Újabb főiskolai siker a megyei úszóversenyen

A 2018. március 7-én megrendezett,megyei felsőoktatási intézmények közötti úszóversenyen, főiskolánk női és férfi csapata (hallgatói) ismét bizonyították rátermettségüket, tudásuk. győzni akarásukat.

A kötelező program szerint gyorsúszásban a lányoknak 25m-es, a fiúknak pedig 50m-es távot kellett teljesíteniük, ezen kívül váltóversenyben is (4x25m) helyt kellett állniuk. Igaz, egyéni úszás számokban, hallgatóink nem értek el dobogós helyezéseket, de csapatversenyben megmutatták valódi tudásukat. A női csapat, amelynek tagjai Hasuly Margaréta, Bocskor Natália, Tóth Olívia és Halász Melánia, váltóban 2. helyezést ért el az Ungvári Nemzeti Egyetem mögött. A férfi csapatunk, Vári Norbert, Mihók Máté, Derceni Szabolcs és Zseltvai Pál, kemény küzdelemben méltán lettek a 3. helyezettek.

A 2017-es jó szereplés után a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola úszó csapata ismét bizonyított, sőt jobban szerepelt, mivel az idei, összesített úszó eredmények alapján, főiskolánk a II. helyen áll, az Ungvári Nemzeti Egyetem után.  Gratulálunk a csapatnak! Sok sikert kívánunk a további tavaszi megyei sportversenyeken.