Nemzetközi földrajzi konferencia a Rákóczi-főiskolán

Társadalomföldrajzi folyamatok Kelet-Közép-Európában: problémák, tendenciák, irányzatok címmel nemzetközi földrajzi konferencia kezdődött a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (II. RFKMF) március 25-én.

A programot a Rákóczi Napok 2021-es rendezvénysorozata keretében március 25-26-án tartják.

A járványügyi helyzet miatt a konferencia online térben valósul meg.

Az eseményt Fodor Gyula, a II. RFKMF tudományos-oktatási és nemzetközi kapcsolatokért felelős rektorhelyettese nyitotta meg, majd Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke mondta el köszöntő beszédét.

– Ez a konferencia az élni akarás konferenciája. A pandémia miatt tavaly elmaradt az esemény, idén azonban a körülményekhez alkalmazkodva, sikerült megtartani. A járványügyi helyzet felhívta a figyelmünket arra, hogy óvjuk egymást és óvjuk az életet ezen a Földön

– fejtette ki gondolatait Orosz Ildikó elnök.

Ezután Csernicskó István, a II. RFKMF rektora sok sikert és jó munkát kívánt a résztvevőknek.

A megnyitó után Orosz Ildikó elnök és Csernicskó István rektor II. Rákóczi Ferenc születésnapjához közeledve megkoszorúzták a fejedelem és édesanyja, Zrínyi Ilona mellszobrát.

A plenáris előadásokat követően a nemzetközi konferencia szekcióüléseken folytatódik, mintegy 80 előadó bevonásával.

Konferencia program

B. K.