Diákjaink részvétele a Németh László műfordítói táborban

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatói immár második alkalommal vettek részt a Lakitelki Népfőiskola által megszervezett Németh László műfordítói táboron, ami idén augusztus 21-27 között került megrendezésre.

Az ukrán–magyar műfordítás és tolmácsolás mestersége iránt érdeklődő diákok számára a szakma elismert képviselői tartottak előadásokat. Lebovics Viktória, az ELTE Szláv és Balti Filológiai Intézete Ukrán Filológiai Tanszékének egyetemi adjunktusa a tolmácsolás mesterfogásaira oktatta a résztvevőket. Kollégája, Taskovics Okszána pedig a műfordítás szabályait ismertette. A főiskola előadóival, Bárány Bélával és Bárány Erzsébettel a diákok átültették a gyakorlatba az addig tanultakat.

A tanulás és munka mellett a kikapcsolódásra is jutott idő. A Kecskemétre szervezett kirándulás során a hallgatók felfedezhették a város gyönyörű épületeit és parkját, ahol egy fesztivál kellős közepén találták magukat. A szórakozás és a munka közben nem csak tapasztalattal, de barátságokkal is gazdagodhattak a résztvevők, melyeknek a tábor befejeződése sem vetett véget.

A kárpátaljai résztvevők köszönetüket fejezik ki tábor szervezőinek, Lezsák Sándor úrnak, a Lakitelek Népfőiskola alapítójának, Gáspár Rolandnak, valamint a főiskola tanárainak!

 

Kacsur Annamária,
III. évfolyamos angol szakos hallgató

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások