Tehetséggondozás a humántudományok útján – 30 órás honismereti képzés

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány harmadik éve szervez hasonló programot a tehetséggondozás területén az Emberi Erőforrások Minisztérium és a Nemzeti Tehetségprogram támogatásával:

  • A 2018/2019-es tanévben „Tehetséggondozás a tudományok útján” – 30 órás képzést a felsőoktatásban résztvevők számára szervezett. A Tehetséggondozás a tudományok útján című kurzus lehetőséget kínált a pályakezdő kárpátaljai magyar főiskolásoknak és egyetemistáknak arra, hogy kutatásaik végzéséhez a lehető legszélesebb körű módszereket sajátíthassák el és alkalmazzák azokat. A program célja a kárpátaljai magyar értelmiségi réteg tudományos fejlesztése, kinevelése, konferenciákra való felkészítése, valamint az aktuális kutatói ösztöndíjak és kutatási intézmények megismertetése volt. A képzésen 25 állandó résztvevő volt és összesen közel 50 személy jelent meg az előadásokon.
  • A 2019/2020-as tanévben „Tehetséggondozás a humántudományok útján” – 45 órás honismereti képzést az Alapítvány már a középiskolás diákok részére szervezte meg, mely alap koncepciójában egyezett a jelenlegi program céljaival. A programon közel 60 diák vett részt.

A “Tehetséggondozás a humántudományok útján” című 30 órás képzés olyan plusz tudással látja el a diákokat, melyet az iskolai tantervek nem tartalmaznak. Célja az érettségi felkészítés honismereti témaköröket érintve a nemzeti identitásuk erősítése és fejlesztése érdekében. Továbbá a humántudományok területén olyan értelmiségi réteg és közösség kinevelése, akik a továbbiakban saját közösségükben kamatoztatni tudják a szerzett tudásukat. A program további célja a kárpátaljai fiatalok identitástudatának erősítése és szülőföldjükhöz való ragaszkodás elősegítése a programon szerzett honismereti tudás által.

A „Tehetséggondozás a humántudományok útján” című 30 órás honismereti képzésre azok a 10-11. osztályos diákok kaptak személyes névre szóló meghívást, akik a tavalyi és tavalyelőtti évben részt vettek a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség szervezésében megrendezett “Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati és Karádi helyesírási versenyeken illetve történelem vetélkedőkön. A felsorolt szempontok alapján 10 diákot hívott meg a program két szakmai referense: Nedbál Klaudia, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium történelem tanára és Snicer-Pobránszky Gabriella, a Jánosi Középiskola magyar nyelv és irodalom szakos tanára a programban való részvételre, akik 2 csoportban fognak tanulni 2 szakképzett oktató segítségével: Nedbál Klaudia és Snicer Zsolt, a Jánosi Középiskola oktatója. 5 fő a történelem és 5 diák pedig a magyar nyelv és irodalom szakcsoportban fognak részt venni a képzésen. A fiatalok az alábbi iskolákat képviselték: 4 fő a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumot, 3 diák a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumát és 2 diák a Beregszászi 4. Számú Középiskolát és 1 diák a Jánosi Középiskolát, akik közül 2 fő 10. osztályos és 8 személy 11. osztályos tanuló. A diákok az alábbi témakörökben fognak bővebb tudásra szert tenni a tanórák alkalmával: Európa 20. századi történelmi áttekintése, Kárpátalja történelmi sorsfordulói, Kárpátalja nemzetiségeinek hagyományai, népszokások párhuzamai, Ukrán államalkotói folyamatok, Ukrajna a II. világháború idején, Történelmi emlékhelyek Kárpátalján. Várak és templomok, múzeumok és fatemplomok Kárpátalján; Kárpátaljai híres történelmi személyiségei, A határontúli magyar irodalom rövid áttekintése, Stilisztika, retorika, szövegértés és szövegértelmezés; Nyelvhelyesség; általános nyelvészeti ismeretek, Kárpátalja mai magyar irodalma, verselemzés; Helyesírási szabályok begyakorlása, Kárpátaljai nyelvjárások, kárpátaljai nyelvi tájkép, Kommunikációs színterek; szövegalkotás.

A „Tehetséggondozás a humántudományok útján” című 30 órás képzés a 2020/2021-es tanév őszi szemeszterében 8 szombaton fog zajlani az alábbi időpontokban: szeptember 19., szeptember 26., október 17., október 24., november 21., november 28., december 12. és december 19. Minden kijelölt foglalkozási napon 2-2 órában teljesíthetik a résztvevők a képzést összesen 30 órában.

A képzést Váradi Natália, a program szervezője és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója nyitotta meg, aki köszöntötte a jelenlévőket és eredményes közös munkát kívánt.

Váradi Natália, a “GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója