Öregdiák, nem vén diák…

Dr. Rácz Bélával, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorhelyettesével beszélgettünk, aki az intézmény Öregdiák Szövetségének (ÖDSZ) elnökeként is tevékenykedik. Az Öregdiák Szövetség megalakulásáról, annak életéről s programjairól kérdeztük.

– Kérem, meséljen az Öregdiák Szövetség megalakulásának ötletéről, működésének kezdeteiről.
– Mivel minden nagyobb egyetem rendelkezik alumni (bizonyos nevelési intézményben korábban végzett hallgatók – a szerk.) szervezettel, így korábban ̶ talán a 2000-es évek elején – felvetődött az ötlete annak, hogy a Főiskola is megszervezze a sajátját. 2006-ban megalakult az Öregdiák Szövetség, melynek első elnöke Darcsi Karolina lett. Akkoriban a szervezet még a főiskolai Hallgatói Önkormányzat alegységeként működött. Az elnöki pozíciót 2008-ban vettem át, és az elnökséggel azonnal igyekeztünk bekapcsolódni a társadalmi-kulturális életbe. Kezdetben nagyon szűkek voltak a lehetőségeink, viszont 2010-ben úgy döntöttünk, hogy a szövetségnek hivatalos keretet adunk, és társadalmi szervezetként jegyeztetjük be.

– Mi változott a bejegyzést követően?
– Sok minden. A szervezet jogi alapokra helyezése lehetőséget adott arra, hogy különböző pályázatokon önállóan vegyünk részt. Mivel a rendezvényeinkhez szükséges technikai hátterünk eleinte nagyon kezdetleges volt, a komolyabb munkához néhány új eszközt igyekeztünk beszerezni. Pályázataink pozitív elbírálásban részesültek, s megkezdhettük az érdemi munkát. Ezt követően számos rendezvényt, programot bonyolítottunk le. Természetesen legtöbbször ezeket is pályázatok tették lehetővé. Ezúton szeretném megragadni az alkalmat, hogy az elnökség nevében köszönetet mondjak a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, hogy „A magyar kultúráért és oktatásért” központi program keretében pályázatunkat idén is pozitívan értékelte. A megítélt és folyósított támogatásnak köszönhetően lehetőség nyílt a szövetség hagyományos öregdiák-találkozójának színvonalas lebonyolítására.
Fontos célkitűzés volt, hogy rendezvényeink révén a Főiskolát végzett hallgatók továbbra is kapcsolatban maradjanak egykori tanintézményükkel, találkozhassanak egykori osztály- és évfolyamtársaikkal, illetve tanáraikkal.

– Milyen programokat, rendezvényeket szerveztek az elmúlt időszakban?
– Az elmúlt időszakban arra törekedtünk, hogy a helyi magyarságot összefogjuk, s az intézményben végzett egykori hallgatókkal élő kapcsolatot alakítsunk ki. Minden év március utolsó vagy április első szombatján tartjuk hagyományos öregdiák-találkozónkat. A rendezvényen igyekszünk színes programokkal szolgálni, úgymint zenés, táncos fellépések, színházi előadások, borkóstolók vagy éppen kiállítások. A visszajelzésekből arra következtetünk, hogy ez jó irány, hisz folyamatosan nagy az érdeklődés a találkozók iránt. Emellett az elmúlt években konferenciák keretében lehetőséget adtunk a tehetséges egykori és jelenlegi hallgatóinknak, hogy bemutassák kutatási témájukat, beszámoljanak azok állásáról. A hagyományossá vált zenésztalálkozónk talán az egyik legsikeresebb projektünk, hisz a Főiskola és a Felsőfokú Szakképzési Intézet növendékei évről évre bemutathatják zenés produkcióikat. Fontos kiemelni, hogy ezeken a rendezvényeken az intézmény hallgatóin kívül a tanárok is jelen vannak, sőt, a fellépők hozzátartozói, érdeklődők szintén. Idén az öregdiák-találkozóra, melynek keretében megünnepeltük az Öregdiák Szövetség fennállásának 10. évfordulóját, már lehetőségünk nyílt arra, hogy külföldi együttest hívjunk meg. A koncert fellépője a magyarországi United zenekar volt. Hatalmas érdeklődés övezte a rendezvényt, és intézményünk legnagyobb terme, az átrium megtelt a résztvevőkkel. Ezt a jubileumi eseményt a szövetség a Pro Cultura Subcarpathica társszervezésében valósította meg.

– Valóban több síkon mozognak; milyen terveik vannak a jövőre nézve?
– A hagyományos és sikeres projektjeinket mindenképp szeretnénk továbbra is megszervezni. Amennyiben lehetőségünk nyílik rá, külföldi előadókkal szeretnénk színesíteni programjainkat. Mindenképp gondolkodunk egy olyan rendezvényben, ahol az egykor végzett sikeres hallgatóink beszámolhatnak eddig elért eredményeikről, motiválva a jelenlegi hallgatókat. Annak ellenére, hogy napjainkban a kárpátaljai fiatalok egyre nagyobb mértékben vándorolnak el külföldre, mi bízunk abban, hogy a jövőben is ugyanolyan érdeklődést váltanak majd ki rendezvényeink, mint korábban.

szn


Több mint három ezren tanulnak decembertől magyar nyelven
Súlyos veszteség érte a kárpátaljai matematikustársadalmat

Hozzászólás