A reformáció 500. évfordulója alkalmából tartottak tudományos konferenciát Beregszászban

A reformáció szellemisége egykor és ma címmel tartottak tudományos konferenciát a reformáció 500. évfordulója alkalmából szerdán Beregszászban, Soós Kálmán történésznek, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola néhai rektorának, a reformáció kárpátaljai kutatójának a tiszteletére.

Nyitó előadásában Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke vázolta fel a reformáció előzményeit, létrejöttének okait és körülményeit, a közösségekre gyakorolt hatását. Mint fogalmazott, a reformáció a mai kor emberének ugyanazt üzeni, mint amit 500 évvel ezelőtt is üzent, nevezetesen: a lényeges, a maradandó dolgok számítanak. Ezeket a maradandó dolgokat megtalálhatjuk, hiszen ezeket Isten kinyilatkoztatta, számunkra föltárta – emelte ki többek között.

Brenzovics László történész, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője előadásában a reformációnak és a református egyháznak a magyarság megmaradásában játszott kiemelkedő szerepét hangsúlyozta, rámutatva, hogy a mai Kárpátalja területén élő magyarság a XVI. századtól kétharmadrészt református volt, és a mai napig az is maradt. A református egyháznak az anyanyelvű oktatás terén kifejtett nemzetmegtartó tevékenységére utalva jelképesnek nevezte, hogy a konferenciának helyet adó II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola egyik alapítója a Kárpátaljai Református Egyház.

A hat éve elhunyt, 1962. június 14-én született Soós Kálmánnak, a Rákóczi-főiskola egykori rektorának a történészi munkásságát méltatva Brenzovics László kiemelte: a szovjet időszakban ő volt a reformáció első tudományos kutatója Kárpátalján. A ’80-as évek elejének Szovjetuniójában csak rendkívüli nehézségek árán, komoly akadályokat leküzdve lehetett vallástörténettel foglalkozni, vallástörténetből disszertációt írni, pláne ha a Vlagyivosztoktól Csapig terjedő birodalomban egy olyan egzotikusnak számító vallásról volt szó, mint amilyen a kálvinizmus. Kitartásának, felkészültségének köszönhetően Soós Kálmán sikerre vitte reformációtörténeti kutatásait – húzta alá Brenzovics László.

A konferencia keretében bemutatták Soós Kálmán A reformáció terjedése és megszilárdulása a mai Kárpátalja területén című, most kiadott posztumusz kötetét.

A fórum résztvevői a konferencia szünetében születésnapja alkalmából megkoszorúzták Soós Kálmán mellszobrát a Rákóczi-főiskola aulájában.

(MTI)

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások