Kezdetét vette az Ugocsai Tulipán Népművészeti Tábor

Augusztus 22-én kezdetét vette az első alkalommal megrendezett Ugocsai Tulipán Népművészeti Tábor, melynek a II. RF KMF Egán Ede Szakképzési Centrum Tiszapéterfalvai Szakképzési Központja ad otthont. A táborba 56 gyerek érkezett 9 különböző településről: 19 Tiszabökényből, 17 Tiszapéterfalváról, 7 Tiszaújhelyből, 5 Mátyfalváról, 3 Tiszaújlakról, 2 Fertősalmásról, 1 Csepéből, 1 Batárról, és 1 Nagypaládról.

A hivatalos megnyitón Kepics Andzselika, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola igazgatója köszöntötte a jelenlévőket. Az igazgatónő elmondta: „2016 óta működik a Kokas Banda szakmai vezetésével zenei képzés Tiszapéterfalván. A Tiszapéterfalvi Tulipán Tanoda növendékei rendszeres résztvevői hazai és külföldi versenyeknek egyaránt, ahol mindig kimagasló eredményeket érnek el. Táborunkkal szeretnénk egy jó tanulási és egyben kellemes szórakozási lehetőséget biztosítani növendékeinknek így a nyár végén. Eredményes munkát kívánok oktatóinknak, a gyerekeknek pedig jó tanulást és egyben kellemes kikapcsolódást.”

A gyerekek a hét folyamán népdalokat énekelnek, néptáncot táncolnak, népi játékokkal ismerkednek meg, hangszeres oktatásban (harmonika, hegedű, tambura, nagybőgő) lesz részük, szabadidőben pedig kézműves foglalkozásokon vehetnek részt.

Kokas Erzsébet táborvezető, népi énekoktató, a Tiszapéterfalvai Tulipán Tanoda népi ének és népi játék oktatója bemutatta a Kokas Banda népzenei együttes oktatóit és segédoktatóit, valamint a tábor munkatársait:

Oktatók:

  • Kokas Erzsébet – népi énekoktató, a Tiszapéterfalvai Tulipán Tanoda népi ének és népi játék oktatója
  • Botos Krisztina – néptáncoktató, a Tiszapéterfalvai Tulipán Tanoda néptánctanára
  • Nagy István – tambura, nagybőgő oktató, a Tiszapéterfalvai Tulipán Tanoda gitár-tambura oktatója
  • id.Kokas Erzsébet – kézműves, a Tiszapéterfalvai Tulipán Tanoda munkatársa

Segédoktatók:

  • Turjanica Emília – hegedűoktató, a Nyíregyházi Egyetem Népzenei tanszékének tanulója
  • Bocskai László – néptánc- és harmonika oktató, a Tiszapéterfalvai Tulipán Tanoda végzős diákja
  • Marozsi Milán – néptánc- és harmonika oktató, a Tiszapéterfalvai Tulipán Tanoda végzős diákja

Munkatársak:

  • Lázár Alexa Vanessza – nevelő, a II.RFKMF Szakgimnáziumának diákja
  • Kocsis Rebeka – nevelő, a II.RFKMF Szakgimnáziumának diákja
  • Gyurkó Abigél – nevelő, a Sárosoroszi Gimnázium diákja
  • Seres Márta – egészségügyi felelős

A megnyitó végén a tábor oktatói nagypaládi csárdást adtak elő.

Az Ugocsai Tulipán Népművészeti Tábor a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola szervezésében, Magyarország Miniszterelnöksége és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósul meg.