Szent-Györgyi Albert kémiavetélkedő Beregszászban

Szent-Györgyi Albert magyar orvos és biokémikus nevét világszerte ismerik, hiszen egyike volt azon magyar kutatóknak, akik a legnagyobb hatást gyakorolták a nemzetközi tudományos életre. Az 1930-as évek elején Szegeden izolálta a C-vitamint, az évtized közepén felfedezte a citrátciklus három tagját, a bioflavonoidokat (P-vitamin) és munkatársaival együtt áttörést ért el az izomműködés biokémiájának megértésében. Munkásságát 1937-ben orvosi és élettani Nobel-díjjal ismerték el – ő volt az első (és máig egyetlen) magyar tudós, aki hazai kutatásáért kapott természettudományos Nobel-díjat. Az ő nevét viseli a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) kémiából szervezett tantárgyi vetélkedője is, amelyre idén február 8-án került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.

A verseny célja felmérni a kárpátaljai magyar iskolások kémia területén elsajátított ismereteit, emellett egészséges versenyszellemet kialakítani a tanulók között. A vetélkedő évről évre a tanintézmények 7–11. osztályos tanulói számára 5 kategóriában zajlik. Azok feladatsorai számítási, kísérleti, valamint tesztfeladatokat tartalmaznak. A tesztlapok összeállításánál az Ukrajnában elfogadott állami tanterv alapján a tanmenetnek megfelelő fejezeteket és témákat veszik figyelembe, de tartalmaznak feladatokat a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány tehetséggondozó foglalkozásain feldolgozott témakörökből is, míg az érettségiző osztály feladatlapjának összeállításánál a korábbi évek független vizsgatesztjeit, a próbatesztek és tesztkönyvek feladatait is felhasználják.

A szombati verseny megnyitóján Bak Éva, a főiskola biológia és kémia tanszékének tanára köszöntötte a tudásukat összemérni jelentkező mintegy 80 tanulót. Emlékeztetett, hogy a feladatlapok kitöltésére a 7. osztályosoknak 60 perc, a 8. osztályosoknak 90 perc, míg a 9–11. osztályosok számára 120 perc áll rendelkezésre, a maximálisan elérhető pontszám pedig mind az 5 kategóriában 100 pont. Ezután eredményes munkát kívánt a gyerekeknek, akik elfoglalták helyüket a számukra kijelölt termekben. A verseny eredményei a KMPSZ honlapján lesznek elérhetők.

lexi