Több mint három ezren tanulnak decembertől magyar nyelven

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a 2002/2003 tanévtől kezdődően minden szeptemberben meghirdeti nyelvtanfolyamait:angol, magyar, német, orosz, ukrán.

A képzéseken több száz jelentkező vesz részt, többségük a magyar, mint idegen nyelvet választotta az utóbbi években.  Ez is azt bizonyítja, hogy az elmúlt időszakban látványosan megerősödött Kárpátalján a többségi társadalom részéről a magyar nyelv iránti érdeklődés.A magyar mint idegen nyelvtanfolyam hatalmas sikernek örvendett 2016-ban: december 10-én több mint ezer nem magyar ajkú vette át a tanfolyam elvégzését bizonyító elismerő oklevelét, akik 2016. május 8 – november 30 között tanulhatták a nyelvet.

A magyar mint idegen nyelvtanfolyam a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak koordinálásáért felelős kormánybizottság támogatja anyagilag. A szervezői munkát a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központja látja el.

Az új magyar tanfolyamra október 17 – november 17 között lehetett jelentkezni, amely a vártnál nagyobb érdeklődésnek örvendett, hiszen több mint 3,5 ezer jelentkező adta be tanulási kérelmét a Felnőttképzési Központ irodájába. Ennek következtében Kárpátalja mind a 13 járásában az alábbi településeken indult meg a képzés:

 

Aknaszlatina Ilosva Perecseny Taracköz
Alsókarasztó Királyháza Rahó Tasnád
Bátyú Kőrösmező Rákos Técső
Beregszász Munkács Remete Tekeháza
Bustyaháza Nagybakta Szentmiklós Tiszabogdány
Csap Nagyberezna Szerednye Tiszaújhely
Csepe Nagyszőlős Szernyehát Ungvár
Cservona Nevicke Szolyva Vidráspatak
Csoma Ókemence Szőlősegres Visk
Hátmeg Onokóc Szőlősvégardó Volóc
Huszt Ökörmező Szvidovec

 

Több településen már december 3-án, ám december 17-én már mindegyik helyszínen(43) elindult a magyar mint idegen nyelvtanfolyam 3528 jelentkezővel 220 csoportban. A résztvevők 100 tanár áldozatos és lelkiismeretes munkájának köszönhetően 120 órában tanulnak egészen 2017. június 30-ig.

A szervezők bíznak abban, hogy a magyar mint idegen nyelvtanfolyam elindításával igényt teremtettek és lehetőséget arra, hogy a kárpátaljai lakosság heterogén anyanyelvűek között gördülékenyebben történjen együttműködés és a kommunikáció.

II. RFKMF
Felnőttképzési Központ

 

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások