Rákóczi- és ruszin emlékek nyomában

A RF KMF Ukrán Tanszéki Csoportjának diákjai és tanárai Rákóczi emlékhelyek felkeresésével egybekötött tanulmányúton vettek részt.

Utunkat Sárospatakon kezdtük. Az Eszterházy Károly Egyetem Sárospataki Comenius Campus dísztermében dr. Nagy György a „Pataki Képző” önálló intézménnyé válásának történetét ismertette. A diákok figyelemmel hallgatták az előadást, és megismerkedhettek Comenius munkásságával, akinek a nevét a mai napig viseli az intézmény. Ezután a Sárospataki Református Kollégium impozáns épületével szemben felállított Nagyságos Fejedelmünk szobránál főhajtással és koszorúzással tisztelegtünk. Majd betekintést nyerhettünk a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárába, az egykori Fejedelmi Könyvtárba. Nem hiába tartják a világ egyik legszebb könyvtárának: különleges és egyedi.

II. Rákóczi Ferenc a ruszinokat tartotta leghűségesebb népének. Valószínű azért, mert a ruszin katonák többsége önként ment Rákóczi zászlaja alá és a végsőkig kiálltak mellette. Ezért is tartottuk fontosnak, hogy tanulmányutunk során felkeressünk egy falucskát Magyarországon, amely őrzi, és igyekszik a jövőben is erősíteni ruszin identitását, hagyományát: Komlóskát. Szerencsénk volt találkozni Komlóska polgármesterével, Köteles Lászlóval, aki már 25 éve felvirágoztató vezetője falujának. Nagy meglepetésünkre, fiatal kora ellenére, jól beszéli a ruszin nyelvet. És mint megtudtuk tőle, a falu lakosságának nagy része beszél ruszinul. A helyi iskolában a tananyagban a ruszin mint második nyelv mellett szerepel a ruszin népismeret is. Talán így tudták megőrizni ruszin hagyományaikat is.

Második nap Borsiba mentünk, II. Rákóczi Ferenc szülőhelyére. A koszorúzást követően a borsi vár főgondnoka bemutatta a kis létszámú települést és a vár szerkezetét. Mivel felújítási munkálatok folynak, így csak kívülről nézhettük meg. De egy év múlva, mikor befejeződik a rekonstrukció, szeretettel vár bennünket.

Majd Kassára látogattunk, ahol a Szent Erzsébet Székesegyházat vettük célul. A gótikus stílusú épület a város legjellegzetesebb építménye, de számunkra nem építészetileg fontos, hanem mert a dómban helyezték végső nyugalomra II. Rákóczi Ferenc fejedelem hamvait, kőkoporsójában helyezték el édesanyja, Zrínyi Ilona, és fia, József hamvait is. A másik három koporsóban a fejedelem szintén Rodostón meghalt társai nyugszanak, gróf Eszterházy Antal, Sibrik Miklós és gróf Bercsényi Miklós. A kripta a szétszóródott magyarság zarándokhelye. A sírhely megkoszorúzása után elénekeltük a magyar nép nemzeti imáját.

A rodostói házhoz folytattuk utunkat, ahol szintén fontos és értékes információt hallhattunk II. Rákóczi Ferenc és az egész Rákóczi-család életéről. Megtekinthettük az emlékház berendezését, helyiségeit.

Tanulmányutunk további napjain ellátogattunk a sárospataki várba, ahol a tárlatvezető segítségével betekintést nyerhettünk a vár lakóinak korabeli életébe, valamint a Vizsolyi Biblia Látogatóközpontba, ahol megtekinthettük az 1590-ben nyomtatott teljes magyar nyelvű Vizsolyi (Károlyi) Biblia egyik első kiadását.

A Magyar Nyelv Múzeumát is fontosnak tartottuk felkeresni Széphalmon, amely a nagy magyar nyelvújító, Kazinczy Ferenc mauzóleuma mellett áll. A múzeum az anyanyelvi kultúrát közvetíti, bemutatva a magyar nyelv történeti útját, a nyelvtudomány eredményeit, a nyelvek és nyelvváltozatok egymásra hatását.

Szabadidőnkben jutott idő szórakozásra is: kipróbálhattuk a bobozást és a libegőt, amelyek a sok kulturális program mellett szintén felejthetetlen élményt nyújtott.

Utunk során sok érdekes és hasznos információhoz jutottunk, amelyeket a jövőben kamatoztathatunk.

 

Talabira Bianka,
ukrán nyelv és irodalom BA, I. évf.


Elindult a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia
Szakmai tanulmányút Rákóczi nyomában