművön több mint két fajta felület és anyag felhasználása ajánlott.
  5. „4 évszak színei” – Ebben a témakörben olyan munkákat várunk, amelyeken egy lapot négy egyenlő részre osztva, a négy évszakot ábrázoljátok. Az évszakokat leíró színes kompozíciókat úgy készítsétek el, hogy minden egyes évszak ábrázolásához egy kiválasztott az évszakra jellemző színskálát használtok, például:

TÉL – kék, lila, szürke, fehér, 

TAVASZ – rózsaszín, fehér, különböző zöldek

NYÁR – különböző zöldek, sárga, világos kék  

ŐSZ – sárga, narancssárga, barna, piros.  

Készíthettek absztrakt kompozíciókat, de a rajzok lehetnek tájképek, szimbolikus portrék, vagy logó-szerű tárgyak is, amelyek az évszakokra jellemzőek és a kiválaszott színharmóniákkal és tónusaikkal lettek elkészítve.

Az alkotásokat postai- és elektronikus úton szkennelt formátumban a geniusja2019@gmail.com e-mail címre várjuk. A pályázók az e-mail tárgyaként: az „Alkoss kedvedre!” c. rajzpályázat nevet adják. 

Kérünk, hogy pályaműveidet maximum A3-s méretű, 42×30 cm méretben küldd be.

A munkákat a „GENIUS” Jótékonysági Alapítványhoz lehet eljuttatni 2020. május 25. 16:00 óráig.

 

A postai úton később érkező pályamunkák nem vesznek részt a versenyen.

Az eredményhirdetésre 2020. június 6-án kerül sor a IX. Kárpátaljai Tehetségnap keretein belül.

Címünk: „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány, 90202 Beregszász, Kossuth tér 6. (108-as terem)

Tel.: + 380-31-41-4-29-68 

E-mail: agora@kmf.uz.ua

A rajzokat kárpátaljai képzőművészekből álló zsűri bírálja el. 

FONTOS! Az elkészült műveket 2020. január 24-től lehet benyújtani.

Kérjük, hogy az elkészült művek hátoldalán tüntessétek fel a következő személyes adatokat: név, születési dátum, a rajz választott témája, lakcím, tanintézmény, osztály, telefonszám, e-mail cím.