2020. augusztus 28-án kerül megvalósításra a „Szól a fülemüle!”- VI. Kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutató

Kedves érdeklődők!

Tisztelettel tájékoztatjuk Önöket, hogy a koronavírus következtében kialakult járványhelyzet miatt a „Szól a fülemüle!” – VI. Kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutató elődöntője, valamint két napos edzőtábora elmarad. Azonban örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a tehetségkutató 2020. augusztus 28-án 9.00 órai kezdettel a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bázisán megvalósításra kerül!

A tehetségkutatóra 2020. augusztus 10-ig  lehet jelentkezni 7 és 16 év közötti kárpátaljai tanintézményekben tanuló hagyományápoló hangszeres szólistákhangszeregyüttesek, szólótáncosok és néptáncegyütteseknek.  A néptáncegyüttesek esetében két korcsoportba zajlik majd a megmérettetést: 7-11 éves és 12-16 éves korosztályban.

Nevezni az autentikus magyar népzene és néptánc bármely tájegységéhez kötődő produkcióval lehet elektronikus úton az alábbi LINKRE kattintva.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy amennyiben a jelentkező zenei kísérettel szeretne fellépni, abban az esetben hozhatja saját zenekarát, viszont ha hangfelvételt használ, azt adathordozón hozza magával a döntő napján.

Az eddig regisztráltak jelentkezése érvényes, újra regisztrálni nem szükséges!

A tehetségkutató megvalósulását támogatja a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztosság közbenjárásával. A program szakmai partnere a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltsége és az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület.

 

Részletes tájékoztatót az alábbi elérhetőségen kérhetnek:

e-mail: agora@kmf.uz.ua
tel: +380-31-41-4-29-68 (149-es mellék)
mobil: +380669189473

Keressenek mindkét bizalommal!

A felkészüléshez sok sikert kívánunk!

A „Genius” Jótékonysági Alapítvány munkatársai, szervezők