Művészeti iskolákban oktató pedagógusok konferenciája Beregszászban

A Kárpátalja Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) április 21-én konferenciát szervezett a művészeti iskolákban oktató pedagógusoknak. Az eseményre Kárpátalja több szegletéből érkeztek résztvevők.

A program elején dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora köszöntötte az egybegyűlteket. Bevezetőjében elmondta, hogy a XXI. század – véleménye szerint – a zene forradalmi időszakának számít. A zenepedagógusok feladata, hogy a lejegyzett zenét megtanítsák olvasni és értelmezni a gyermekek számára. A konferencia hozzájárul ahhoz, hogy azt a tudományt, amit értenek, tovább tudják adni. Bíztatta a jelenlévőket, hogy bátran nyissanak a régi magyar zene felé is, alakítsanak együtteseket és emeljék Kárpátalja zenei színvonalát. A gyökerekbe kapaszkodva itt maradhatunk szülőföldünkön.

A köszöntő gondolatokat követően Kepics Andzselika, a KMPSZ Művészeti Iskolákban Oktató Pedagógusok Szekciójának vezetője is üdvözölte a jelenlévőket, majd ismertette a programot.

Az első nagyobb blokkban a művészeti iskolák beszámolója hangzott el. Aknaszlatináról, Beregszászból, Váriból, Nagypaládról, Kaszonyból, Verbőcről, Tiszaújlakról, Kereknyéről, Péterfalváról, Viskről és Csapról is érkeztek zenepedagógusok.

Ezután Horváth István, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola és a Székesegyházi Kórusiskola tanára tartott eladást „Csak tiszta forrásból” Bartók Béla címmel. Szó esett a zene személyiségfejlesztő hatásairól, a személyiségről, arról, hogy miről ismerhető fel az értékes zene és hogy mit tehet egy intézmény a jól működő művészeti oktatásért.

A konferencia vendége a kárpátaljai származású Cipola Gizella világhírű operaénekesnő volt.

A konferencia záró akkordjaként a jelenlévők közösen elénekelték a délelőtt megtanult Esti dal című kórusművet Kodálytól.

 

Forrás: