Kárpátaljai akadémikusok
Balogh János
Nagybocskó, 1913 – Budapest, 2002
Zoológus, ökológus. Hadiárvaként a Protestáns Országos Árvaházban nevelkedett, 1931-ben érettségizett a Fasori Evangélikus Gimnáziumban. A Pázmány Péter Tudományegyetem elvégzése után, 1935-ben egyetemi doktorátust szerzett, 1943-ban habilitált. A biológiai tudományok kandidátusa (1952), doktora (1954). Talajzoológiai Kutatócsoport egyik alapítója és vezetője. 1965-ben az MTA levelező tagja, 1966-tól egyetemi tanár, az Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék vezetője. 1973-tól az MTA rendes tagja. 1970 és 1973 között az MTA Biológiai Osztályának alelnöke, majd 1980-ig elnöke. 1985-ben az ELTE díszdoktorává avatta. 1986-ban pedig az Osztrák Tudományos Akadémia választotta tiszteletbeli tagjává. 1963-ban Kossuth-díjat, 1983-ban Pro Natura emlékérmet, 1993-ban Széchenyi-díjat, és Pro Natura díjat, 1995-ben Akadémiai Aranyérmet, 1999-ben Pro Renovanda Hungariae Alapítvány fődíjat, 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal, 2001-ben pedig Magyar Corvin-láncot kapott.
Bojkó Miklós
Ruszke Pole, 1928 – Ungvár, 2009
A magyar kisebbségi közösség tagjaként tevékenykedett Csehszlovákiában, majd a Szovjetunióban, aztán Ukrajnában. 1971-től az Ungvári Nemzeti Egyetem oktatój, 1990-től a Közgazdaságtudományi, Menedzsment és Marketing Tanszék professzora, az intézmény dékánja és elnöke is volt. Kutatásai az erdővédelemre, erdőirtásra, vízgazdálkodásra és árvízi kockázatokra összpontosultak, különösen Kárpátalja és az Alföld térségében. Több mint 146 tudományos cikket publikált, főként ukrán nyelven. Új módszereket dolgozott ki az erdőirtás kezelésére és az ipari fafeldolgozásra. 2004-től volt a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja.
Csernicskó István
Csap, 1973. január 14. –
1990-ben érettségizett a magyar tannyelvű Csapi 2. számú Középiskolában. 1995-ben az Ungvári Állami Egyetem Filológiai Karán szerzett magyartanári oklevelet. 2001-ben védte meg PhD-értekezését az ELTE BTK-n. 2005 óta az MTA külső köztestületi tagja, 2019-től az MTA doktora. 2015-ben a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács alelnökévé, 2019-ben elnökévé választották. 1997 óta a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola oktatója, 2001–2014 között oktatási rektorhelyettese, 2014–2020 között a főiskola Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpontjának igazgatója. 2020-ban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorává választották. 2014 óta törzstagja a Pannon Egyetem Többnyelvűségi Nyelvtudományi Doktori Iskolájának, 2019 óta az egyetem professzora. Főbb kutatási témái: két- és többnyelvűség Kárpátalján, az ukrán mint második nyelv oktatása, nyelvpolitika, nyelvi jogok, a kárpátaljai magyar nyelvhasználat jellemző sajátosságai. Kutatásai a köz- és felsőoktatásban, a kisebbségi érdekérvényesítésben hasznosulnak.
Csorba József
Nagyszőlős, 1789 – Pest, 1858
Orvos, Somogy megye főorvosa. Szegény jobbágycsaládból származott. A Perényi család támogatásával tanult, iskoláit Máramarosszigeten, Debrecenben és Sárospatakon végezte. 1817-ben szerzett orvosi diplomát Pesten. A váci püspökség helyett Somogy vármegye főorvosa lett, ahol a közegészségügy fejlesztéséért dolgozott. 1832. március 9. a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai sorába választotta. Kaposvárt megyei kórházat létesített, mely 1844-ben nyílt meg. 1834-ben nemesi címet kapott közegészségügyi érdemeiért. A szabadságharc idején a nemzetőrök egészségügyi ellátását irányította, később rövid időre letartóztatták. 1852-ig főorvosként szolgált, majd Pestre költözött. Díjmentesen gyógyította a szegényeket. 1858-ban halt meg, a Kálvin téri református templom altemplomában helyezték örök nyugalomra.
Dohovics Vazul
Ötvösfalva, 1783 – Huszt, 1849
Görögkatolikus lelkész, filozófus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Tanulmányait Huszton, Máramarosszigeten, Nagyváradon, Nagyszombaton és Ungváron végezte. 1811-ben pappá szentelték, később Lucskán, Munkácson és Huszton szolgált. Lelkészi munkája mellett iskolákat alapított és templomokat építtetett. Vallási, filozófiai és természettudományos témákban magyarul, oroszul és latinul is írt, számos műve kéziratban maradt. Kant, Fichte és Schelling tanai hatottak rá, új filozófiai rendszeren is dolgozott. A Magyar Tudományos Akadémia 1831-ben választotta levelező tagjai sorába, 1850. szeptember 14-én Toldy Ferenc tartott fölötte emlékbeszédet az akadémiában. Részt vett az MTA filozófiai műszótárának szerkesztésében. Buzgó híve volt a magyar nemzeti irodalomnak, zenei és képzőművészeti munkásságot is folytatott.
Fodor István
Alsógereben, 1907 – Munkács, 2000
A munkácsi gimnáziumot végezte, papi pályára készült, de nem sikerült a felvételi vizsgája, rövid vasutasság után a prágai Károly Egyetem hallgatója lett. Diplomatémáját a Szernye-mocsár és Pannónia növényvilágáról írta. 1931-ben természet- és földrajztanári diplomát szerzett, s visszatért szülőföldjére. Ungváron állt munkába: először a Drugeth Gimnáziumban, majd a Szent Erzsébet Leánygimnáziumban tanított. 1946-ban megalakult az Ungvári Állami Egyetem, ahol dolgozni kezdett, botanikuskertet szervezett, először asszisztens, docens, végül professzor lett. Vizsgálatai Kárpátalja növénytakarójára, ökológiájára, városi zöldítésekre irányultak. Jelentős munkája 1974-ben jelent meg Kárpátalja flórája címmel. A Szernye-mocsár kutatása egész pályáját végigkísérte. Fontos szerepe volt Ungvár parkosításában és a hagyományos virágkiállítások megszervezésében is. 2011-ben a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Biológia és Kémia Tanszéke megalapította a Fodor István Természettudományi Kutatóintézetet, melynek munkatársai tovább folytatják Fodor István munkásságát.
Gáthy István
Huszt, 1780 – Tata, 1859
Geodéta, vízépítő mérnök, közgazdász, a Magyar Tudós Társaság levelező tagja (1836). A korai magyar földméréstan úttörő alakja, a geodéziai szögtükör feltalálója. Tanulmányait Máramarosszigeten és Debrecenben végezte, majd a pesti egyetemen szerzett mérnöki diplomát. Az Esterházy-uradalmak főerdőmestereként vízszabályozási munkákban vett részt. Feltalálta a geodéziai szögtükröt, amely a földmérés korszerűsítését szolgálta. Matematikai alapú földmérési eljárásokat dolgozott ki. Fáy Andrással az első magyar takarékpénztár, Fényes Elekkel egy életbiztosító tervében működött közre. Gazdasági, pénzügyi, földmérési és műszaki témákban publikált. 1802-ben ő írta az első magyar zongoraiskola-könyvet. 1848-tól az Országos Magyar Gazdasági Egyesület erdészeti szakosztályának elnöke volt.
Gegesi Kiss Pál
Nagyszőlős, 1900 – Budapest, 1993
Kossuth-díjas orvos, gyermekgyógyász, gyermekpszichológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Orvosi tanulmányait 1917-ben a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen kezdte meg, majd 1919-től a Budapesti Tudományegyetem orvosi karának hallgatója, itt szerezte meg orvosi oklevelét 1923-ban, majd 1924-től a Pázmány Péter Tudományegyetemen működő tanintézet I. számú gyermekklinikáján volt tanársegéd. A magyarországi gyermekgyógyászati kardiológia jelentős alakja volt, de számos eredmény fűződik a nevéhez a gyermekkori agydaganat, cukorbetegség és fertőzéses eredetű szervi elváltozások kóroktani feltárása és belgyógyászati kezelése kapcsán is. Munkássága iskolateremtő hatásúnak bizonyult a gyermekpszichológia területén is. Negyed évszázadon keresztül, 1946-tól 1971-ig volt a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen és jogelődjein a gyermekgyógyászati tanszék vezetője, illetve az I. számú gyermekklinika igazgatója. 1949-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1954-ben rendes tagjává választották, 1958 és 1973 között az akadémiai elnökség tagja volt.
György Endre
Huszt, 1848 – Budapest, 1927
Magyar politikus, közgazdasági író, az MTA rendes tagja. Középiskolai tanulmányait szülővárosában, azután a jogot Debrecenben és a pesti egyetemen végezte, ahol 1869-ben a statisztikai tanfolyamot is hallgatta. Ez időben az országgyűlési ifjuságnak tagja volt. 1870-ben a közmunka- és közlekedési minisztériumba lépett. Vasútfejlesztésekben és népbankok, szövetkezetek támogatásában szerzett érdemeket. 1878-tól országgyűlési képviselő volt, később a szövetkezeti bank igazgatója, több vasúttársaság vezetője. 1879. május 22-én a Magyar Tudományos Akadémia megválasztotta levelező tagjává. 1905-ben rövid ideig földművelésügyi miniszterként szolgált a Fejérváry-kormányban. Egyházi ügyekben is aktívan részt vett. A Balkán viszonyait alaposan tanulmányozta. 1891-ben Munkács város díszpolgárává választották. 1919-től az MTA nemzetgazdasági bizottságának titkára volt.
Hevesi Gyula
Ungvár, 1890 – Budapest, 1970
Kossuth-díjas magyar vegyészmérnök, közgazdász, politikus, az MTA rendes tagja Középiskolai tanulmányait a budapesti Lovag utcai gimnáziumban folytatta. Ezután vegyészmérnöknek tanult a Királyi József Műegyetemen, ahol 1912-ben szerzett diplomát, majd az Egyesült Izzó kutatómérnöke lett. A Tanácsköztársaság idején népbiztoshelyettes, majd a forradalom bukása után a Szovjetunióban dolgozott. 1948-ban tért haza, az Országos Találmányi Hivatal elnöke, majd az Akadémia alelnöke lett. Számos újítást vezetett be az ipari termelésben és az üzemi oktatásban. Műszaki tudományok elismertetéséért sokat tett. Több kitüntetést kapott, köztük az 1963-ban Akadémiai Aranyérmet.
Hodinka Antal
Ladomér, 1864 – Budapest, 1946
Történész, a magyarországi ruszinok világhírű kutatója, az MTA rendes tagja. Görögkatolikus papi családban született. Az ungvári Királyi Katolikus Gimnáziumban érettségizett 1882-ben, majd Budapesten és Ungváron folytatta teológiai tanulmányait. 1888-tól az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa, majd Bécsben az Osztrák Történeti Intézetnél ösztöndíjas volt. 1891-ben a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészeti Karán doktorátust szerzett szláv filológiából, magyar történetből és oklevéltanból, majd 1896-ban teológiai diplomát. 1892–1906 között Bécsben levéltáros és könyvtáros. 1906-tól a Pozsonyi Jogakadémia, majd az Erzsébet Tudományegyetem professzora, később dékánja és rektora. 1941–43 között a Kárpátaljai Tudományos Társaság elnöke volt. Szláv és magyar történeti érintkezéseket kutatott. 1910-ben az MTA levelező, 1933-ban rendes tagjává választották. Budapesten hunyt el 1946-ban.
Illés József
Huszt, 1871 – Budapest, 1944
Jogász, jogtörténész, politikus, a pozitivista jogtörténet kiemelkedő alakja. Tanulmányait Szatmáron és Pesten végezte, majd a Budapesti Tudományegyetemen doktorált, külföldi tanulmányok után az igazságügy-minisztériumban dolgozott. 1902-től egyetemi oktató, 1914-től rendkívüli, 1917-től rendes tanár volt. Képviselőként a munkapárti, majd Bethlen-párti színekben ült a parlamentben. 1919–1920-ban, mint a ruténügyek szakértője, a magyar delegáció tagjaként vett részt a Párizs környéki béketárgyalásokon. Az 1922–1926-os ciklusban nemzetgyűlési, 1927–1935 között országgyűlési képviselő volt, ezúttal a nagykárolyi választókerület Bethlen-párti küldötteként. Az MTA levelező (1915), majd rendes tagja (1936) lett. Aktív tagja, 1921–1928 között elnöke volt a Magyar Görögkatolikusok Országos Szövetségének. 1942-ben vonult nyugdíjba.
Jenkovszky László
Ungvár, 1942 –
Fizikus iskoláit Perecsenyben és Ungváron végezte, majd egy évig Kijevben, később a dubnai Atomfizikai Kutatóintézetben dolgozott, ahol doktorált. 1968-tól az Atomfizikai Intézet kijevi kirendeltségénél tevékenykedett. 1998-ban a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja lett. Az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Bogoljubov Elméleti Fizika Intézetének vezető munkatársa, a Wigner Fizikai Kutatóközpont tudományos tanácsadója. Szakterülete a részecske- és atommagfizika. Több mint 160 tudományos közleményt publikált. Alapítója a Bolyai–Gauss–Lobacsevszkij-konferenciasorozatnak, amelyet 1997 óta rendeznek meg.
Komáromy András
Péterfalva, 1861 – Budapest, 1931
Történész, levéltáros, az MTA levelező tagja, a 16–17. századi magyar és erdélyi történelem jeles kutatója. A Budapesti Tudományegyetemen szerzett doktori fokozatot, majd a Magyar Országos Levéltárban dolgozott, 1917-től főlevéltárnokként. Egyetemi oktatóként a kora újkor történetét tanította. Kutatásai a hajdúmozgalmakra, a tizenöt éves háborúra és Ugocsa vármegye történetére irányultak. Életrajzokat, családtörténeti munkákat írt, forrásközlései a Turul és a Történelmi Tár lapjain jelentek meg. Alapító szerkesztője volt a Nagy Iván családtörténeti folyóiratnak. Tudományos érdemeit az MTA, valamint Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság, a Magyar Történelmi Társulat is elismerték. Tragikus körülmények közt hunyt el.
Krocskó Gyula
Ungvár, 1934 – Budapest, 2007
Professzor, ökológus, a kárpátaljai természeti környezet fáradhatatlan kutatója és védelmezője, az ukrajnai magyar tudományosság kiemelkedő egyénisége, az MTA külső tagja, az Ungvári Állami Egyetem Biológiai Karának korábbi dékánhelyettese, aki haláláig a II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskola (Beregszász) Biológiai Tanszékének vezetője volt. Tanulmányait 1940-ben Ungváron magyar elemi iskolában kezdte. 1952-ben érettségizett. 1957-ben az Ungvári Állami Egyetemen zoológia, biológia és kémia szakos, kiváló minősítésű tanári diplomát szerzett. 1992-ben védte meg doktori disszertációját. 1993-ban professzorrá léptették elő. 1993-tól a kutatásai az Északkeleti-Kárpátok ökológiai állapotának átfogó elemzésére, az árvizek kártékony hatásainak csökkentésére irányultak. 2003-ban választották az MTA külső tagjává.
Lassú István
Visk, 1797 – Pest, 1852
Statisztikus, történész, földrajzi író, genealógus, a magyar királyi udvari kancelláriánál irattári segéd, az Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Tanulmányait 1812-től Máramarosszigeten végezte. Tanulmányai befejeztével 1823-ban a magyar udvari kamaránál Budán lett tisztviselő. 1846-tól alirattárnok és Torna vármegye táblabírája volt. Geográfiai, történelmi, statisztikai műveiben kora fontosabb államainak leírását közölte. Közreműködött az Esméretek tára lexikonban is. Munkássága korában jelentős hiánypótló szerepet töltött be, bár a bírálatok miatt korán felhagyott az irodalmi munkásságával. A Magyar Tudományos Akadémia 1833. november 15-én választotta levelező tagjai sorába.
Mágócsy-Dietz Sándor
eredetileg Dietz Sándor, Ungvár, 1855. – Budapest, 1945
Az eperjesi evangélikus kollégiumot 1866–1874 között végezte el. 1880-ban középiskolai tanári oklevelet, 1883-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1879-ben a selmecbányai erdészeti akadémián, 1880-89-ig a Budapesti Tudományegyetemen tanársegéd, 1888-92 az állami felsőbb leányiskola tanára, 1893-1897 között a VI. ker. főreáliskola tanára és a felsőbb szőlő- és borgazdasági tanfolyam előadója. 1897-ben a növénytan és mikológia nyilvános rendkívüli tanárává nevezték ki, s ugyanettől az évtől a Budai Állami Tanítóképezdében végzett oktatótevékenységet. 1901-ben a növénymorfológia és növényélettan nyilvános rendes egyetemi tanára lett, egyúttal kinevezték a Budapesti Egyetemi Botanikus Kert igazgatójává. Az akadémiának 1897 óta levelező, 1909 óta rendes tagja. A Természettudományi Társulat alelnöke, a növénytani szakosztály tiszteletbeli elnöke, tagja több külföldi és hazai természettudományi, pedagógiai és egyéb társaságnak.
Major György
Beregszász, 1941 –
Az ELTE-n végzett 1964-ben matematika–fizika szakon, majd 2000-ig az Országos Meteorológiai Szolgálatnál dolgozott, 1971-ben a Sugárzási Osztály, majd 1974-ben a Műholdas Sugárzási Osztály vezetője lett. 1976 és 1981 között az OMSZ-KLFI igazgatóhelyettese volt, 1984-ben pedig az OMSZ-KEI igazgatóhelyettese lett. 1985-től 1990-ig a Számítóközpont főosztályvezetője volt, majd 2001-ben az OMSZ tudományos tanácsadója lett. Szakterületei a meteorológiai sugárzástan, műholdas meteorológia és napenergia-hasznosítás. 1969-ben az ELTE-n lett egyetemi doktor, 1974-ben kandidátusi, 1981-ben akadémiai doktori fokozatot szerzett. 1993-tól az MTA levelező, 1998-tól rendes tagja. Vezette a Magyar Meteorológiai Társaságot, a Magyar Asztronautikai Társaságot és aktívan részt vett az MTA szakbizottságainak munkájában. Kutatásaiért 2007-ben Széchenyi-díjat kapott.
Neuber Ede
Munkács, 1882 – Mittelberg, 1946
Magyar orvos, bőrgyógyász, higiénikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A bőrgyógyászaton belül fő kutatási területe a bőrgombásodások vakcinás gyógykezelésének kidolgozása volt. A Budapesti Tudományegyetemen szerzett orvosi diplomát 1905-ben. 1921-től 1938-ig a debreceni Tisza István Tudományegyetemen volt a bőrgyógyászat és nemikórtan tanszékvezető nyilvános rendes tanára, egyúttal az egyetemi bőr- és nemikórtani klinika igazgatója. 1931–1932-ben az egyetem rektori, 1936–1938-ban az orvostudományi kar dékáni tisztét is betöltötte. 1933-ban miniszteri biztosként kinevezték az Országos Antiveneriás Bizottság élére. 1938-ban a Pázmány Péter Tudományegyetemen a bőrgyógyászat nyilvános rendes tanárává nevezték ki, egyidejűleg az egyetemi bőr- és nemikórtani klinika igazgatói feladatait is ellátta. 1938-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1943-ban rendes tagjává választották. Elnökként vezette a Magyar Dermatológiai Társaság munkáját, illetve alelnöke volt a Magyar Higiénikusok Társaságának. Tudományos munkássága elismeréseként 1941-ben átvehette a Corvin-koszorút. 1936-tól 1938-ig a felsőház tagja volt, 1943-ban a Bonni Egyetem díszdoktorává avatták.
Penke Botond
Beregszász, 1942. október 13. –
Széchenyi-díjas magyar biokémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A bioorganikus kémia (az aminosavak, a peptidek és fehérjék biokémiája) neves tudósa. 1968-ban védte meg egyetemi doktori disszertációját. 1989-től a Szegedi Orvostudományi Egyetem (2000-től a Szegedi Tudományegyetem része) Orvosi Vegytani Intézete vezetője. 2001-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2007-ben pedig rendes tagjává. Több mint háromszáz publikáció, több tankönyv és számos szabadalom fűződik nevéhez. Nemzetközi tudományos társaságok tagja, a Journal of Peptide Science és a Current Protein and Peptide Science című tudományos folyóiratok szerkesztőbizottsági tagja.
Perényi Zsigmond
Beregszász-Végardó, 1783–1849
Nagybirtokos, Ugocsa vármegye főispánja, az Országos Honvédelmi Bizottmány tagja, a szabadságharc vértanúja. A Perényi család ősi főúri nemzetségéből származott. Jogot Kassán tanult, majd Bereg vármegye főjegyzője, aztán alispánja lett. A Magyar Királyi Helytartótanács tanácsosa és a Hétszemélyes Tábla bírája is volt. 1834-től Ugocsa vármegye főispáni helytartója. 1835-től a Magyar Tudós Társaság igazgatótanácsának tagja lett. A reformországgyűlések mérsékelt ellenzékének vezéralakja, támogatta a társadalmi reformokat. 1848-tól a felsőház másodelnöke, majd Debrecenbe költözve vezette az üléseket. A Függetlenségi Nyilatkozat elfogadását is sürgette. A szabadságharc bukása után elfogták, és 1849. október 24-én kivégezték. Halála után a Fiumei úti sírkertben helyezték örök nyugalomra. Nevét a magyar szabadságharc hősei között tartják számon.
Spenik Ottó
Munkács, 1938 – Ungvár, 2020
Az Ungvári Állami Egyetemen szerzett fizikusi, illetve fizika tanári oklevelet 1961-ben. 5 évvel később, 1966-ban a fizika tudományok kandidátusa lett, majd 1975-ben doktorrá avatták. Az Ukrán Tudományos Akadémia Ungvári Elektronfizikai Kutatóintézetének igazgatójaként 1992-től tevékenykedett. Tagja volt az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémiának 1997-től, 1998-tól a Magyar Tudományos Akadémiának is, utóbbinak külső tagja. Munkáit több nyelven megjelentette, számos tudományos kötetet írt. Mentora volt a magyar-ukrán tudományos kapcsolatoknak, valamint a kárpátaljai magyar tudományosság aktív kutatója, támogatója és szervezője.
Szabó Imre
Beregszász, 1912 – Budapest, 1991
Kossuth-díjas magyar jogász, jogfilozófus, egyetemi tanár, a jogi tudományok doktora. 1937-ben a Prágai Tudományegyetemen szerzett jogi doktorátust. Ügyvédjelöltként, majd magánalkalmazottként dolgozott Munkácson. A háború alatt internálták, majd a keleti frontra vezényelték. 1945-től a közigazgatásban, majd 1949-től az Igazságügyi Minisztérium kodifikációs munkáiban vett részt. 1955-től az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének igazgatója lett, később az MTA vezető tisztségviselője. A szocialista jogelmélet meghatározó alakja, számos jogelméleti mű szerzője. A nemzetközi jogösszehasonlításban is kiemelkedő munkát végzett.
Szikura József
Munkács, 1932 – Budapest, 2015
Tanulmányait szülővárosában és Huszton végezte, majd agronómussegédi oklevelet szerzett. 1950-től az Ungvári Állami Egyetemen tanult, ahol Fodor István professzor tanítványa lett. 1960-tól az Ukrán Tudományos Akadémia Botanikus Kertjének munkatársa, kutatásai során Közép-Ázsia, Kazahsztán és a világflóra növényeit vizsgálta. 1967-ben kandidátusi, 1982-ben doktori fokozatot szerzett. Professzorrá 1989-ben nevezték ki. 2001-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja lett. Több mint 200 publikáció és 22 monográfia fűződik a nevéhez. 2011-től a Fodor István Természettudományi Kutatóközpont kutatás vezetője és a Rákóczi-főiskola rektora.
Tárczy-Hornoch Antal
Oroszvég, 1900 – Sopron, 1986
Geofizikus-geodéta, az MTA rendes tagja (1946), Kossuth-díjas (1949) és Állami díjas (1966) tudós. A Leobeni Bányászati Akadémián 1923-ban bányamérnöki, 1924-ben bányamérő mérnöki oklevelet szerzett, műszaki doktori címet kapott. Sopronban 1926-tól 1959-ig tanszékvezető volt. Kezdeményezte a földmérőmérnök- (1949) és geofizikusmérnök-képzést (1951). 1955-ben kutatólaboratóriumokat alapított, melyekből az MTA Soproni Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézete fejlődött ki, amelyet 1972-ig vezetett. Számos nemzetközi tudományos akadémia tagja, több egyetem díszdoktora volt. Több száz tudományos közleményt és több könyvet publikált.
Ubrizsy Gábor
Ungvár, 1919 – Budapest, 1973
A Tisza István Tudományegyetemen szerzett tanári oklevelet, doktori szigorlatát Dr. Soó Rezsőnél tette le. Szakterülete a mykológia volt, különösen a növényvédelemben való alkalmazása érdekelte. A biológiai növényvédelem fontosságát korán felismerte, és ezt az irányt követte egész pályafutása során. A debreceni akadémiai oktatómunkát követően a budapesti Növényvédelmi Kutatóintézetben dolgozott, kutatásai nemzetközi elismerést hoztak számára. Több gombafajt neveztek el róla. 1965-ben az MTA tagjává választották, utolsó éveiben herbológiai és környezetvédelmi kérdésekkel is foglalkozott.