Tanulmányi kirándulás Lembergben

2017. június 28-30. között a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola ukrán és angol szakos hallgatói tanulmányi kiránduláson vettek részt, amely során a mind nyelvészeti, mint történelmi szempontból kiemelkedő jelentőségű Lemberg városát járták be.

A hallgatók a tanulmányi út első napján megismerkedhettek a belvárossal, annak múltjával és jelenével. Mint az kiderült, minden épülethez kötődik valamilyen legenda vagy valós történelmi esemény, melyek csak még rejtélyesebbé tették az ódon várost. A kirándulás végére mindenki egyetértett azzal, hogy Lemberg méltán nevezhető Nyugat-Ukrajna legszebb városának.

Az ezt követő napokban ellátogattak az Ivan Franko Egyetemre, ahol Olexandra Antoniv, az Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékének oktatója fogadta az érkezőket. Jurij Hudima, az Ivan Franko Egyetem Múzeumának igazgatója, az egyetem épületén, és az intézmény több száz éves múltját bemutató kiállításon kalauzolta a diákokat. A történelmi kitekintés után a nyelvészeté lett a főszerep. A lembergi nyelvhasználatról tartott előadást Natalija Khobzej, az Ukrán Tudományos Akadémia Ivan Krypjakevych nevét viselő Ukrainisztikai Intézet Ukrán nyelv Intézetének vezetője. Az előadás folyamán a résztvevők hasznos kifejezésekkel gazdagíthatták szókincsüket. A nyelvészet nem létezhet azonban a kultúra nélkül, így a nap zárásaként Jevgen Svarc „A császár új ruhája” című művének színpadi változatát tekinthették meg a hallgatók.

A tanulmányi kirándulás utolsó napjának programja az ismert ukrán költő és író, Ivan Franko emlékházának felkeresése volt. Itt nem csupán egy író munkásságába, de egy századfordulós háztartás mindennapjaiba is betekintést nyerhettek a résztvevők. Fény derült Ivan Franko titkos szokásaira, továbbá arra is, milyen értékes és nem mindennapi könyvgyűjteményt hagyott az utókorra.

A résztvevők a tanulmányi kirándulásért köszönettel tartoznak a főiskolának a megfelelő szakmai háttér és az anyagi hozzájárulás biztosításáért, valamint az ukrán tanszék tanárainak a kirándulás megszervezéséért, amely gyarapította eddigi ismereteinket, s mely a jövőben is hasznos lehet tanulmányaink során.

 

Kacsur Annamária,
II. évfolyamos angol-történelem
szakos hallgató

 

 

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások