Orosz Ildikó beszéde a Rákóczi-főiskola tanévnyitó ünnepségén

Tisztelt Miniszter Úr, egyházi és világi méltóságok, kedves kollégák, diákok!

A KMPSZ többezres tagsága, és a magyar tannyelvű oktatási/nevelési intézményekben tanuló több mint 20 ezres diáksereg és szüleik nevében köszönöm a nagy megtiszteltetést, a Rákóczi díjat. A szervezetünk azért dolgozik, hogy gyermekeinknek biztosított legyen a minőségi anyanyelvű tanulás az óvodától az egyetemig szülőföldjükön, Kárpátalján.

Mi is azt tűztük ki célul, amiért évszázadokon keresztül küzdött az ukrán nemzet is: anyanyelven tanulni és beszélni szülőföldön az élet minden területén.

Ebben az ukrán függetlenség első évtizedében partnerekre találtunk az ukrán értelmiségben, akik értették törekvéseinket, mert még ők is kisebbségiként nőttek fel, a szovjet rendszerben és tudták milyen nehéz nem anyanyelven tanulni és boldogulni. A 80-as évek közepén együtt küzdöttünk az ukrán pedagógus kollégákkal az erőszakos oroszosítás, az orosz tannyelvű osztályok erőltetése ellen. Ugyanazt vallottuk, amit ők: a tudás alapjait lerakni és megszilárdítani anyanyelven lehet, melyhez ragaszthatunk több nyelvet is, ha második nyelvként tanítják, reálisak a követelmények, jók a módszerek, van eszköz és akarat, pozitív hozzáállás és elfogadási készség a többség részéről mások iránt. Nagyon sajnálom, hogy az utóbb évtizedben, mindezt már nem érti az időközben felnőtt fiatal ukrán értelmiségi réteg, de remélem a mai találkozó is hozzájárult ahhoz, hogy egy lépéssel közelebb kerüljenek hozzánk, jobban megértsék az ukrajnai magyar nemzeti közösséget, az ő kérésüket.

Örülök, hogy a miniszter urak elfogadták meghívásunkat, és nagyon sajnálom hogy Dmitro Kuleba Úr nem minket választott, hanem egy másik programot, így megkérem azokat, akiknek lesz alkalmuk személyesen találkozni vele, mondják el az itt elhangzottakat, az itt élő magyarok kéréseit.

Mit szeretne a kárpátaljai magyarság?

Se többet, se kevesebbet, mint ami szülőföldjén megillet egy szabad, demokratikus országban élő bármelyik nemzeti közösséget: az anyanyelv használatát az élet minden területén, az anyanyelvű iskolázás lehetőségét az óvodától az egyetemig, amit egyébként még az általunk és az ukrán nemzet által is joggal gyűlölt kommunista rendszer sem tiltott be. Kérjük ennek a lehetőségnek a visszaadását, mert mi itt ezen a földön nem vagyunk sem migránsok, sem agresszorok, hanem őshonos lakosok, és ezt kellene elismerni, így mindenki számára előnyösen, „win win” módon megoldódna a mesterségesen szított, immár országunk jószomszédi kapcsolataira kiható feszültség. Reméljük a megoldáshoz lesz politikai akarat és erő mindkét fél részéről.

Az itt ülő fiatalok serege a bizonyíték arra, hogy anyanyelvű oktatás mellett is megtanulnak ukránul. Ők azok: az éven felvett több mint 300 fiatal, akik közül a 200 nappali tagozatos itt van a tanévnyitón. Ők mind letették az ukránt emelt szintű érettségit az ukrán anyanyelvű, ukrán iskolákban érettségiző és ukrán filológia szakra felvételizők számára készült tesztek alapján, ami minden szakra még a magyarra is kötelező volt. Tehát megtanulták azt a szintet elérni, amit az ukrán állam elvárt tőlük. Az MSc hallgatók, akik immár a főiskola dísztalárját is felvehették, mert megkapták a BSc oklevelet, már egy harmadik nyelvet, az angolt is megtanulták. Remélem nem állnak meg ötig, hisz Európában minél több nyelvet beszélünk, annál többet fogunk tudni és elérni.

A megoldás kulcsáért nem kell messzire menni, csak a szomszédba. Kértem volna a miniszter urat, de így a delegációját kérem, hogy adják át Kijevben a honatyáknak, hogy készítsék elő a törvényt ígéret szerint a kisebbségek jogairól, nyelvhasználatáról, ahogy a bevezetett nyelvtörvénykor ígérték. Az előkészítés kapcsán küldjenek szakembereket tanulmányozni a nemzetközileg jó példákat, így elsősorban a szomszédba menjenek, Magyarországra, ahol példaértékű kisebbségi törvényt fogadtak el, ami működik.

Mi kárpátaljai magyarok csak annyi jogot kérünk Ukrajnában, ami a Magyarországon élő ukrán kisebbséget megilleti: nyilvánítsanak őshonos néppé, alakíthassunk kisebbségi önkormányzatot, melynek legyen joga és lehetősége saját ügyeit intézni, iskolát, óvodát, főiskolát alapítani, anyanyelvű médiát, kulturális egyesületeket, művelődési intézeteket és intézményeket működtetni és mindezt az állam fenntartásában, mert mi is adófizető állampolgárai vagyunk az országnak. Közösségünk közvetlenül delegálhasson képviselőt az Ukrán parlamentbe.

Kérem Szijjártó Miniszter Urat, hogy e törvényalkotás és a megvalósult jó gyakorlat folyamatának tapasztalatait ossza meg Kuleba Miniszter úrral.

Kérem adják át Kuleba Miniszter Úrnak hasson oda, hogy az illetékesek tanulmányozzák a mintaértékű magyarországi kisebbségi törvényt és ez alapján alkossák meg az Ukrajnait, ha lehet még jobbat.

Kívánom magunknak és önöknek, hogy az Isten segedelmével mindez megvalósuljon és mi kárpátaljai magyarok, mint eddig mindig a száz év során, továbbra is törvénytisztelő polgárai leszünk az országnak melyben élünk.

Kérjük Isten segítségét, hogy Ukrajna minél hamarabb csatlakozhasson az Európai Unióhoz, mert nincs más út előttünk, ez a közös érdek. Nekünk is, Európának is. Ne feledjék viszont, hogy az Európába vezető út Kárpátalján keresztül halad. Tárgyalásra repülővel is lehet menni, de ez a megye határos négy Európai országgal, ahol sok nép és kultúra virágzik. Kérem, őrizzék meg ezt a virágoskertet és egy szál virágot se hagyjanak kiszáradni.

„Deo cum pro patria et libertate!”

2020. szeptember 23.

Orosz Ildikó
elnök

Ez a bejegyzés az alábbi nyelveken is elérhető:
• Українська