Régészeti terepgyakorlaton a főiskola történelem szakos hallgatói

2016. szeptember 17-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola történelem szakos hallgatói régészeti terepgyakorlat keretében újabb ismeretekkel gazdagodhattak és tapasztalatot szerezhettek a Királyházára szervezett tanulmányúton.

kiralyhaza2

A mai Kárpátalja területe az ősidők óta lakott térség, melyre bizonyítékként szolgál a régészek által feltárt tíz paleolitikus kultúrréteg a Királyháza I és II lelőhelyeken. Jelenleg is folynak kutatások a Királyháza II lelőhelyen, amelynek egy apró mozzanatába mi, hallgatók is betekintést kaphattunk. Kijevből érkezett régészek végeznek ásatást, melyről a kutatócsoport egyik vezetője, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Régészeti Intézete mellett működő régészeti múzeum igazgatója Larissa Kulakovska tartott beszámolót. Elmondta, milyen fontos jelentőséggel bír a Királyházán található lelőhely, mivel Európában hasonlóval alig találkozhatunk. Többek között arra a kérdésre is választ kaptunk, hogy vajon miért éppen ezt a területet választotta az ősember otthonának? A válasz egyértelmű: víz, élelem és nyersanyag. Ezen a vidéken pedig mindez már 900 000 évvel ezelőtt is adott volt. Érdekesebbnél érdekesebb tényekkel gazdagodhattunk, miközben betekintést kaptunk egy komoly régészeti kutatás menetébe. Többek között megfigyelhettük azt a folyamatot, amint a régészek feltárnak egy olyan kultúrréteget, amelyben egy viszonylag kis területen jelentős számú pattintott, helyi üveges dácitból készült kőeszköz koncentrálódott.

A terepgyakorlat következő állomása a nem messze található Nyalábvár volt. Az egykor vadászházként, birtokközpontként, majd királyi birtokként szolgáló várból ma már csak egy kápolna és egy őrtorony romja áll. A várromhoz vezető út nem volt akadálymentes, ezért félúton pihenőt tartottunk, miközben Strom József, ötödik évfolyamos hallgató néhány perces előadásában felvázolta a vár történetét. A pihenő után láthattuk, hogyan lehet kőeszközt pattintani, illetve melyek azok a tényezők, amelyek vizsgálatával világosan megállapítható egy adott tárgy funkciója. A várhegyről elénk táruló kilátást a visszaút során is megcsodáltuk.

Köszönettel tartozunk a főiskolának, hogy megfelelő hátteret biztosított a terepgyakorlat megvalósításához, valamint a tanszék tanárainak, hogy megszervezték ezt az élménydús kirándulást, amely gyarapította eddigi ismereteinket.

Báder Alexandra

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások